Tépő Donát ötödik tételében ismét mélyre hatolunk az emberi elme legeldugottabb bugyraiba, felszínre kerülnek a lélek gyökereiben fészkelő nyers vágyak, őszinte érzelmek, hogy aztán fájdalomtól, tehetetlenségtől és kábulattól telítve sodródhassunk tovább szürreális jelen és jövővíziókon át az átlátszó valóság felé. Mindez persze a szerzőtől megszokott módon, köröm-szakadásig kapart reményekbe áztatott fajsúlysúlyos társadalomkritikával ötvözve.
