Arany János (1817-1882) - Vörösmarty és Petőfi mellett a XIX. század legnagyobb költője, s mindmáig legnagyobb epikusunk. Földműves családból született, a debreceni kollégiumban tanult, de 1836-ban félbehagyta tanulmányait, és felcsapott vándorszínésznek. Félesztendei nyomorgás után hazatért Nagyszalontára, segédtanító, községi írnok, majd jegyző lett. 1847-ben a Toldival országos pályázatot nyert, egyik napról a másikra híres költő lett, s barátságot kötött Petőfivel. A szabadságharc idején a Nép barátja című lap társszerkesztője volt, toborzó-dalokat írt, s néhány hétig nemzetőri szolgálatot teljesített. Világos után egy ideig nevelősködött, 1851-tõl a nagykőrösi gimnáziumban tanított. 1860-ban Pestre költözött, a Kisfaludy Társaság igazgatója, majd az Akadémia titkára és főtitkára lett. Élete utolsó évtizedeit megkeserítette leánya korai halála, a kiegyezés, amellyel nem értett egyet, s az utána kialakult politikai légkör. Epikus művei mellett bensőséges hangú, őszinte lírája is örök értéke marad irodalmunknak.