Juhász ​Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) tanár, költő, hírlapíró. „A magyar vidék legtisztább szavú lírikusa” – ahogyan Simon István nevezte. Apja Juhász Illés érettségizett postai távírótiszt, édesanyja Kálló Matild, az egyik utolsó szegedi gombkötő lánya volt. Apja halála után igen szoros lelki kapcsolat alakult ki a fiú és az édesanyja között. Mivel a költő családot nem alapított pszichés betegsége miatt, ennek súlyosbodásával anyja gondoskodására szorult, a túlzó aggódás rátette lelki terhét a kapcsolatra.

Az érettségi előtt régóta érlelődő elhatározással elhagyta Szegedet és a piaristák váci noviciátusába került papnövendéknek. Lelki problémáin az aszkézisbe meneküléssel próbált segíteni, azonban kiderült, nem neki való ez a világ.

1900-ban távozott Vácról, élményeit később „A tékozló fiú” című művében írta meg.

Ebben az összefoglaló kötetben megismerhetjük Juhász Gyula egyetemi társait, tanárait, kortársait – Babits Mihályt, Ady Endrét, Kosztolányi Dezsőt, Oláh Gábort… –, jóízű emlékeit azonban átszövi a melankólia, elbeszélései gyakran végződnek öngyilkossággal, halállal.

A könyv önéletrajzi hitelessége az egyik legerősebb a magyar prózairodalomban.