A mátészalkai születésű Strassnoff Ignác (1868-1933) bűnügyi aktái fél mázsát is nyomhatnak. Ő volt az egyház és az arisztokrácia szellemes vámszedője, az élet színpadán rögtönzött szerepeket eljátszó zseniális kalandor, a nagyvilágot megjárt szélhámoskirály. Sziporkázott az ötletektől. Gyakran azért szedte rá áldozatait, hogy feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán, s így megnyílhassanak előtte a mágnások, az úri társaságok ajtajai. A prímás palotájában Eszterházy hercegnek és huszártisztnek adta ki magát, a nyitrai és szombathelyi püspöknél miniszteri tanácsosként „vizsgálódott”, a zágrábi érseket külügyminiszteri biztosként csapta be. Ha kedve kerekedett huszártiszti egyenruhájában ezerszámra rendelt kötőféket, bekecset, tonnaszámra igényelt lisztet, szalmát, zabot. A haszon természetesen előre a zsebébe vándorolt. Rászedte a detektívfőnököt, behízelegte magát a gazdag szépasszonyoknál, akiktől ékszereik birtokában angolosan távozott. A kaszinóban nem játszott, mégis nyert, és Rigó Jancsi helyett ő húzta el a cigányprímás szerelmének, Chimay hercegnőnek a nótáját.
Ma már talán az olvasó sem veti meg csalásaiért a nagy kalandort, aki Európa számos országában, de még Amerikában is „fellépett” barátnőjével, Zelmával együtt. Ezek a szélhámosságok rendszerint nem azért történtek, hogy a bohém Strassnoff Ignác anyagi hasznot húzzon belőlük. A pénzszerzés természetes folyománya volt az eseményeknek. A kalandor bűnesetei napjainkban nem keltenek félelmet, inkább szórakoztatnak és felüdítenek.
Ha mások számára felfedezetlen vagy megoldhatatlannak látszó problémával találkozott, gyorsabban vert a szíve, hevesebben lüktetett a vére. Izgatta a játék, fűtötte felfokozott hiúsága – az az érzés, hogy kiváló színészi adottságainak köszönhetően ő más ember, mint a többiek. Világlapok foglalkoztak eseteivel, a németek könyvet írtak róla, egyik-másik hajmeresztő történetét színdarabban vitték a közönség elé, de Strassnoff Ignác élete kimeríthetetlen. Nem úgy beszél dolgairól, mint egy nyertes díjbirkózó a mérkőzés után. Legtöbbször nem dicsekszik, hanem újra élvezi a fordulatokat, a hallatlanul mulatságos, kínos helyzeteket, amelyekből az utolsó pillanatban találékonyságának és ravaszságának köszönhetően menekült meg.
Fergetegesen jó színész volt, kasszasikert aratott. Kár, hogy minden teátrum kicsinek bizonyult számára, így kénytelen volt az élet színpadán fellépni. Ezért a rendező-bírák „pályája” során több mint húsz év fegyházban játszódó szerepre ítélték. Magyarországon tizennyolc, külföldön tíz alkalommal „díjazták”