A ​fáklya a tehetetlen indulat regénye. Főhőse, Matolcsy Miklós, a debreceni református teológia jeles diákja, tiszta lobogással érkezik egy kis Szatmár megyei parókiára. Fáklyája akar lenni népének: mintaközösséget akar falujából teremteni, de már az első napon zátonyra fut a lekesedése. Észreveszi: nincs ereje a feladathoz. Általános eszme és egész életet betöltő igazság után sóvárogva tanulmányírásba kezd az Isten létéről és a vallás értelméről. S miközben a Lét, a Mindenség titkával birkózva a társadalom bajainak felismeréséhez jut, járja a maga külön kálváriáját is urak, parasztok és asszonyok között, már-már alkut köt lelkiismeretével s a hatalmasokkal – a falu bőrére. Matolcsy itt süllyed a legmélyebbre, de mégsem lehet egyértelműen elítélni: nemcsak belső gyengesége teperte le, hanem a külső körülmények is. A szakadéktól csak a falut sújtó hatalmas tűzvész menti meg. Matolcsy újra felmagasodik. Feláldozhatja magát népéért. Az emberfeletti mentési munkálatok következtében tüdőgyulladás dönti ágynak, s végső agóniájában kimondja: Elvégeztetett, de semmi sem tisztázott. Móricz azonosul hősével újat kereső vívódásaiban, tétovázását, megalkuvásait azonban elmarasztalja. Alakjában a belső azonosulás és külső bírálat fonódik össze. Így sikerül bemutatni, hogy Matolcsy emberi értékei szerint lehetne fáklya, de felemás filozófiájával nagyobb fény nélkül kell elhamvadnia.