Hogyan élte meg a múlt század elején a „boldog békeidőket” egy sorsába bele nem nyugvó parasztember – erről tudósít a magyar irodalom első, egyben legszebb dokumentarista regényében Móricz Zsigmond. Mesélő hőse, Joó György máig élő, megunhatatlan kortársunk.

A boldog ember 1932-től a Pesti Napló hasábjain jelent meg folytatásokban, végső alakját 1935-re nyerte el, ekkor adták ki könyv alakban. „Ez a könyv nem regény, ez valóság. Egy magyar földműves életén keresztül a magyar falu képe: nehéz sorsa, apró örömei, nagy nyomorúságai. Az író csak tolmácsa annak a kis világnak, amely önmaga szólal meg a nagy világ előtt: csöndesen, egyszerűen, de rejtett erők viharával csöndje mögött.” – fogalmazta meg Móricz az első kiadáshoz a regény lényegét.