Patak Gyöngyvér, író, szerkesztő, angol-testnevelés szakos tanár, öt fiúgyermek édesanyja.
A “Család a dombon” az első regénye.
Gyöngyvér gimnáziumi tanárként kezdett dolgozni, jelenleg is tanít. A gyermekeivel otthon töltött évei alatt fordult komolyabban kedvenc hobbija, az írás felé. Először bloggerként lettek népszerűek humoros, egyedi hangvételű, anyasággal kapcsolatos írásai, csakúgy, mint a saját sokgyerekes életükbe betekintést engedő posztjai.
Több mint tíz évig volt alapító szerkesztő-cikkírója az Imami online családi magazinnak. A magazinhoz kapcsolódóan a helyi családok és anyák támogatása céljából civil egyesületet hoztak létre, melyben elsősorban anyáknak szóló tematikus rendezvényeket, előadásokat, családi programokat szerveznek, egy-egy, sokakat érintő problémakörben.
Harmadik gyermeke születésekor jelent meg első könyve, a maga nemében rendhagyó szoptatási tanácsadó, “Szoptass ügyesen!” címmel, mely azóta sok ezer újszülöttes kismamának segített boldogulni az első hetekben.
Koraszülöttes szülők számára írt “PIC-i történet” című könyvével szépirodalmi díjat nyert. Nem csak a koraszülöttes szülők számára nyújt bátorítást, útmutatást a nehéz helyzetekben, hanem minden, gyermeket nevelő szülőt megérint.
A "Család a dombon" Gyöngyvér első regénye. “Útkereső” történet, sok érzelemmel, mély lelki tartalommal, melynek ívét az anya belső útja adja, mégis, ha megfilmesítenék, könnyed, könnyezve nevetős romantikus vígjáték lenne. A karakterek sokasága, a gyorsan pörgő események, a vicces-kínos szituációk igazi felhőtlen szórakozást kínálnak.
A legtöbb anya által megélt helyzetekben magunkra ismerhetünk, és ismét rájövünk, nem vagyunk egyedül.
Add meg az e-mail-címed,
és máris segítünk neked.
Kedves Olvasó! Annak érdekében, hogy a leginkább hozzád illő könyveket ajánlhassuk, valamint a felhasználói élmény növelése, statisztikai adatok gyűjtése és ajánlatok megjelenítése céljából sütiket (cookie-kat) használunk. A „Rendben” gombra kattintva elfogadod, hogy ezeket elmenthetjük a böngésződben. Bővebb információért, illetve a beállítások módosításáért kattints ide vagy a “Beállítások” gombra.