Bálint Ferenc, lánykori nevén Bálint Ferenc magyar humorista és író. Egy erdélyi kisvárosban látja meg a napvilágot, majd ugyanabban a zilahi középiskolában érettségizik, mint Ady Endre. A költőhöz hasonlóan később Budapestre költözik, ismertségre tesz szert, de nem kapja el a szifiliszt. Média szakot végez, a Szomszédnéni Produkciós Iroda társulatával a Dumaszínház tagja lesz, és rendszeresen fellép az RTL Showder Klub műsorában.
A koronavírus-járvány első hulláma alatt kezd el írni, saját bevallása szerint azért, hogy „elfoglalja magát, és ne gyilkolják meg egymást a feleségével”. Minden regénye az Álomgyár Kiadó gondozásában jelent meg.
„Nappal egy hétköznapi, átlagos ember vagyok” – vallja a szerző. „Éjszakánként meg iszom” – teszi hozzá. Ebből az élményéből táplálkozik a „Felelős Alkoholista” című bemutatkozó műve, amiben a szerző arra keresi a választ, hogy mihez kezd egy humorista azzal a helyzettel, amikor bezárkózik a világ, mert valaki elfogyaszt egy denevért Vuhanban.
A második regénye a „Boldogságtól ordítani”. Ebben a saját esküvőjét vesz górcső alá, és ezzel párhuzamosan az olvasót egy különleges utazásra invitálja, ami alatt megelevenedik előtte a világtörténelem 100 legszebb veszekedése.
Hogy kinek ajánljuk a könyveit?
Azoknak, akik szeretnek elrugaszkodni a hétköznapok realitásától. Bálint Ferenc számára egy könyv nemcsak arról szól, mi történik benne, hanem arról is, hogyan történik, hogyan van megírva, és mennyi pénzt kap érte a kiadótól.
Ha tetszenek a vicces párbeszédekben, poénokban gazdag drámai szálakkal átszőtt történetek, jó könyvet veszel a kezedbe, ha őt választod.
Eddig megjelent könyvei:
Díjak, jelölések:
A Magyar Rádió Karinthy-gyűrűje (2014)
Facebook oldala: https://www.facebook.com/balintferenchumorista
Add meg az e-mail-címed,
és máris segítünk neked.
Kedves Olvasó! Annak érdekében, hogy a leginkább hozzád illő könyveket ajánlhassuk, valamint a felhasználói élmény növelése, statisztikai adatok gyűjtése és ajánlatok megjelenítése céljából sütiket (cookie-kat) használunk. A „Rendben” gombra kattintva elfogadod, hogy ezeket elmenthetjük a böngésződben. Bővebb információért, illetve a beállítások módosításáért kattints ide vagy a “Beállítások” gombra.