Tomor Anita digitális könyvei

Író, forgatókönyvíró, műsorvezető. Végzettsége szerint: magyar-történelem szakos bölcsész és tanár. Diplomáit a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. A Budapest Film Akadémián és az ELTE-n tanult forgatókönyvírást. Elvégezte a TV2 Akadémia műsorvezető képzését is. Egy ideig tanárként, később a saját cégei vezetőjeként, majd néhány évig a Balaton Televíziónál dolgozott műsorvezetőként. 2014 óta a Pyrus Kiadó tulajdonosa és vezetője.

A nagy sikerű Helló újra, kedves exem!, Nyolc éjszaka, Sugar Daddy című regények szerzője. Romantikus regényeket és mesekönyveket ír, és foglalkoztató füzeteket készít gyerekeknek. Mindemellett a hétköznapokban feleség és két gyerkőc anyukája. Imád olvasni és utazni. Szereti a filmeket, a divatot, a szép ruhákat, a klassz cipőket, és táskamániásnak is vallja magát. Amerikától Hongkongon át Kambodzsáig bejárta már a világot. A regény helyszínei mind olyan helyek, ahol már ő maga is járt.

Veszprémben nőtt fel, de jelenleg Budapesten, Óbudán él.

 

 

Díjak, amelyekre jelölték:

 

   Arany Könyv (TOP10)

   Az év könyve-díj (TOP10)

   Dugonics András irodalmi díj (III. helyezés, Szórakoztató irodalom)

 

Eddig megjelent művei:

 

Foglalkoztató füzetek:

                   Legyél okosabb füzetek I. – Foglalkoztató- és készségfejlesztő füzetek 3-6 éves gyerekeknek

                   Legyél okosabb füzetek II. – Foglalkoztató- és készségfejlesztő füzetek 4-6 éves gyerekeknek

                   Sulira Fel! – Lányoknak (foglalkoztató füzet)

                   Sulira fel! – Fiúknak (foglalkoztató füzet)

                   Sulira fel! Extra

                   Boldog karácsonyt! – Színező és foglalkoztató 3-4 éveseknek

                   Boldog karácsonyt! – Kreatív foglalkoztató 5-6 éveseknek

                   Irány az iskola! – (foglalkoztató füzet)

                   Irány az iskola! – Színező- és gyakorlófüzet

 

Mesekönyvek:

                   Nyúl Benő, Csiga Bandi és a Sün testvérek – Kalandok az erdőben

                   Az ovinak vége, irány az iskola!

                   Sárga Répi és Brokkoli Koli

 

Regények:

                   Álmodtam már rólad

                   Helló újra, kedves exem!

                   Nyolc éjszaka

                   Még mindig rólad álmodom

                   Sugar Daddy

                   Most már együtt álmodunk

                   Irány Hollywood!

                   Veled egy szigeten

          Imádlak, Los Angeles!

          Szeretlek, Hawaii!

          Újra veled álmodom

 

 

Social media

 

Facebook:

➡️ http://www.facebook.com/tomoranita1

 

Instragram:

➡️ www.instagram.com/anitatomor

 

 

TikTok:

➡️ https://vm.tiktok.com/ZMN1DhMkW/

 

YouTube:

➡️ https://youtube.com/channel/UCgisYCEbXoRt7b3Toupwk1g

 

 

Facebook író csoportja:

➡️ Tomor Anita Könyvek

https://www.facebook.com/groups/715697178623140/