"‒ Álljon meg azonnal – kiáltott a vonat után, századokat lépve az idő tengelyében. A masiniszta észlelte az ismerős alakot, a sokat nyűtt, de elegáns szalmakalapot, és behúzta a féket. Néhányan a délutáni szunyókálásból felébredve kinéztek az ablakokon, és még éppen láthatták, ahogy a méretre szabott fehér vászonöltöny viselője mögött becsukódik az ajtó az első osztályú vagonban. – Buongiorno, hova-hova, nagyságos úr? Utazgatunk, utazgatunk? – kérdezte a jegykezelő, akinek a dédanyját Garibaldi serege elől bújtatta a padláson az egyre fiatalodó utazó. A báró zavartan tekintgetett körbe, mert nem tudta pontos úti célját. Arra viszont tisztán emlékezett, hogy miért kellett sietősen, időt és teret görbítve kiugrani a toszkán nyárestén a helyzetkomikumból."