Az út felőli sétányon egy fiatalember haladt sietősen a kikötő felé. Mobilját a fülére szorítva vitatkozott valakivel, és közben akaratlanul is gesztikulált. Mel még látott volna, akkor sem vehette volna észre a fiatal férfit, a férfi pedig teljesen a mobiljára koncentrált, így az összeütközés elkerülhetetlen volt. Amikor a férfi feldöntötte, a lány fehér botját elejtve sikoltva a földre zuhant. Mel érezte, hogy egy árnyék takarja el a napot, aztán futó lépteket hallott, és az őt feldöntő férfi valami ismeretlen nyelven elnézést kért. A hangsúlyból Mel pontosan értette sajnálkozását. Aztán a férfi angolra váltott. - Elnézést kérek, igazán figyelmetlen voltam – mondta, és felsegítette a lányt a földről.  Közben Jack is megérkezett. - Azonnal engedje el Miss. Cartwrightot! – csattant a hangja. Az idegen azonban nem ijedt meg. - Különben mi lesz? Lelő a mordályával? A kérdésből a lány azonnal megértette, hogy Jack támadásnak vélte az esetet, és már a pisztoly is előkerült. - Jack, tedd el a fegyvert! De ez nem volt ilyen egyszerű. - Maradj ki ebből Mel, ezt most én döntöm el! – mondta a lánynak határozottan a testőr, aztán a férfi felé fordult.  Az idegen nem nézett ki terroristának. Kissé lebarnult fehér bőr, napszítta gesztenye haj, épphogy borosta, kék farmer short, tengerészpóló és kapitányi sapka. Láthatóan nem volt nála semmi a mobilján kívül. Az idegen még a kezét sem emelte föl. Közben kósza turisták már az eseményt kezdték fotózni. Jack kényszeredetten elrakta a pisztolyát, és az idegenre mordult: - Tűnjön el! De a férfinak ez esze ágában sem volt.  - Magával semmi dolgom, de a kisasszonytól szeretnék bocsánatot kérni. Engesztelésül meghívhatom egy vonatozásra? Mel értetlenül széttárta a karját. Az idegen pillantása a földön heverő fehér botra siklott és nyelt egyet. - Kérem, ne haragudjon! Először feldöntöm, most meg ez!