Vaszary János (1867-1939)
Vaszary János 1904 körül készült Önarcképén a művész szuggesztív pillantása ragadja meg a nézőt. "Tiszta, nyílt, de acélos tekintete mintha mindig a lényeget fürkészné a felszín látszat-takarója mögött" - írta róla egy kortársa. A művész kényesen elegáns megjelenése, tartózkodó viselkedése és szárnyalóan nyitott alkotói magatartása, bensőjének forrongó hevülete között feszülő kettősséget pedig így jellemezte egy másik írás: "Arisztokratikusan udvarias. Feszes, kimért, kemény" Olvasáskor lornyont használ. Az öltözködése, étele-itala, életformájának külső maszkja: egy rendes, pontosságra beidegződött, órákkal, percekkel és számjegyekkel számoló nyárspolgáré - noteszében címek vannak és házszámok és összegek, vonatköltség oda-vissza, és feljegyzések szőnyegről, ruhaszövetről. Holott vére minden cseppjében lázadó és lázító, elégületlen és elégületlenségre szító, egy fogságát lehántani akaró előkelő rablélek forradalmár." Lényének sokak által leírt eruptív ereje az utókor számára leginkább expresszív korszakának vastagon felkent olajmasszáiból, izzó színeiből, ecsetkezelésének vágtató lendületéből és művészeti írásainak sokszor szenvedélyes hangjából válik érzékelhetővé. Vaszary János munkássága nehezen besorolható, nem címkézhető. Nem tagozódott be a különféle iskolákba, távol maradt a festői csoportosulásoktól is. Elzárkózott attól, hogy a konzervatív akadémizmus zászlajára tűzze, de a baloldali progresszív avantgárd törekvésektől éppúgy elhatárolódott, mint a jobboldali kultúrpolitikát kiszolgáló neoklasszicista mûvészettől. Tartózkodott a szélsőségektől, a megalkuvástól és a politikai függéstől, egész életében kívülálló maradt.
Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerû A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. Paál László (1846-1879) Tizenkilencedik századi festészetünk költői ihletettségű, őstehetséggel megáldott művésze volt Paál László (1846-1879). A képeiből sugárzó erő, érzelemgazdagság és magas szintű festői tudás késztette Lázár Béla művészettörténészt arra, hogy e rövid életű és tragikus sorsú festő nyomdokait követve feltárja életútját, s műveit a közönséggel megismertesse. Bejárva a művész pályafutásának fontos állomásait, Düsseldorfban, Párizsban és Barbizonban dokumentumok és művek után kutatott, és felfedezéseit a róla írott első monográfiában tette közzé.
Zichy Mihály (1827-1906)
Zichy Mihály a tekintélyes Zichy család köznemesi ágából származott. A Somogy megyei Zalán született, ahol a történelem különös kegyelméből ma is áll a hangulatos Zichy-kúria, a később hozzá épült műteremmel együtt. A világot járt festő is ide hozta haza Szentpétervárról családját, és legutóbb, a rendszerváltás után ide tért vissza Amerikából dédunokája, Csicsery-Rónay István. Az ő aktivitása napjainkban nagyban hozzájárul a régi bútorokkal, dísztárgyakkal, fegyverekkel, kuriózumokkal, hatalmas könyvtárral és a Magyar Nemzeti Galéria letétjeként nagyméretű képekkel berendezett Zichy Mihály Emlékmúzeum gazdagításához és népszerűsítéséhez.
Leonardo da Vinci személyisége, élete hálás regénytéma, nagy regényíró
számára kincsesbánya ez embercsodának alakja, és Merezskovszkij (1866-1941) kibányászott belőle minden értéket.
A nagy művész korának teljes képét kapja az olvasó e nagyregényben.
A hős körül ott virágzik a teljes reneszánsz. Az író felvonultatja Sforza herceg udvarát, a maga csodás tarkaságában, a milánói népet, vásárteret, korcsmát, tudósok gyülekezetét, Borgia Cézárt, a pápát, a firenzei képrombolást, Savonarolát. Alkimisták, boszorkányok, inkvizítorok, kurtizánok, politikusok, zsoldos katonák bukkannak fel és tűnnek el a könyvben. A képek elevenek, hús-vér emberekkel találkozunk, az események folyamatosan kapcsolódnak egymásba.
Az egymásra perdülő tömérdek kép (mint egy filmmontázs) mozgalmassága felüdíti az olvasót. A regény – bár száz éve született – ma is érdekes, olvasmányos és szórakoztató.
A huszadik század első évtizedének Párizs-élménye meghatározó volt a magyar művészi élet fejlődésére. Ady és Bartók Béla is elragadtatással írt első párizsi útjáról. A magyar művészek vigyázó szemüket Párizsra vetették.
A Kossuth Kiadó és a Magyar Nemzeti Galéria közös, új sorozata a leghíresebb magyar festők munkáit, az alkotások születésének körülményeit mutatja be a képzőművészet iránt érdeklődő olvasóknak.
Csók István (1865 -1961) Csók István életútja egy évszázadon ível át, eszmélése a „boldog békeidőkre” esett, majd felnőttként megélt két világháborút és megannyi hatalomváltást. Habitusának eredendő derűjét azonban mindez csak megerősítette, világnézetté csiszolva szerencsés adottságát. Derűje máig hatóan átsugárzik művein, ami kellő magyarázatot ad arra a szeretetre, amellyel mai napig övezi művészetét a közönség. E hosszan tartó népszerűség egyik kulcsa kétségtelenül Csók festészetének világos és közérthető volta. Fénytelített, színpompás képi világának visszatérő hősei imádott felesége és lánya, színtere a békés polgári otthon vagy a nyári Balaton, kedvencei a kora ősz dúsan tarka virágai. Festészetének sokszínű formavilága nem öncélú stílusbűvészet, hanem érzékeny leképezése formakereső korának. Kötött, akadémikus kifejezésmódját hamar felváltja a realizmus tiszta hangzata, hogy azt az ifjúkor melankóliáját érzékenyebben kifejező szimbolizmus kövesse, a századelőn vérbő impresszionistaként kezdi újra, majd rövid időre őt is megérinti a modernizmus felszabadító hatása, végül élete derekán visszatér ahhoz a képi világhoz, mely egyéniségéhez, világnézetéhez leginkább illeszkedik, az impresszionizmushoz. Fordulatos stílusváltásai azonban sosem lépik át a természetközeli ábrázolás határait, képtárgya mindenkor a látott, megélt világ marad. Ideológiailag semleges, lírai látványelvű festészete éppúgy sikeres a századvég kiállítótermeiben, mint a Horthy- vagy a Rákosi-érában.
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
