Vajda ​Lajos (1908-1941)

Vajda Lajos művészete nem tartozik a legkönnyebben megközelíthető életművek közé. Olyan utakon járt, ahova „nálunk emberfia nemigen teszi a lábát” – írta róla talán legértőbb kritikusa, Kállai Ernő a harmincas évek végén. Alig adatott számára egy évtizednél több, hogy létrehozza életművét, hisz 1941-ben, mikor meghalt, még nem töltötte be harmincnegyedik évét. Vajda Lajos a szokásos művészpályán, a művészeti közéletben elérhető sikereknél, boldogulásnál fontosabbnak tartotta saját elképzelései következetes megvalósítását. Kivételes rajztudása és színérzéke révén akár a művészeti világ naposabb, elismerést és pénzt hozó oldalán is találhatta volna magát, ám ő többre tartotta ennél a maga elé tűzött művészi problémák megoldását. Már a Képzőművészeti Főiskola „rebellis” hallgatójaként kísérletezni kezdett, s a valóság új összefüggéseinek kutatása során terelődött figyelme a fotó és a film felé. Később a Korniss Dezsővel közösen kidolgozott „szentendrei programban” nem kevesebbre vállalkozott, mint egy, a népi tradíciók talaján álló, a Nyugat és a Kelet közt szintézist teremtő, egyszerre közép-európai és magyar modern művészet megteremtésére.