A náci Harmadik Birodalom vezetői, és maga az antialkoholista, vegetariánus Hitler látszólag esküdt ellenségei voltak a „tiszta” árja népre a kábítószer formájában leselkedő veszélynek. Amikor viszont Norman Ohler, a Totális kábulat szerzője elkezdte kutatni a nácik és a kábítószerek kapcsolatát, lassan rádöbbent arra, hogy a Harmadik Birodalom története elválaszthatatlan az erős tudatmódosító szerek, elsősorban a ma „kristálymet” néven közismert metamfetamin történetétől.
Németek milliói már a háború kitörése előtt elképesztő mennyiségben fogyasztották a teljesítményüket megsokszorozó, hangulatukat feljavító, ám súlyos függőséget okozó és testi-lelki leépüléshez vezető szert, a háború pedig csak tovább rontott a helyzeten. Ohler szerint a fél Európa leigázásához vezető villámháború sikerei is nagyrészt a hadseregben a tábornokoktól a közkatonákig mindenkinek kiosztott „varázslatos” tablettákra vezethetők vissza. Az eufóriát azonban hamar követte a kijózanodás, a hadszíntereken is – de a drogokat változatlan mennyiségben, felsőbb jóváhagyással tömték magukba a végsőkig való kitartásra felszólított katonák.
És mi van a népéért fáradhatatlanul dolgozó, aszketikus Vezérrel? Ohler fáradtságos munkával fejtette meg Hitler háziorvosa, a korábban jelentéktelen figurának tartott dr. Morell feljegyzéseit és arra jutott, hogy a Führer a háború második felére már súlyos kábítószerfüggőségben szenvedett. A diktátor fokozatosan és teljesen elszakadt az egyre elviselhetetlenebbnek látszó valóságtól, birodalmának összeomlását pedig teljes bódultságban, a saját maga teremtette, kábítószer fűtötte álomvilágban töltötte. Katonái viszont milliószámra áldozták életüket ennek az álomnak az oltárán, ahogy milliószámra pusztultak el a birodalom végvonaglásai közben a meghódított területeken élő zsidók és más kisebbségek tagjai is.
Lehet, hogy a Harmadik Birodalom történetét egyfajta drogos kábulatban elkövetett ámokfutásként kéne kezelnünk? Hitler őrült döntései, pusztító dührohamai és végzetes parancsai pedig legalább részben a szervezetét lassan teljes uralmuk alá hajtó vegyi anyagok következményei voltak? Ohler meggyőző bizonyítékainak fényében az mindenesetre biztos, hogy a kábítószerek döntő befolyással voltak a világtörténelem legvéresebb háborújának lefolyására. A Németországban, majd Nagy-Britanniában és Amerikában is nagy port felvert, azóta már 19 nyelvre lefordított Totális kábulatot a téma legnevesebb szakértői, többek közt Ian Kershaw vagy Anthony Beevor is elismerő szavakkal ajánlják az olvasóknak, az azóta elhunyt Hans Mommsen pedig egyenesen a „kirakós hiányzó darabkájának” nevezte.
Kossuth Tényirodalom, non-fiction History könyvek 100 pont
A könyv a korai középkortól napjainkig fogja át az Attilával és a hunokkal kapcsolatos történeti tényeket, legendákat és tévképzeteket. Bemutatja, hogyan jelenik meg a hun király a középkori krónikákban, legendákban, hőskölteményekben, majd az újkori történetírók és tudós történészek műveiben, valamint szépírói és képzőművészeti alkotásokban, operákban, filmekben, sőt politikai megnyilvánulásokban. A szerző fényt derít arra, hogy Attila és a hunok ábrázolásában milyen rész jut a történeti valóságnak s milyen a legendáknak. A könyv választ keres arra a kérdésre is, hogy a késői római kor megannyi barbár népe közül miért Attiláé maradt meg mindmáig az erőszak, a pusztítás, az állati vadság legfőbb megtestesítőjének – miközben a germán eposzokban barátságos, nemes, nagylelkű fejedelemként jelenik meg a hun király, Magyarországon pedig a nemzet dicsőséges őseinek sorába emelték.
A BBC History-könyvek első kötete!
A második világháború legnagyobb sikerű kémtörténetét, a háború menetét legjelentősebben befolyásoló titkosszolgálati akció feltárását ígéri a könyv beharangozója, s a kedvcsináláshoz a BBC History Magazin a szakmai hitelét is adja: a felsőfokú minősítés kiállja a történészi próbát.
Korántsem lebecsülve Sorge és társainak bravúrját, amelyet a szocialista korszak az igaz világháborús kémtörténetek élére helyezett, Juan Pujol García – nevezzük valódi nevén – nagyban hozzájárult az egész háború legnagyobb szabású és fölöttébb kockázatos hadműveletéhez, a szövetségesek normandiai partraszállásának, a D-napnak a sikeréhez. A fiatalembert a szövetségesek Garbóként ismerték, a németek Arabel néven – mindkét fél a világháború legsikeresebb ügynökének tartotta, természetes, hogy munkáját London is és Berlin is magas kitüntetéssel ismerte el.
A németeket huszonnégy emberből álló hálózatának jelentéseivel látta el – egy kisebb hadsereg élén állt tehát –, s a hadvezetés és az Abwehr, a hírszerzés és a kémelhárítás csúcsszerve a legnagyobb csodálattal nézte, hogyan építi föl és kezeli szervezetét. A nácik mesterkémei soha nem fedezték fel, még csak nem is gyanították, hogy kettős ügyök, és két tucat ügynöke kizárólag az ő képzeletében létezett: valamennyiük kitalált személy volt. El kell hinnünk a szuperlatívuszt: ez volt minden idők egyik legmerészebb megtévesztési művelete. Garbo meggyőzte a németeket, hogy tartsák vissza a csapataikat, amelyek meghiúsíthatták volna a partraszállást a D-napon; elhitette a németekkel, hogy az angol–amerikai csapatok 1944. június 6-án Normandiában csak elterelő hadműveletet hajtottak végre, s az igazi partraszállás színhelye Calais lesz. Garbo játszmájának sikere egészen biztos, hogy megszámlálhatatlan szövetséges katona életét kímélte meg, s az sem a realitásoktól elrugaszkodó feltételezés, hogy nélküle másképp zajlott volna a második világháború. Kiléte évtizedekig szigorúan őrzött titok maradt. A háború után eltűnt, majd 1959-ben megrendezte a saját halálát.
1984-ben, május vége felé egy csoport nyugalomba vonult titkosszolgálati tiszt gyülekezett a Különleges Erők Klubjának társalgójában, Londonban, hogy egy olyan hírszerzővel találkozzanak, aki a jelentések szerint 1959-ben már meghalt. Egyikük sem volt benne bizonyos, hogy az az ember, akivel találkozni kívánnak, tényleg az a kettős ügynök lesz, akit Garbo fedőnéven ismertek, de valódi kiléte 1984-ben is ugyanolyan szigorúan őrzött titok volt, mint a háború végén, amikor egy sor intézkedést tettek annak érdekében, hogy életét megvédelmezzék.
Nigel West évtizedekig foglalkozott az MI5 kettős kémeivel és Garbóval, akit a legautentikusabb leírás is „mesteri képességű zseninek” nevezett, tevékenységéről pedig azt írta, hogy a megtévesztés mesterei a Garbo műveletet mindig területük legmagasabb szintű példájának tartották. Hosszú ideig nem tudott nyomára bukkanni: az MI5 áthatolhatatlan védőfalat emelt köré. Még a titkos ügynökök listáját vezető tisztek sem ismerték a személyét – egykori közvetlen felettese tisztázatlan körülmények között,1964-ben autóbalesetben meghalt.
Westnek csak akkor sikerült használható nyomra lelnie, mikor 1981 májusában riportot készített Anthony Blunttal, a híres művészettörténésszel, akiről tizennyolc hónappal korábban kiderült, hogy az MI5 tisztjeként szovjet kém volt. Blunt beszámolt neki arról az egyetlen alkalomról, amikor Garbóval ebédelt. Emlékezett rá, hogy a Juan vagy Jose García nevet használta. Később megtudta, hogy a híres kém teljes neve Juan Pujol García, és hogy Barcelonából származik. West hosszas nyomozómunkával kiderítette, hogy az általa keresett Juan Pujol García Venezuelában él.
Nigel West tízévi nyomozás után, 1984-ben New Orleansban találkozott először Juan Pujol Garcíával. Aki ezzel kilépett a kémkedés árnyékvilágából.
Kettőjük könyve, amely az MI5-os dossziéit is tartalmazó visszaemlékezéseit foglalja keretbe, elmeséli Garbo hihetetlen történetét, és dokumentálja a történelem legnagyobb jelentőségű megtévesztő hadműveletét.
Papp Gábor
a BBC History Világtörténelmi Magazin főszerkesztője
Sokáig azt hittük, hogy Heinrich Himmlernek a feleségéhez, Margához írott levelei – akárcsak a Reichsführer-SS egyéb más iratai – végérvényesen eltűntek. Több évtizeddel öngyilkossága és a II. világháború befejezése után Azonban a levelek napvilágra kerültek Tel-Avivban. Ezek az iratok – amelyek tökéletesen kiegészítik Margának a Koblenzi Szövetségi Levéltárban őrzött leveleit, és amelyeket Michael Wildt és Katrin Himmler tett közzé – a hitleri Németország egyik legfontosabb szereplőjének a magánéletét helyezik teljesen új megvilágításba.
Amikor Heinrich Himmler és Marga Siegroth 1927-ben megismerkednek egymással, őszinte érzelmeket táplálnak egymás iránt. A házaspárt szoros egységbe forrasztja a közös vidéki életről szövögetett álmuk, valamint mélységes zsidógyűlöletük. Himmler, a náci pártfunkcionárius, gyakran a „vezérrel” együtt van úton, és a messzi távolból „kis szerelmének” azt tanácsolja, hogy „lekvárt főzzön a bodzabogyóból, mire föl Marga arról számolt be, hogy a otthonuk az „összes nemzetiszocialista lakos találkozóhelyévé” vált. 1933 után Himmler a birodalom a második leghatalmasabb vezetőjévé emelkedik; az SS Reichsführereként és a német rendőrség fejeként a „zsidókérdés végleges megoldásával” foglalkozik, miközben „aranyos kis asszonykájának” anyák napjára „sok-sok jókívánságát küldi”, és fényképeket mellékel az SS-Einsatzgruppéknál és a Waffen-SS alakulatainál tett látogatásairól.
Ám e levelek csak látszólag ártatlan írások: a kispolgári díszlet mögül előbukkan a Himmler magánéletére is jellemző brutalitás és érzéketlenség.
A Legendás tizenkettő, Gavin Mortimer újságíró legújabb könyve a második világháborúban küzdő 12 legendás hírű különleges műveleti parancsnok haditetteit eleveníti föl, akiknek taktikai tehetsége, látnoki képessége a háborúk megvívásának a módját egyszer s mindenkorra megváltoztatta. A második világháború kitörését megelőzően ugyanis a „különleges műveleti erők” fogalma egyszerűen nem létezett. E történeti munka 12 hőse nemcsak a hadművészet elméleti részét formálta át, hanem személyesen vezették alakulataikat az Észak-Afrikában, vagy a D-nap után Normandiában zajló harcok sűrűjében, mélyen az ellenség vonalai mögött hajtva végre a rájuk bízott feladatot. E parancsnokok mindegyike – akiket katonáik tűzön-vízen át, hűségesen követtek – az igazi vezér képességeinek és bátorságának a megtestesítője volt, valami olyasminek, amit Winston Churchill „a legfőbb emberi tulajdonságoknak” nevezett.
A könyv lapjain a világháborúban egymással szemben álló két fél legnevesebb parancsnokai közül kelnek tizenketten életre, közöttük David Stirling, Ralph Bagnold, Orde Wingate, Friedrich von der Heydte, Junio Valerio Borghese herceg és Adrian von Fölkersam báró. Mortimer elemzi parancsnoki tevékenységük jellemző sajátosságait, és bemutatja, hogyan befolyásolták a saját maguk, illetve az alakulataik által véghezvitt haditettek a háború végső kimenetelét, és mennyiben voltak hatással a különleges műveleti erőknek korunk hadseregeiben való széles körű elterjedésére.
A második világháború idején a németek ellen küzdő angol titkos szervezet, az SOE (Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége) soraiban számos vakmerő, gyakran igazi hősként viselkedő ügynök szolgált. Az ügynökök bevetései gyakran hónapokig, sőt sokszor évekig is eltarthattak. A kémek tisztában voltak azzal, hogyha fogságba esnek, iszonyatos kínzás és halál vár rájuk. A német világrend ellen küzdő, elképesztõ bátorságukról tanúbizonyságot tevő férfiak és nők biztosra vehették, hogy talán sohasem térhetnek vissza, ha a megszállt területekre
lépnek… A könyv főszereplője, Forest Yeo-Thomas bátorságával, különleges, karizmatikus egyéniségével, kifogástalan öltözködésével és megnyerő modorával nemhiába vált a britek egyik legjobb hírszerzőjévé. Ian Fleming, a híres regényíró, James Bond „szülőatyja” is részt vett az SOE munkájában, így jól ismerte Forest-Yeo Thomas alezredest. Vajon kiről mintázta hősét, James Bondot, a 007-es ügynököt? A közvéleményt e régóta foglalkoztató kérdésére fény derül Sophie Jackson könyvéből.
Peter Unwin, brit diplomata 1956 júliusában, azon a napon kezdett el dolgozni a londoni külügyminisztériumban, amelyen Nasszer államosította a Szuezi-csatornát. 1958-ban, egy hónappal Nagy Imre kivégzése után került harmadtitkárként a budapesti brit külképviseletre, és első – 1991-ben magyarul is megjelent – könyvét Nagy Imréről írta. Később, 1983-ban nagykövetként tért vissza a budapesti brit nagykövetségre és három évig töltötte be ezt a posztot. 1986-ban a dániai brit nagykövetség élére nevezték ki. 1989-től 1993-ig Londonban a Brit Nemzetközösség főtitkárhelyettese ként dolgozott, és 1989. június 16-án részt vett Nagy Imre és társai újratemetésén.
• • •
Ez a könyv egy esztendőről szól. 1956-ról, amely megrengette a világot; és teljes átfogó képet ad róla. Úgy, hogy részletező pontossággal adja közre a magyar forradalom és szabadságharc krónikáját, valamint az ezzel kapcsolatos világpolitikai „játszmákat”. Megtudhatjuk, hogy ki volt az a tíz politikus, aki döntő szerepet játszott az akkori világpolitikai események kialakulásában, illetve, hogy ezek a tragikus, megrázó események milyen hatással voltak az azóta eltelt évtizedekre.
A szerző első kézből szerzett, személyes élményeivel fűszerezett történeteiből, elemzéseiből
kulisszatitkokat ismerhetünk meg: hogy miként függött össze az 56-os magyar forradalom sorsa az SZKP XX. Kongresszusán elmondott titkos Hruscsov-beszéddel, az izraeli–brit–francia erők szuezi beavatkozásával, az amerikai elnökválasztással vagy azzal, hogy Gomułka került a lengyel kommunista párt élére és a poznańi felkelés kérdésében volt mersze dacolni Hruscsovval. Miként történhetett meg, hogy az Egyesült Államok háta mögött Izrael, majd Nagy-Britannia és Franciaország is megtámadta Egyiptomot, és Fidel Castro egy kis csapat élén partra szállt Kubában.
A brit diplomata elemzéséből egyértelműen kiderül, hogy a szerencsétlen időzítésű szuezi válsággal foglalkozó Nyugat – a világháború kockázata nélkül – semmit nem tudott volna tenni és nem is akart semmit tenni a magyar függetlenség támogatásáért. A hatalmas ismeretanyagra épülő könyv, amely 2006-ban jelent meg Nagy-Britanniában, izgalmas és elgondolkodtató olvasmány, amely a történelemben járatos, tájékozott olvasó számára is sok meglepetést és újdonságot tartogat.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
