Az állítás, miszerint a só egészséges, az első pillanatban talán megdöbbentően hangzik. Folyton azt halljuk, hogy a só ártalmas az egészségre, tehát veszélyes. A tengervízben, amely minden élet alapja, az ásványi sók oldott állapotban találhatók. Az igazság az, hogy só nélkül nem lenne élet. Mik azok a Schüssler-sók? Jacob Moleschott holland kutató fedezte fel, hogy az ember csak akkor marad egészséges, ha mindig megfelelő mennyiségben állnak a sejtek rendelkezésére az élethez nélkülözhetetlen ásványi anyagok. Egy oldenburgi orvos, dr. Wilhelm Heinrich Schüssler (1821–1898) erre a felismerésre építve fejlesztette ki nagyszerű terápiáját. Rengeteg vérvizsgálatot végzett, valamint elemezte az elhunytak hamvait, és mindig ugyanazt a 12 ásványi anyagot találta. Ebből arra következtetett, hogy ezek nélkülözhetetlenek (esszenciálisak) az emberi szervezet számára, és hiányuk betegséget okoz. A nyelvtanárból lett orvos rajongott Hahnemann homeopátiás módszeréért, ezért a potenciálást – hígítást – alkalmazva készített a 12 sóból a szervezet, a sejtek számára hasznosítható anyagot, amelyek mindegyike előfordul a szervezetben természetes körülmények között is. „Minden sót annyira kell hígítani, hogy az egészséges sejtek működését ne zavarja, viszont pótolni tudja az esetleges hiányokat.”
4 évesen kezdtem el sportolni, annak különböző változatait hobbi és verseny szinten űztem. A közel 40 évig tartó gyakorlással és tapasztalatgyűjtéssel képes lettem megtanítani másoknak a helyes testtartást, mozgást, ezáltal az életmódjuk és egészségi állapotuk megjavítását is. Három évtizede vegetáriánus, húsmentes életmódot folytatok. Ez a folyamat egészen 2019-ig tartott. Ekkor egy súlyos fertőzés szövődményeként agyhártyagyulladást, agyvérzést szenvedtem el, három hónapra kómába estem, majd a kómából felébredve azzal kellett szembesülnöm, hogy lebénultam. Ez gyökeres változást hozott, az életemben. A családom, a munkám, a táplálkozásom, a szemléletem és a tudatosságom terén is. Mivel egy csapásra megváltozott az összes életterületem, így arra reagálva, kénytelen voltam külön-külön minden részre a legjobb megoldást megkeresni. Az új helyzethez alkalmazkodva, ezeknek a megoldásoknak, a TEST-LÉLEK-TUDAT szintjeit is érinteniük kellett. Ez a komplex folyamat, magával hozta az összes életterület magasabb szintre való emelését is. A könyveim, a gyógyulási folyamat során tapasztalt megoldásokat kínálja egészen az alapoktól, ezzel is segítséget nyújtva a változtatni, gyógyulni es a hasonló problémákat megelőzni vágyóknak egyaránt. Ma sem vagyok a betegségem előtti önmagam annál, több vagyok! Újra mozgok, újra sportolok. Újra jógát oktatok. Vannak céljaim, vannak terveim! Ismét teljes életet élek!
Sejtjeink születésünk napjától öregednek, ám az öregedésnek nem kell együtt járnia a hanyatlással. A növényparadoxon világhírű szerzője, a szinte egész életét felnőtt betegek gondozásával töltő dr. Steven R. Gundry jól tudja, hogy mindannyian örökké szeretnénk élni – egészen addig, amíg nem szembesülünk idős szüleink és rokonaink szenvedésével. Hogyan lehet megoldani az emberiség egyik legnagyobb paradoxonját: hogy hosszú öregkort érjünk meg, mégis testben és lélekben fiatalnak érezzük magunkat?
Dr. Gundry úttörő könyve erre a kérdésre válaszol. A betegek ezreivel dolgozó neves kardiológus és szívsebész munkája során felfedezte, hogy az öregedéssel elérkező betegségek egyáltalán nem törvényszerűek, hanem életmódunk következményei. A hosszúélet-paradoxon megmutatja az egészséges öregedés módszerét: hogyan támogassuk szervezetünk „legősibb” részeit, a testünkben élő mikroorganizmusokat.
Egészségünket jelentős részben a mikrobiomot alkotó bélbaktériumok határozzák meg. A ráktól az Alzheimer-kóron át egészen az olyan közönséges nyavalyákig, mint a reuma és az elhízás, ezek az apró lények irányítják életünk minőségét, miközben egyre idősebbek leszünk.
Ám sosincs túl késő ahhoz, hogy támogassuk a bennünk élő mikrobákat, és megadjuk nekik azt, amitől gyarapodásnak indulnak – és velük együtt mi is. A hosszúélet-paradoxonban felvázolt étrend és életmódterv révén megőrizhetjük emésztőrendszerünk egészségét, és a lehető legjobb életminőségben tölthetjük a nekünk rendelt évtizedeket. Az öregedés tudományát forradalmasító kiadvány segítségével életünk végéig egészségesek és életerősek maradhatunk.
Hajhullás, súlygyarapodás, fáradtság, ködös gondolkodás, hőhullám, csökkenő nemi vágyak, szívdobogás… Egyre többen szenvednek ezektől, és számos egyéb, kevésbé tipikus tünettől – különösen a nők. A páciensek problémái közismert címkéket kapnak ugyan – „Hashimoto”, „pajzsmirigy-alulműködés” –, de a megoldáshoz sokszor nem kerülünk közelebb. Az egészségügy új aktuális, égető témája a pajzsmirigy. A cukorbetegséghez hasonlóan a pajzsmirigymegbetegedések is szinte már a népbetegségekhez sorolhatók. Alig van olyan ember, akinek környezetében ne szenvedne valaki ezen szerv okozta problémáktól. Hiába kap azonban egyre több figyelmet, a sarkalatos igazság mindeddig rejtve maradt: nem a pajzsmirigyprobléma a végső oka a páciensek betegségének. Egészséges pajzsmirigy című könyvében Anthony William, a gyógyító médium a probléma valódi okait részletesen elmagyarázza – kitérve a gyulladással, az autoimmun betegséggel és több tucatnyi egyéb tünettel és állapottal kapcsolatos információkra. Anthony William saját pajzsmirigyed szakértőjévé avat, és olyan eszköztárat ad a kezedbe, amellyel megváltoztathatod az egész életedet, megmentheted a pajzsmirigyedet, és visszanyerheted az egészségedet, vitalitásodat. Páratlan megközelítést ajánl, mely – amint több millió rajongójától és követőjétől megtudhatjuk – valódi eredményeket hoz. ANTHONY WILLIAM, a New York Times sikerlistákat vezető Gyógyító ételek és Gyógyító médium: a krónikus és gyógyíthatatlan betegségek mögött rejlő titkok című könyvek szerzője azzal az egyedi képességgel született, hogy egy magas szintet képviselő Szellemi vezetővel beszélget, aki olyan elképesztően pontos egészségügyi információkkal látja el őt, amelyek gyakran megelőzik a jelenkort. Négyéves kora óta, amikor azzal sokkolta a családját, hogy bejelentette teljesen tünetmentes nagymamája tüdőrákját (amelyet aztán a vizsgálatok igazoltak), Anthony arra használja ezt az adottságát, hogy egyfajta sajátos képalkotási módszerrel elemezze az emberek egészségügyi állapotát, és elmondja nekik, hogyan nyerhetik vissza az egészségüket. Gyógyító médiumként mutatott páratlan pontossága és sikeres gyógyítási aránya világszerte milliók bizalmát és szeretetét nyerte el – többek között film- és rocksztárokét, milliárdosokét, profi sportolókét, sikerlistás írókét és számtalan más emberét az élet minden területéről –, akik addig nem találtak a gyógyulás útjára, amíg a Szellemi vezető beléjük nem látott. Anthony olyan orvosok számára is felbecsülhetetlen tudást képvisel, akiknek segítségre van szükségük a legnehezebb eseteikhez. További információk a www.medicalmedium.com weboldalon.
Megjelent az Évszázad Könyve!
Mentsd Meg Magad és a Földet!
Tények és összefüggések.
Az alternatív élet eddig sokak számára ismeretlen oldalával ismerkedhet meg az olvasó.
A jelen kor betegségeinek kialakulása és annak feltárása, valamint természetes módszerekkel való kezelési lehetőségeinek bemutatása.
A legaktuálisabb információk mindenki számára, közérthető és olvasmányos módon.
Csak az információ hiányos embereket lehet megtéveszteni.
Ne legyen köztük!
Ne szenvedjen! Védekezzen!
Erre a könyvre minden családnak szüksége van!
Csak magán múlik, hogy meddig él kétségek között.
Ne habozzon, inkább lapozzon!
A könyv árának sok ezerszeresét spórolhatja meg, ha megismeri a lehetőségeket.
A figuráidat az eredeti csomagolásban tartod, szekrényeidben hemzsegnek a hivatalos Csillagok háborúja-holmik. Odavagy az Elder Scrollsért és a Metal Gearért, de egy ideje minden eddiginél őszintébb rajongást érzel, hiszen nemrég a szomszédba egy új lány költözött. Mit tesz ilyenkor egy geek? Mondjuk ehhez a randikalauzhoz fordul. Ebben a humoros gyűjteményben csalások, végigjátszások és bónuszok garmadáját találod, melyek megkönnyítik a sikeres navigációt a szerelmi élet veszélyei és buktatói között. A kötetben fiatal és idősebb geekek is megtalálhatják az élettel, a világmindenséggel és minden romantikus érzéssel kapcsolatos végső kérdéseket a kapcsolatfelvételtől a gyűrű szövetségéig - és azon is túl. A színpompás, 8-bites illusztrációkkal tarkított randikalauz mindenkinek segítséget nyújt abban, hogy rátaláljon a hosszú és eredményes szerelmi élethez vezető ösvényre.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.