A graffitizés egy olyan jelenség a mai magyar nagyvárosokban (is), amirõl mindenkinek van véleménye. A „barbár tahók vandalizmusa, rács mögé az összeset” attitûdtõl kezdve az „ez a mûvészet tesóm, az egyetlen hiteles képzõmûvészeti ág, minden más csak pofon a szarnak”-ig. Falakra írt feliratok, falakra fújt képek, névjegyek és csapatok – a graffitis szubkultúra egy külön világ. Kialakulásáról, történetérõl, szociológiájáról, esztétikájáról rengeteg könyv és kutatás született nemzetközi szinten, miközben magyar nyelven leginkább csak az újságcikkekig és a rendõrségi jegyzõkönyvekig jutottunk. Graffitisrõl szóló játékfilm van, graffitis doksik is, graffitiregény viszont nincs. Illetve most már van – Bódi Peti megírta. A Szétírt falak az elsõ magyar nyelvû graffitiregény. Fontos gondolatok a könyvrõl: Nevezhetjük ezt a könyvet ifjúsági regénynek is, csak épp fordított értelemben: nem az ifjúság okítását szolgálja, talán inkább okítás az ifjúságról. Szerepel benne a tinédzserkor minden szõnyeg alá söpört kihívása és nyûge: a zsebpénzen megvehetõ olcsó sörök és kannásborok, az újdonsült középiskolásként belénk vert görög klasszikusok, az mp3 lejátszóból bömbölõ zenék, a dealertõl vett fû bûnös csábereje, a mit sem sejtõ szülõktõl szerzett házipálinka okozta alkoholmérgezés, a pár hétig tartó, gyorsan lecserélhetõ szerelmek, az iskolai fenyítések. Debod Dániel, a regény fõhõse, ezeknél többre vágyik. Nyomot akar hagyni. A maga módján kitûnni. Hagyják neki? A könyv végére, habár nem válik belõlünk vonatokat teletagelõ vandál, és továbbra sem leszünk feltétlen rajongói a fekete filc – márványszobor kombónak, mégis nagy mélységekig megismerünk, és ezáltal el tudunk fogadni egy szubkultúrát (vagy ha úgy tetszik: ellenkultúrát.) És ez nagy szó egy olyan országban, ahol a „másság”, a „szabad”, az „alternatív”, sõt a „másságizmus” már közkedvelt szitokszavak, és ahol nem kívánatos, sõt egyre gyakrabban büntetendõ az, ha valaki nem kíván a fõsodorral együtt haladni. Pedig van, aki legalább színeket álmodik ezekre az omladozó, szürke falakra. Kubiszyn Viktor elõszavából A fal adja a másikat A graffitizés egy olyan jelenség a mai magyar nagyvárosokban (is), amirõl mindenkinek van véleménye. A „barbár tahók vandalizmusa, rács mögé az összeset” attitûdtõl kezdve az „ez a mûvészet, tesóm, az egyetlen hiteles képzõmûvészeti ág, minden más csak pofon a szarnak”-ig. Falakra írt feliratok, falakra fújt képek, névjegyek és csapatok – a graffitis szubkultúra egy külön világ. Kialakulásáról, történetérõl, szociológiájáról, esztétikájáról rengeteg könyv és kutatás született nemzetközi szinten, miközben magyar nyelven leginkább csak az újságcikkekig és a rendõrségi jegyzõkönyvekig jutottunk. Graffitisrõl szóló játékfilm van, graffitis doksik is, graffitiregény viszont nincs. Illetve most már van – Bódi Peti megírta. A Szétírt falak az elsõ magyar nyelvû graffitiregény. Sõt, ha kicsit utánanézünk, egyéb nyelveken sem született még a graffitizést belülrõl ábrázoló, hitelesnek mondható irodalmi mû. ----- Érdemes nyitottan, az elõítéleteinket elengedve közelíteni a szöveghez, és a szöveg meghálálja. A poénokat nem lövöm le, a történet csavarait sem, sodorjatok a könyvlapokból belsõ elbeszélést és sodródjatok a hõssel, aki néhányszor valóban megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a fal adja a másikat.