"Mielőtt elolvastuk a Menyegzőt, azt hittük mindent tudunk a Holocaustról. Tévedtünk". Háárec, izraeli lap Salamon Pál önéletrajzi ihletésű regénye egy tizenhárom éves zsidó fiú és egy tizennégy éves keresztény lány szerelméről szól, 1944-ben. Vajon néhány nap alatt kivirágzott szerelmük segít, hogy életben maradjanak, vagy elnyeli őket a nagy világégés? Az árván maradt fiút a lány és az édesanyja rejtegetik, de az üldözők rátalálnak és elhurcolják. A kislány utánaszökik. Eszter és Gyuri együtt teszik meg a végzetes vonatutat a koncentrációs táborig. Salamon Pál a világhírű A Sorel - ház című regényét követő újabb felejthetetlen remekműve elgondolkodtató, és megrázóan szép olvasmány.
Költő, az innenső parton – üzenetnek szánom a kötet címét. Simonyi Imre, a költő ott, mi itt. Ahogy egyik interjújában fogalmazott: a lét folyó, amelynek egyik oldalán áll ő, Máraival, Sinkával, Tímár Józseffel, Németh Lászlóval, Bartókkal, Krúdy Gyulával, Dayka Margittal, Kiss Manyival, Göröcs Titivel, a békéscsabai labdarúgó Pásztor Józseffel és számos Naggyal, Kissel, valamint számtalan Szabóval meg Kováccsal. A másik oldalon a több milliárd földlakó. Az innenső parti néhány tucat, száz vagy ezer ember kisebbség a túlparti milliárdokkal szemben. Ámde szerinte ennek a túlpartiak létszámához mért elenyészõ kisebbségnek (az innensõ partiaknak) megkülönböztető sajátossága a többlet. Amit a túlpartiak képtelenek elviselni. Simonyi ebből az elviselhetetlenségből kapott eleget Gyulán, mert többletét kevesen tudták elviselni, azok zöme is csak ideig-óráig.
1856-ban jelent meg Toldy Ferencnek az irodalmi arcképeit és beszédeit összegyűjtő kötete, melynek anyagából válogatásunk készült. Rövidebb tanulmányait és a régi magyar irodalom néhány vitás kérdését boncolgató előadásait Toldy Ferenc az eredeti kiadásban ezekkel a mondatokkal bocsátotta útjára:
„…többnyire a futó óra művei; s így vázlatok inkább, mint részletesen kifestett képek: de jobbára hosszas ismeretség emlékezeteiből kölcsönzött vonásokkal, mik – úgy biztatom magamat – jellemzők is, valók is. Nem mind nagy nevek. De ország nemcsak büszke alapeszekből, hanem középmagasságú dombok és síkokból is áll; város nemcsak tornyok és paloták, hanem közszerű házak és kunyhókból is: s annak és ennek ismerete az egészben van. Irodalmunkban nem sokan ragyogtak, de sokan munkálkodtak hasznosan: s fénytelen, de hasznos munka is önismertetésre és hálára méltó. Mégis, éppen a tárgyak, de kétségkívül a tárgyalás különbségei szerint is – mert alkalom és idő nem egyformán szolgáltak – különböző becsűek e képecskék: az egykori irodalomtörténész azonban mindegyiknek fog találni adatokat és iránypontokat, miket fán csak e lapon őriznek meg; a hazafi olvasó pedig felismeri azon ikercsillagát az eszmének és érzésnek, mely valamikor minden Jónak, derűben s borúban, úgy szerzőnek is, hosszú pályáján, kalauza és lelkesítője volt.”
Egy csupa halálközeli élményből összeállított, rendkívüli memoár Nagy-Britannia egyik bestsellerszerzőjétől.
Maggie O’Farrell meghökkentő memoárja, a Vagyok, vagyok, vagyok az írónő életét szakaszokra tagoló és meghatározó halálközeli élményeket veszi sorra. Gyerekkori betegségét, amely egy egész évre ágyhoz kötötte, és amelyből senki sem hitte, hogy felépülhet. Kamaszkori menekülésvágyát, amely kis híján tragédiában végződött. Találkozását valami beteg lelkű személlyel egy elhagyatott ösvényen. És mindegyik közül a legriasztóbb: mindennapos küzdelmét azért, hogy megóvja lánya életét – aki számára a könyvet is írta – attól a betegségtől, amely hihetetlenül sebezhetővé teszi az élet számtalan veszélyével szemben. A tizenhét különálló találkozás Maggie-t különböző életkorokban és különféle helyszíneken ábrázolja, életét éles, spontán pillanatfelvételek sorozataként mutatva be. Feszes prózája vibrál az energiától, a visszafogott érzelmektől. O’Farrell felkavaróan adja vissza azt az érzést, hogy a veszély mindig a közelünkben ólálkodik, emellett azonban rávilágít az élet értékére, szépségére és rejtélyeire is.
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
