Beleolvasok

Nyári titkok

Két ​forró nyár, két sorsfordító titok

1998. június. A huszonhét éves Cat Coombs vergődik. Londonban él, újságíró, és durván
bulizik. Amikor megismerkedik igazi apjával, akiről addig mit sem tudott, olyan hibákat követ el, amelyekért súlyos árat fizet – elveszíti azoknak a nőknek a reményteljes barátságát, akik életében először tárt karokkal fogadták. És ettől kezdve minden megváltozik.

2014. június. Cat elégtételt akar adni azoknak, akiknek fájdalmat okozott. Elhatározása
Nantucketbe, a gyönyörű New England-i szigetre viszi, hiszen még mindig ott élnek azok a
nők, akiket egykor a családjának nevezett. Ámde nem tudja, hogy nekik, az apja törvényes lányainak, a féltestvéreinek is megvannak a maguk titkai. Amikor pedig a múlt ütközik a jelennel, Cat kénytelen szembenézni élete legsötétebb dolgaival, és leleplezni valaki bosszúszomját.

Felemelő, és megindító történet egy fiatal nő küzdelméről önmagával, az alkohollal és a kapcsolatteremtéssel.

Jane Green, a világ egyik legnépszerűbb írónője az első oldalaktól magával ragad, és szenvedélyes érzelmi utazásra visz a lélegzetelállító befejezésig.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

10 979 Ft

550 pont