A Napirend Goncourt-díjas szerzőjétől

„Egy teológus története - eltökéltség és változás; háttérben a német parasztháború.” - New York Times

A tizenhatodik században a reformáció, a protestantizmus támadást indított a kivételezettek, a katolikus egyház ellen, de maguk is gyorsan beérkezett, jómódú hatalmi tényezővé váltak. A vidéki napszámosok és a városi szegények, akik számára a mennyországban egyenlőséget ígértek, egyre kevésbé értették, miért ne valósulhatna meg az egyenlőség már itt, az e világi életben.

A kényelemben élő protestánsok és a többiek, a nyomorgók közötti küzdelem elmérgesedett. Több teológus is a nincstelenek oldalára állt, így például Münzer Tamás is, aki eltökéltségével és fáradhatatlanságával tűnt ki, és aki ténykedésével maradandó nyomot hagyott maga után. Ő volt az, aki lángra lobbantotta Németországot. A Szegények háborúja az ő története: egy lázadásé, amely az igét akarta terjeszteni. Az 1525-26-ban lezajlott parasztháborúé.

Éric Vuillard jellegzetes stílusban, filmszerű jelenetekkel idézi meg a majd’ ötszáz éve játszódott eseménysort, amely nem tudja nem eszünkbe juttatni azt az egyenlőtlenséget, amelyet napjainkban látunk magunk körül.

„Ilyen az élet. A lehetőség ajtaja meg-megnyílik és le-lezárul, ahogy az ember vakon tapogatózik az útján.”

1933 nyara: az Edevane család ragyogó vidéki háza, Loeanneth készen áll a várva várt Szent Iván-éji estélyre. A tizenhat éves Alice, a szárnyait bontogató író talán mindenki másnál izgatottabb. Nemcsak mert végre kiötölte, mi legyen a váratlan csavar első regényében, hanem azért is, mert reménytelenül beleszeretett valakibe, akibe nem lett volna szabad. Ám mire Loeanneth órái elütik az éjfélt, amikor a tűzijáték csillogó fénye beragyogja az éjszakát, a családot súlyos veszteség éri, melynek hatására örökre elhagyják a birtokot. Hetven év múltán Sadie Sparrow nyomozó kényszerű szabadságát tölti Cornwallban egy kínos munkahelyi vizsgálat miatt, amelynek lezárultával talán még elbocsátás is várhat rá. Nagyapja vidéki házában unatkozik, igyekszik zavaros ügyeiről elterelni a figyelmét, amikor egy nap elhagyott házra bukkan, ahol mintha megállt volna az idő. Sadie megtudja, hogy a birtok története sötét tragédiával terhes, és hogy a lakók a szomorú esetet követően végleg elköltöztek.Elegáns londoni otthona dolgozószobájában az idős Alice Edevane éppoly precízen eltervezett életet él, mint amilyen történeteket rendkívül sikeres krimijeiben megír. Mígnem egy nap felbukkan egy fiatal rendőrnyomozó, aki kutakodni kezd a családja múltjában, hogy kibogozza mindazokat a szövevényes titkokat, melyeket Alice egész életében igyekezett mélyen magába zárni.

Legújabb regényében, A tóparti házban Kate Morton ismét lenyűgöző mozaikkal kápráztatja el olvasóit. Letagadott és kilesett titkok, hűség és halálig megtartott ígéretek, a háború következményei mind-mind súlyosan nehezednek egy család életére, és előbb-utóbb tönkreteszik a látszólagos idillt. Vajon a hallgatás megtörése, a rejtélyek feltárása megoldáshoz, megnyugváshoz vezet?

Az első világháború vége felé, 1918 tavaszán a Piave-front poklából öt magyar katona megszökik és elindul hazafelé. Egy hamis parancsuk van és állítólag egy tábornok testét tartalmazó koporsó - ezekkel törtetnek Magyarország felé ők, a "halottszállító különleges alakulat". Hosszú az út hazáig, ezernyi vidám és kevésbé vidám kaland és kelepce vár rájuk vasúton, bordélyban, kaszárnyában - hogy aztán a cél előtt egy izgalmas ármány halójába bonyolódjanak...

Az első regény, amelynek István a címe, az államalapításról szól, ifjúságának néhány hónapjáról, amikor kénytelen tudomásul venni történelmi feladatát. A feladat tudata formálja azzá a kemény lelkű, tenni tudó emberré, akire szüksége van a történelemnek.

A második regény, Az egyetlen út az István halála utáni nagy zűrzavar története, amelyben az emigrációból hazatérő Endre felismeri a kibontakozás egyetlen lehetőségét. Ez a Vata féle pogány lázadás kora.

A harmadik regény, a Lovagok a Körös-parton pedig arról szól, hogy több évtizedes belső harcok után hogyan is születik meg végre a rend, hogyan szilárdul meg az az épület, amelyet István és társai építettek. A regény hősei: a kalandos életű és tragikus sorsú Salamon és a lovagi eszményt megtestesítő, legendás hírű László.

A ​Stonehenge varázslatos látképével a hátterében magasodik Salisbury katedrálisa. Az ősi Sarum vidéke ez, ahova Edward Rutherfurd eme korai, lélegzetelállító remekművében kalauzolja olvasóit, és a tőle megszokott rendkívüli gazdagsággal meséli el Anglia viharos történelmét a jégkorszak végétől egészen napjainkig.
A Sarum családi sagája évezredeken át hömpölyög. Hwll, az északi vadász a fagyos tundráról menekül dél felé, Nooma, a kőfaragó állhatatos, évtizedeken át tartó munkával emeli magasba Stonehenge-et, harminckét évszázaddal később pedig utódja, Oswald Mason húzza fel a Salisbury katedrális ég felé nyúló tornyait. Az emberi történelmet átölelő elbeszélés során pedig kelta dűnék, római utak, angolszász kolostorok, normann kastélyok, középkori mezővárosok és viktoriánus vidéki birtokok elevenednek meg.
Edward Rutherfurd elképesztő alapossággal megírt művében népvándorlások és hódítások hullámain, a lovagok felemelkedésén és hanyatlásán, szabadságharcon és ipari forradalmon át egészen a sarumi zsidók üldözéséig követhetjük az évszázadok során összefonódó családi sorsokat, és bepillantást nyerhetünk Anglia és lakói csodálatosan változatos történelmébe.

A mindmáig töretlen népszerűségű Robert Merle-nek szinte valamennyi műve megjelent már magyarul. Egyik utolsó nagy adósságunkat törlesztjük most ezzel az 1986-ban, tehát a hidegháborús korszak végén, de a nagy világváltozásokon még innen íródott regénnyel. Merle az izgalmas technikai részletek mellett hiteles képet fest benne a haditengerészek közel három hónapra összezárt, szigorú hierarchia és munkarend szerint élő közösségének mindennapjairól, az együttélés nehézségeiről, a külvilágtól elzárt katonák és a kisegítő személyzet gondjairól, örömeiről. Arról a természet közepén, az óceán mélyén természetellenes módon, de nagyon is létező világról, ahová soha nem jut el a napfény, ahol nincsenek ünnepek, és a napszakokat csak a változó színű neonvilágítás különbözteti meg egymástól. A regény egyúttal felhívja az olvasó figyelmét a nukleáris energia veszélyeire és a nukleáris háború szörnyű eshetőségére is. Annak a hidegháborúnak vége immár, de Merle több mint 25 éve megfogalmazott aggodalmai – sajnos – ma is aktuálisak.

„Persze sok mindent nem érthetsz. Ez természetes, hiszen még sok dolog nem világos elõtted. Nem is tudom, hol kezdjem a továbbiakat, hogy teljesen érthetõ legyen a kép. Valószínûleg még azzal sem vagy tisztában, hogy miért lettem Pista felesége, ha Koltai Pétert ennyire szerettem. Nem tagadom, hosszú ideig magam sem tudtam. De már azon a bizonyos májusi beszélgetésen éreztem, hogy Péter iránt érzett szerelmem átalakult, és úgy tûnt fel, hogy az õ érzelmei is megváltoztak. Amikor errõl beszélgettünk, furcsa magyarázatot adott. Nagyon szeret, úgy érzi, sohasem fog mást megszeretni, de mivel jövõje teljesen bizonytalan, nem akarja sorsomat a magáéhoz kötni. Lehet, hogy nem bírja sokáig azt a lelkiismereti nyomást, amely alatt áll, és jelentkezik. Biztosan börtönbe zárnák. És akkor mi történne velem? Higgyem el, ezért nem vesz el feleségül, és ezt szerelembõl teszi. Megnyugtatott, hogy mást sem vesz el, mert nagyon jól tudja, hogy hazugságra nem szabad boldogságot építeni. Vitatkoztam vele.”