Beleolvasok

Nagykommentár a munka törvénykönyvéhez

-
-
-
-

A munka törvénykönyve kommentárjának 2019. évi negyedik, teljeskörűen átdolgozott kiadása egyrészt őrzi a hazai jogalkalmazás egyik legsikeresebb kommentárjának hagyományait, másrészt reagál a legutóbbi (2017. évi) kiadást követően megjelent, a jogalkotásban és a jogalkalmazásban bekövetkezett változásokra. A kommentár a munka törvénykönyve teljes szövegének részletes, jogtudományosan is megalapozott magyarázatát adja azzal, hogy feldolgozza az egyes rendelkezésekhez kapcsolódó egyéb jogszabályokat, a bírói, illetve alkotmánybírósági gyakorlatot, valamint az Európai Unió munkajogi szabályait és az Európai Bíróság gyakorlatát is. A szöveg közli az egyes rendelkezésekhez kapcsolódó jelentősebb bírósági ítéletek vezérmondatait is. A 2019. évi átdolgozás újdonsága, hogy a szerzők részletesen feldolgozzák a Kúria munkajogi jogalkalmazás-elemző csoportjainak összegző véleményeit, így különösen az egyenlő bánásmód, a kártérítési felelősség, a tanulmányi szerződés és a versenytilalmi megállapodás köréből. A közelmúltban bekövetkezett jogszabályváltozások köréből részletesen feldolgozza a 2019. január 1. napján hatályba lépett, a munkaidőre, illetve a munkaidő-beosztásra vonatkozó rendelkezéseket, különösen a munkaidőkeret, az ún. referencia-időszak, a munkaidő-beosztás és a rendkívüli munkavégzés szabályait, s elemzi a munkaidőt érintő ítélkezési gyakorlat legújabb eredményeit. A munka törvénykönyvének legutóbbi módosítása a GDPR (az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete) nyomán jelent meg. A kommentár kiemelt figyelmet szentel a személyes adatok védelme szabályai alkalmazásának a munkajogban. Áttekinti a munkahelyi adatkezelések tipikus eseteit és a vonatkozó NAIH és bírósági gyakorlatot. Bemutatja a munkahelyi adatvédelmi ellenőrzés legújabb fejleményeit, hazai és nemzetközi joggyakorlatát, a munka törvénykönyve módosítás várható hatásait. Részletesen elemzi a bűnügyi személyes adatokkal (pl. erkölcsi bizonyítvánnyal) kapcsolatos új munkajogi szabályokat és bemutatja a biometrikus-azonosítás követelményeit.
 
Szerzők: dr. Bankó Zoltán, dr. Berke Gyula, dr. Kajtár Edit, prof. dr. Kiss György, dr. Kovács Erika,
dr. Szőke Gergely László"

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

24 466 Ft

1224 pont