Az elveszett főhős két barátnőjével együtt csetlik-botlik a boldogsághoz vezető rögös úton. Összekavarnak a főnökkel, újabbnál újabb diétákba fognak, testi és lelki kezelésekre járnak. Cigarettafüstös konyhákban, borospoharak fölött vitatják meg az élet dolgait, számolnak be nagy hírekről, közben néha összeszólalkoznak, de támogatják egymást.
Szentesi Éva regénye látlelet arról, hogyan értelmezi magát egy harmincas, gyermektelen nő a 2020-as években, mit gondol önmagáról, a testéről, az életéről, és hogyan funkcionál egy párkapcsolatban, ha még nem tudott megküzdeni az örökölt anyai mintákkal. A Merkúr a retrográdban egy konyhai nagymonológ, amit végighallgatnak a barátnők, és nem állják meg, hogy ne véleményezzék.
kiadó
megjelenés
2024-05-23
hossz
224 oldal
műfaj
nyelv
magyar
ISBN
Nagyon mai írás, őszinte, szókimondó. Több szempontból is érdekes keretek közé tette a főszereplő útkeresését, boldogságkeresését az író. Reflektál a mai világban a középkorú nők által megélt dilemmákra, az emberi kapcsolatok problémáira, az örökölt minták elengedésére, a gyászra is. Ami a történettel, szerkezetével, karakterábrázolásával kapcsolatban hiányérzet merült fel, azt ellensúlyozta a friss és őszinte hang, illetve, hogy nem tabusít semmilyen témát.
Ezekkel együtt is megveheted
Eszter
5 hónapja
4