Lewis Hamilton 2020-ban mind a futamgyőzelmek, mind a világbajnoki címek terén felzárkózott Michael Schumacher mellé, és vele együtt viseli a „minden idők legsikeresebb autóversenyzője” címet, emellett ő a valaha élt legnagyobb brit Formula–1-es pilóta is. Már 2007-es bemutatkozó idényével világszerte rajongók millióit nyerte meg, hogy a rákövetkező évben minden idők legfiatalabb világbajnokaként vonuljon be az F1 történetébe. Habár az azóta eltelt években is folyamatosan róla szóltak a szalagcímek – hol Nico Rosberggel és Sebastian Vettellel folytatott párharcával, hol viharos párkapcsolataival került a címlapokra –, a rázúduló médiafigyelem dacára megmaradt hihetetlenül tehetséges és a végletekig elszánt profinak, aki kitartóan uralja a motorsport világát.
Alapos és olvasmányos életrajzával a népszerű sportújságíró, Frank Worrall nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy nyomon kövesse a világ leggyorsabb emberét. Egy rendkívüli fiatalember történetét ismerhetjük meg, aki előtt már újonc korában is olyan élő legendák tisztelegtek, mint Sir Jackie Stewart, és akiből idővel sokszoros világbajnok és Nagy-Britannia legsikeresebb sportolója lett.
Michael Schumacher tragikus síbalesete megdöbbentette az egész világot. Bár egész életét veszélyesen gyors autókban töltötte, minden balesetét apróbb zúzódásokkal, törésekkel vészelte át. Miután visszavonult, egy családi üdülésen a francia Alpokban szenvedett komoly síbalesetet. Megható az a szeretet és érdeklődés, amely körülveszi balesete óta.
Forma1-es pályafutását 1991-ben kezdte a Jordan csapatában. A következő versenyen már a Benettonhoz szerződött, és itt is versenyzett 1995-ig. A csapatban kétszer nyert világbajnokságot, 1994-ben és 1995-ben. Később a Ferrarinál folytatta, ahol egészen 2006-ig versenyzett, és ötször nyert Világkupát. Karrierjének utolsó három évét a Mercedesnél töltötte. Ő minden idők legsikeresebb Forma1-es pilótája.
Bár hosszú éveken keresztül a média kereszttüzében állt mint a legsikeresebb Forma1-es pilóta, magánéletét mindig sikerült távol tartania az újságíróktól. A könyv szerzője, Karin Sturm, a Forma1 és Michael Schumacher karrierjének elismert szakértője. Ebben a könyvben talán elsőként enged bepillantást a magánember, Michael Schumacher életébe. Tudta, hogy két gyermeke minden versenyen részt vesz? Vagy hogy annyira imádja a német lekvárokat, hogy mindig bevásárol belőlük, ha Németországban jár mivel Svájcban él? Michael felesége, Corinna, akivel 1995-ben házasodtak össze, mindig meleg otthont és biztos hátteret biztosított számára. Corinna mindig kiáll férje mellett, támogatja őt a legnehezebb helyzetekben is.
A szerző, Karin Sturm Schumacher személyes barátai és ismerősei segítségével és sok, eddig nem látott, családi fotóval mutatja be Michael Schumacher életét és karrierjét.
Az óvoda nem arra való, hogy felkészítse a gyereket az iskolára! a magyar gyerek soha nincs ott, ahol van - az óvodában az iskolába készül, az alsó tagozaton a felsőre, a felsőn a középiskolára, a középiskolában az egyetemre. az óvoda arra való, hogy az óvodáskorú gyerek számára a legkedvezőbb környezetet megteremtse. A magyar óvodai alapprogram is leszögezi, hogy az óvodás gyerek legfejlesztőbb tevékenysége a játék, méghozzá nem a játékos tanulás vagy a fejlesztő játék, hanem a szabad játék. Majdnem ugyanilyen fontosságú a mindennapos mese. aki mindennap hall mesét, annak anyanyelvi fejlettsége az iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg azt a gyerekét, aki nem, vagy csak rendszertelenül hall mesét. És az anyanyelvi fejlettség a biztos gondolkodás alapja. Fel akarod készíteni a gyerekedet az iskolára? Mesélj neki!" Vekerdy Tamásnak a szülők kérdéseire adott válaszaiban szinte minden nevelési problémára talál megoldást az olvasó. A kisgyerekek evési, alvási szokásairól, az óvoda körüli gondokról és a családi kapcsolatok örömeiről és terheiről is olvashatunk a válogatásban.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.