Minél kevésbé ismerünk egy kort, annál könnyebb „aranykort” csinálni belőle.
Minél kevésbé ismerünk egy embert, annál könnyebb idealizálni az alakját.
A történelemtanítás szeret idealizálni. Pedig nem azzal segíti a hazafias nevelést, ha mennybe viszi a múlt hőseit, hanem avval, ha azt bizonyítja: történelem sohasem volt. Mindig csak jelen van, és a jelen mindig züllöttnek, romlottnak tűnik az előző korokhoz képest, a legnagyobb költők versei bizonyítják. Következésképp a mi züllött, romlott korunk is történelem lesz egyszer. És lehet, kortársaink közül épp azokból válnak „tiszták, hősök, szentek”, akikről legkevésbé tudjuk elképzelni.
A szerző az államalapítástól az 1848/49-es forradalom és szabadságharcig elemzi a magyar történelem meghatározó személyiségeinek tetteit, egészen más szemszögből, mint ahogyan azt a történelemkönyvekből eddig megismerhettük. Az olvasó elé tárva azt, hogy milyen hiányos és téves jellemrajzok alapján istenítünk, vagy ítélünk el olyan személyiségeket, akiknek tetteit mindenkor csak a történelem tudja igazolni.
László Ágnes interjúja a szerzővel
A Klubrádió Klubdélelőtt című, január 14-i adása után, amikor Kun Zsuzsa és Németh Kristóf vendége volt, a hallgatók sokasága érdeklődött a könyve iránt. Milyen reakciókra számít? Nem tart attól, hogy komoly támadások is érhetik? Hiszen amit a könyvben leír, azzal olyan mítoszokat rombol le, amelyekre ideológiák épültek fel. Jelzi is az ajánlásában, hogy mennyire nem ért egyet azzal, hogy a múlt hőseit a történelemtanítás magas piedesztálra helyezi, csak a pozitív tulajdonságaikat emeli ki és azt, hogy mit tett ezért az országért, népért. Vajon mit fog érezni, gondolni az olvasó, ha szembesül azzal, hogy azok a személyiségek, akiket átvitt vagy valós értelemben is szentté avattak, gyarló emberként is viselkedtek és olyan dolgokat is műveltek, amelyeket minden épeszű ember elítél?
Bízom abban, hogy tisztábban fog látni és el fogja hinni: mi sem vagyunk rosszabbak, mint elődeink voltak, és a jelen, amelyet sokszor romlott korként élünk meg, egyszer csak történelemmé szelídül majd. Nem véletlen, hogy folyamatosan változik a történelem-szemlélet, hiszen az utókor a saját megélt tapasztalatait vetíti vissza a múltba. Bennem is óriási a hagyománytisztelet, és tény, hogy számtalan korszerű eszme bukott bele abba, hogy semmibe vette a nemzeti hagyományokat, de az is tény, hogy a nemzeti hagyományokat védő konzervativizmus többször sodorta végveszélybe az országot. Az embereknek fontosak a hagyományok, de nem hagyományok tartják elsődlegesen össze őket, mert ahhoz, hogy a hagyományokat megtarthassuk, az országot kell megtartani. Az országot megtartani pedig nem a hagyományok tiszteletével lehet. István király óta napirenden van, hogy félteni kell a magyarságot, és annak megmaradását. Ő a pogányságtól és annak visszatérésétől féltette az országot, miközben a pogányság természeti vallás volt. A későbbi korokban az idegen – német, francia, itáliai befolyástól - stílustól, szokásoktól, erkölcsi normáktól féltették a nemességet, és újra és újra előtérbe került az a kérdés, hogy valójában ki a magyar? Mátyás király sem volt a maga korában olyan népszerű, mint ahogyan azt ma megítéljük. Remélem, hogy a könyv talán kapaszkodót adhat ahhoz, hogy ez a kérdés is a helyére kerüljön.
Mi volt a célja a könyv megírásával?
Többek között az, hogy vigyázzunk az elhamarkodott értékítéletekkel, mert lehet, hogy akit ma galádnak, gonosznak tartunk, az a holnap hőse lehet. Vegyük észre, hogy múltunk hősei is – amikor éltek – a hatalom megszerzéséért, megtartásáért minden galádságot elkövettek. Szeretném azt is tudatosítani, hogy az erkölcs is nemesedett, annak ellenére, hogy az ellenkezőjét állítjuk. Ha csak az igazságszolgáltatás gyakorlatát nézzük, azt össze nem lehet hasonlítani a keresztény hőskorban alkalmazott módszerekkel. Senki nem akadt ki azon, hogy egy főpap, Fráter György az ellenségére élő nyulakat köttetett és vadászkutyákat eresztett rá.
Milyen dokumentumok, tények alapján írta meg a könyvet?
Nem titkos vagy titkosított dokumentumokból, hanem korábban már publikált tanulmányokból, levelezésekből, iratokból.
Mi alapján higgye el az olvasó, hogy István király 1038-ban dühösen kiabálva halt meg? Mint írja, azért „mert a művét nem sikerült befejezni. Nem alapított dinasztiát. Ottó, Bernát, Ágota és Hedvig nevű gyermekei után a trónörökös Imre is meghalt. Feltehetően Vazul veje, Tonozuba (a név jelentése: vadkan) által szervezett merényletben. Ezért érezhetett olyan tomboló dühöt István, hogy Tonozubát feleségével együtt élve ásassa földbe.”
Régóta ismert és történészek által publikált tény, hogy mit tett István király Tonozubával és feleségével, csak nem népszerűsített. És minden bizonnyal dühből tette, hiszen nagy valószínűséggel Tonozubát hibáztatta a fia haláláért, amiért is utódlás nélkül maradt a királyság, az ország.
Mikor kezdett hozzá a könyv megírásához?
Nem tudok pontos évet és napot mondani. Az egész életem arról szól, hogy irodalommal és történelemmel foglalkozom, és a könyvben vannak olyan írások, amelyek korábban már megjelentek a C.E.T.-ben.
Miért nem korábban szánta el magát arra, hogy könyv formájában is megjelenjenek az írásai, amelyek azt sugallják, hogy a sorsfordító időszakokban valójában sohasem létezett az a sokat emlegetett nemzeti egység? Még az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején sem állt az egész nemzet egy oldalon. Legfeljebb március 15-én néhány óráig, de akkor sem volt a helyzet olyan idillikus, mint képzeljük. A jelenlegi magyar közélet, közgondolkodás ösztönözte erre?
Igen, az a megosztottság, amelyet lépten-nyomon tapasztalok. Tény: egy ország vezetésekor, a törvények megalkotásakor nem lehet minden egyes ember érdekét figyelembe venni, de nem mindegy, hogy azok, akik helyettünk és értünk döntenek, milyen értékeket képviselnek.
kiadó
megjelenés
2015-07-13
hossz
132 oldal
műfaj
nyelv
magyar
ISBN
Ezekkel együtt is megveheted