Shakespeare egyik legkülönösebb, más mûveihez igen kevéssé hasonló darabja (sokan igyekeznek is kimutatni, hogy nem az õ munkája.) Alapfelépítésében még inkább a királydrámákhoz mérhetõ: úgynevezett „krónikás színmû”. Ennek megfelelõen nem is Julus Caesar tragédiáját állítja a nézõ elé: a fõhõs már a harmadik felvonás elsõ színterében meghal, a darab nagyobbik fele nélküle játszódik. Ezután kezd a mû igazi shakespeare-i tragédiává változni, középpontjában Brutusszal, de a második fõhõssel itt is szinte egyenrangú Cassius, illetve Antonius. Más a stílus, más a poétika is, mint a klasszikus Shakespeare mûvekben: nyelve szinte teljesen dísztelen, lehetõségig tömör. A darab legfõbb ereje gondolatisága, a felvetett alternatívák következetes végiggondolása, a legfontosabb csomópontok (Ceasar és Brutus, Brutus és Cassius összeütközése) sokoldalú bemutatása, a lehetõségek és a történelmi szükségszerûség dialektikájának kidolgozása.