Én költő vagyok, de nem kell dicsőség, ne ünnepelje bennem senki hősét, ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb. Versem azé, ki szívem versbe kérte és nekem elég a barátság érte.
Halil Patrona és Gül-Bejáze szerelmének mesés-fordulatos története mögött valódi történelmi eseményei állnak. Halil Patrona a XVIII. század első felének nevezetes török történelmi alakja volt, aki személyes adottságai és az események összejátszása révén a hatalmas felkelés népvezére lett, s aki reformtervével akarta megújítani az alaposan elkorhadt szervezetű Törökországot. Ezt a történelmi eseményt idézte föl és színezte ki a hiteles török és általában mohamedán szokások, mesemozzanatok, adatok felhasználásával Jókai, megteremtvén ezt a szép, rövid lélegzetű regényt, amely egyszerre keleti színekből, hangulatokból szőtt mese és felemelkedő hőstörténet.
Gárdonyi utolsó regénye, melynek megírására egy házassági apróhirdetés késztette. Az üzleti szellemben kötött, dús hozományra és rangra spekuláló érdekházasság bemutatásakor az író a zárda légköréből kitörni készülő, elárvult lány tragédiáját állítja a cselekmény fő sodrába, hogy lassan-lassan, szinte észrevétlenül lopja majd be a hepiendet történetébe. "Gárdonyi szerelem-felfogását kívánja bemutatni a kötet. Tudtuk, hogy a fiatal, a pozitivizmushoz, a naturalizmushoz is vonzódó Gárdonyi valamiféle biológiai végzetnek tekintette a szerelmet, irracionális, megmagyarázhatatlan vágyódásnak, amelyet éppen ezen természete miatt nem lehet véteknek föltüntetni, a bűntudat forrásának és okozójának szuggerálni. Az Ida regénye bevezetése elég egyértelműen eligazít ebben a kérdésben.
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
