1. Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez • 2. Vörösmarty Mihály: A vén cigány • 3. Vörösmarty Mihály: A merengőhöz • 4. Arany János: Szondi két apródja • 5. Arany János: Tengeri hántás • 6. Petőfi Sándor: Szeptember végén • 7. Petőfi Sándor: A négyökrös szekér • 8. Ady Endre: Kocsi-út az éjszakába • 9. Ady Endre: Őrizem a szemed • 10. Juhász Gyula: Milyen volt • 11. Babits Mihály: Esti kérdés • 12. Babits Mihály: Jónás imája • 13. Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség • 14. Kosztolányi Dezső: Ilona • 15. Karinthy Frigyes: Pitypang • 16. Márai Sándor: Halotti beszéd • 17. József Attila: Nagyon fáj • 18. József Attila: Reménytelenül • 19. Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú • 20. Áprily Lajos: Március • 21. Radnóti Miklós: Tétova óda • 22. Radnóti Miklós: Két karodban • 23. Pilinszky János: Apokrif • 24. Pilinszky János: Örökkön örökké • 25. Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

„Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába# minden, ami azóta van, vele kezdõdik.” (Hegedüs Géza) „Te jól tudod, a költõ sose lódit:az igazat mondd, ne csak a valódit,a fényt, amelytõl világlik agyunk,hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.” (József Attila: Thomas Mann üdvözlése)

„Valamikor a Bakony, a Balaton, az Alföld, a Felvidék szolgáltatta azokat a szép mesemondásokat, amelyeken a magyarok lelke elmerengett.” Krúdy Gyula a régi Magyarország tájairól, hangulatairól, jellegzetes alakjairól, legendáiról mesél, s miközben megelevenednek „A régi Magyarország kísértetei”, érezzük, hogy „gyönyörû országnak gyönyörû illatai szálldosnak a levegõben”, és mi is azt kívánjuk, hogy „majd egy kupa bor mellett újra szépeket álmodhasson e tájon egy öreg költõ”. A Gasztrohangulatok és a Pest-budai hangulatok folytatásaként megjelenõ válogatáskötetben Krúdy Gyula közel félszáz elbeszélése és cikke szerepel: Az aranyhéjú kenyér földjén, a Nyíri mese, az Árvalányhaj, az Utazás a Felvidéken, A betyárok országútján, a Balatoni hangok, a Jóillatú ország és további negyven írás.

A ​​művek világa Mikszáth gyermekkorát idézi föl egyszerű történetekkel, falusi alakokkal, háttérben a gyönyörű tájjal, a fenséges természettel" – írja az előszóban Kaiser László. Mikszáth korai elbeszélő művészetének két tündökletes darabja A tót atyafiakban (1880) a népélet tragikus és művészi szemlélése Arany János balladaköltészetéhez hasonlítja Mikszáth stílusát, akit a legnagyobb magyar írok sorában tartunk számon. A jó palócok (1881) kis történetek tudatos kompozíciójából áll össze. Számos forrásból eredő, több helyszínhez köthető valós történetek (zsánerképek) szerveződnek ciklussá a kötet lapjain, azt az írói meggyőződést sugallva, hogy a halál nem egyenlő a pusztulással, de azt is, hogy a sors független az emberi akarattól. A palóc történetek gyűjteménye a romantikus népiesség záró darabja. Hősei: Olej bacsa és Lapaj, a híres dudás, Bede Anna és a pogány Filcsik feledhetetlenek. Történeteiknek babonás modernségét Mikszáth a józan megfigyelés, a csaknem pozitivista kriticizmussal ellenpontozza.

A könyv a következõ elbeszéléseket tartalmazza: FillentõCsitt-csattKi szép, ki jóLábnyomok a porbanFüstifecskékA birkaitató válúA nihilistaÉgi madárAki úr, az úr!A macskaKis Samu JóskaÚj földesurakA szentjakabi iskolaVirágnyílásRiport a pesti gyermekrõlA füttyös kisfi úMagyar költõ dicsõségeA vaskeresztEbédElsõ nap az iskolábanSzombat esteA nyáj és pásztoraDisznótorAz úr a tornáconAmi megérthetetlenKis falvak, nagy bajokIsten báránykáiFebruár, hol a nyár?TyúklevesA kis fecskék táplálják a családotKép a sárrétrõlA Hármas-Körös egyszerû tragédiájaKaszások a fák alattGyerektelenekKapitalista a tanyánLevél a dajkáhozAz Ormánság kincse a gyermekA világ végén már szép és jóA hortobágy tavaszi lélegzeteJudith és EszterA tûznek nem szabad kialudniGiotto és RafaelEsõlesõ társaságPityu és BodriA kondás legszennyesebb ingeEgyszer jóllakniKiserdei angyalokÁrverés a nádasonCsibe színházban voltBarbárokCsataHét krajcárSzegény emberekSustorgós, ropogós tafotábanTragédiaMese a zöld füvön

Karácsony estéjén tizenkét agglegény-barát találkozik egymással, valamennyien a családias ünnep száműzöttjei, nincs hová menniük, egyedül nem akarnak maradni, s ezért együtt vacsoráznak. Utána pedig, hogy eltöltsék az időt, külön-külön mindegyik elmeséli: miért nem nősült meg. A cím szerint valamennyi elbeszélésnek ezt kellene bizonyítani, hogy nősülni nem érdemes, a „hosszúhajú veszedelem”, a nő nem érdemli meg a férfinem figyelmét és fáradozását. Az efféle oktalan általánosítás azonban nem lehetett kedvére az írónak, s ezért nem is törekedett rá. Vannak nők, akik nem érdemlik meg a fenntartás nélküli szeretetet – ez a legtöbb, amit kiolvashatunk az elbeszélések némelyikéből, ki azért, mert zsarnoki módon féltékeny, a másik önző, s ezt látszólagos önzetlenséggel, vagy konok hazugsággal palástolja. A könyvet azonban az teszi igazán kedvessé és feledhetetlenné, hogy a társaság fele minden célzatos él mellőzésével a szépséges első szerelem emlékét idézi fel. Szépséges és fájdalmas emlékek, hiszen a szerelmeseknek nem rajtuk álló okok miatt kellett elszakadni egymástól. A Hosszúhajú veszedelem egységes keretbe fűzött elbeszéléseiből tehát minden emberhez szólóan a nosztalgia, az évtizedeken át elfojtva parázsló fájdalom remegése, az emlékezés és újraélés sajgó gyönyörűsége a költészet és a szerelem örök szépsége sugárzik.

Magláy Fülöp megragadta kedvese kezét s keblére vonva azt, könyörgött neki, hogy csak maradjanak itt ezen a szép földön együtt: hisz az asztronómia szerint a föld is csak egyike a sok égi bolygóknak: és így a ki a csillagokba vágyik, gondolja el, hogy az egyiken már rajta van s nyugodjék meg benne.