Az első magyar jógaiskola története az indiai Madrászból és a Haich család balatonvilágosi villájából indul. Yesudian és Erzsébet két egymás mellett futó életútja egy sorsszerű találkozáskor Budapesten fonódik egybe, az 1930-as években.  A jómódú családból származó képzőművész és spirituális gondolkodó, Haich Erzsébet ekkor már az óegyiptomi misztika beavatott ismerője, aki teozófiai előadásokat is tart, a fiatal Yesudian pedig főiskolai hallgatóként a jógát népszerűsíti választott hazájában.  A második világháború árnyékában különleges vállalkozásba fognak: jógaiskolát alapítanak. Az órákat Erzsébet tágas és napfényes budai műtermében tartják, ahol professzorok, hercegek, munkások és művészek együtt végzik a fizikai ellenálló-képességet fejlesztő és a tudat összpontosítására szolgáló gyakorlatokat.  A háború éveit követően az új hatalom nem nézi jó szemmel a jógakör működését, így Erzsébet és Yesudian emigrációba kényszerülnek, a magyar jógaiskola megszűnik. Ám tanítványaik továbbra is titkos összejöveteleket tartanak, hogy követni tudják, amit a spirituális tanítótól és az indiai jógitól kaptak, a tudat legtisztább forrásához vezető utat, a jóga útját.  Idézet:  „Másnap, mikor Erzsébet ajtót nyitott, elakadt a lélegzete. A szíve erősen dobogott, miközben a fiatal indiai férfi szemébe nézett. Semmi kétség, ő az! Felismerte a nagy, fekete szem szelíd tekintetét, a hihetetlen tisztaságot sugárzó, gyermeki arckifejezést.  – Bo-Ghar! – suttogta, és ámulva elmosolyodott. A régi emlék úgy bomlott ki benne, ahogy a fonál tekeredik le az orsóról: ahogy apjával, a fáraóval kieveznek a tengerre egy vihar után, s megpillantják az uszadékfába kapaszkodó, félholt fiút, akit aztán magához vesz...  Teáztak, különböző témákról társalogtak, de Erzsébet közben hatalmas kőtömbökből épített palotát látott, amelynek egyik termében, az ő lakosztályában arannyal borított, csodálatos bútorok álltak, és gyönyörű prémekkel fedett, alacsony fekhelyen ült, a lába előtt egy kedves, élénk gyermekkel, aki most ennek az indiai fiatalembernek a szemével nézett rá, és aki „királynőnek” szólította őt.  – Miért hív így? – kérdezte csodálkozva Erzsébet.  – Azért, mert ön királynő – válaszolta Yesudian meggyőződéssel.  – Igen! Igaza van! – szólalt meg Egon. – Dirigálni nagyon tud, különösen engem – nevette el magát jóízűen, Yesudian és Erzsébet is csatlakoztak hozzá.  Yesudian megnyitotta a jógaiskoláját, és mivel a nyelvet még nem beszélte tökéletesen, megkérte Erzsébetet, hogy hetente egyszer tartson előadást a jógáról. Kezdetét vette közös munkájuk.”   Az Időutazó sorozat kortárs történelmi regényei olyan népszerű vagy kevésbé ismert élettörténeteket beszélnek el, amelyek kivételesek és egyediek. Saját korukat megelőző, erős asszonyok, bölcs mesterek, vagy éppen hétköznapi alakok elevenednek meg a könyvek lapjain. Az olvasó bepillanthat a hírességek hálószobatitkaiba, vagy csemegézhet a történelemkönyvekből kimaradt életrajzi epizódokból. Az író pedig – mint hivatásos időutazó – régi korok asszonyainak és férfijainak bőrébe bújva mesél egyszerre múltról és jelenről.