Mindenkinél elérkezik egyszer az az időpont az életében, hogy visszatekint. Ez nálam akkor érkezett el, amikor is betöltöttem azt a bizonyos ötvenet. Mindig jó tanuló voltam, így nem az ötössel kezdődő szám volt a sértőn mérvadó számomra. Inkább azon gondolkodtam, elmélkedtem, hogy ennyi évből már kell tudni levonni tanulságokat. Nehogy újra és újra elkövessem ugyan azokat a hibákat. Hisz én nem egy mókuskerékben vagyok, ugye? Rengeteg mindent sikerült meg és átélnem, megértenem és értelmeznem. Ezekből szeretnék egy-egy csokrot átnyújtani olvasásra, vagy mondhatnám azt is, tanulságul. Imádom a verseket, sokszor úgy ébredek reggel, hogy csak úgy tolonganak a gondolataimban a szavak és mondatok elegye arra várva, hogy ki és leírjam őket. Pontosan én sem tudom honnan is jönnek, ki is küldte, küldi nekem, de biztosan céllal teszi azt! A versek és a novellák, az elbeszélések adják a könyvem szivárványos sokszínűségét, a női lélek érzékenységével és érzékiségével egyetemben. Szeretem látni az emberek arcán azt a különös mosolyt, amikor verseket olvasva, annak érzelemvilága összeölelkezik az ő lelkükkel. Engedjük, hagyjuk, merjünk mosolyogni!