„Az »idegenség« önmagában is érték”, mondja a kötet utolsó írásában, a vele készült interjúban a szerző, Petőcz András. A Márai-díjas regény, a több európai nyelvre lefordított Idegenek (Harminc perccel a háború előtt) írója mintha újból és újból ezt vizsgálná: mit is jelent „idegennek lenni” a világban, vagy éppen abban a közegben, ahol a mindennapjainkat éljük. Bő évtizednyi esszé, elmélkedés, jegyzet, napló, vagy újságcikk: Petőcz András pályatársakról villant fel emlékképeket, elemzi a nyolcvanas évek új művészeti irányzatait, naplót ír franciaországi tartózkodásáról, értelmezi a párizsi külváros fiataljainak emlékezetes „felkelését”, az úgynevezett „éhséglázadást”, és mindig, minden pillanatban az „idegenség”, az „otthontalanság” sajátos, talán tipikusan XXI. századi problematikáját boncolgatja, ezzel is hátteret adva egyre aktuálisabb szépprózai műve születésének történetéhez. Az Idegennek lenni meglepően egységes kötet. Olvashatjuk akár úgy is, mint valami önéletrajzi regényt, hiszen még a legobjektívabb írás mögül is felbukkan egy, az emberi otthonkeresés, otthonteremtés igényét érzékenyen figyelő, jelentős író arcvonása. Átvitt értelemben ugyan, de nagyon „lírai” könyv ez, mondhatjuk úgy is, írói vallomás, kitárulkozás.