Amikor egy gyerek azt kéri, hogy meséljünk neki, valójában a figyelmünkre vágyik: a mesemondás során sokkal fontosabb a beszélő és a hallgató, vagyis a szülő és a gyerek között lévő kapcsolat, mint maga a történet. Az intuitív mesemondás nemcsak a kötődést erősíti, de segít a gyerekeknek új készségeket elsajátítani, együttérzővé teszi őket, tompítja a problémás érzéseket és segít átlendülni az élet nehéz pillanatain.
A könyv szerzői, akik szülőként és tanárként is gyakorlott mesemondók, bevezetnek a mesemondás mesterségébe, a gyakorlatok és a mintául szolgáló történetek pedig segítenek életre kelteni ezt a módszert. A könyv végére érve magabiztosabb mesemondónak fogjuk érezni magunkat, hiszen a mesemondás olyasmi, amiben már eleve jók vagyunk – csak esetleg még nem tudunk róla.
„Boldog vagyok, hogy ez a könyv elérhetővé vált magyarul. Meleg szívvel ajánlom minden felnőttnek, aki valaha azt állította, ő képtelen fejből mesélni. A mesemondás, ahogy ez a csodás kis kötet megmutatja, elsősorban kapcsolódás. Mindannyiunk lételeme.”
DR. ZALKA CSENGE VIRÁG, mesemondó és író
„A történetmesélés kétségkívül a legjobb módszer arra, hogy információkat és gondolatokat ültessünk a hallgatóság fejébe. Ez a könyv kulcsfontosságú oktatási eszközként segít népszerűsíteni a mesélést.”
Dr. JANE GOODALL, a Jane Goodall Intézet alapítója és az ENSZ békenagykövete
„A mesemondás a leghétköznapibb varázslat a világon. Titokzatos erő, amit mindannyian birtoklunk, akkor is, ha nem hiszünk magunkban. Ez a könyv szórakoztató módon rombolja le a meséléssel kapcsolatos tévhiteket, miközben használható tanácsokkal segít felszabadítani a bennünk élő mesemondót. Receptre írnám fel minden szülőnek, aki nem bánja az olyan mellékhatásokat, mint az azonnal kialakuló mesefüggőség vagy a fékezhetetlen nevetés.”
TROGMAYER ÉVA, a Labi, az erdő pékje és a Medvemese című könyvek írója
„Azok mondják a legjobb meséket, akik igazán ismernek minket. Ha valaki nem érzi magát elég magabiztosnak a meséléshez, ez a könyv neki is megfelelő segítséget nyújt majd.”
STEVE BIDDULPH pszichológus, számos New York Times-bestseller, köztük a Hogyan neveljünk boldog gyermekeket?, a Hogyan neveljük a fiúkat? és a Hogyan neveljük a lányokat? szerzője

Az elmúlt években több autizmussal élő személy önéletrajzából kaphattunk pontosabb képet arról, hogyan is élnek és éreznek az autista emberek. Ebből a hiánypótló interjúkötetből azonban megismerhetjük az autista gyermeket nevelő szülők megéléseit is: miként változtatta meg eredeti terveiket, szerepeiket, az önmagukról kialakított képet, amikor azzal szembesültek, hogy gyermekük másként fejlődik, és hogy ez a másság örökre az életük része lesz. Szülők mesélnek kendőzetlenül mélypontokról, végeláthatatlan küzdelmekről, tehetetlenségről, de humorról, lelki erőről, támogató kapcsolatokról és arról is, hogyan lehet továbblépni a nehéz élethelyzetekből. Az interjúk olvasása közben az érintett szülők ötleteket, kapaszkodókat találhatnak saját nehézségeik kezeléséhez, a szakemberek pedig ahhoz, miként tudják segíteni az együttműködést. A szenvedés és a kiútkeresés egyetemes emberi tapasztalat, így ez a könyv saját életutunk, önmagunkhoz és a világhoz való viszonyulásunk megértéséhez is hasznos olvasmány.
„Hangosan nevettem!” – Diary of a Book Mum
„Imádtam az őszinteségét.” – Busy Mama Book Club
Suzy és Demi gondtalanul élték húszas éveiket. Jól érezték magukat, nem kellett nagy döntéseket hozniuk. Aztán egy nap elhatározták, hogy gyereket vállalnak. Viszlát, lusta hétvégék, üdv nektek, álmatlan éjszakák, viták és ipari mennyiségű csoki! A nagy életmódváltás közepette Suzy rájött, hogy a legtöbb szülőknek szóló tanács enyhén szólva fenntartással kezelendő. De leginkább semmire se megy velük az ember.
1. Az újszülöttek állandóan alszanak
2. A szoptatás alatt könnyebben lefogysz
3. A második terhességnél már minden sokkal egyszerűbb
4. Az első év után jobban élvezed majd
Suzy K. Quinn, New York Times bestsellerszerző kíméletlen igazságai hamar célba találnak. A szülőség számos oldalát mutatja be, a szép mellett a kihívásokkal telit is, és valamennyi olvasónak segítséget nyújthat a szemléletével, a tökéletes szülő mítoszának elengedésével. Bátran kijelenthetjük, hogy leplezetlen őszinteségével és humorával szülők ezreinek kedvence lett. Szórakoztató sikerkönyve végre magyarul is megjelenik.
Hogyan segítsünk gyermekünknek eligazodni a kamaszkor viharos éveiben, és érett felnőtté válni?
A gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet mindenki számára kihívást jelent. Az intenzív külső és belső változások hullámhegyeken és -völgyeken vezetnek keresztül. De ne essünk kétségbe, nem kell tehetetlennek érezni magunkat! Gary Chapman, az öt szeretetnyelv specialistája saját tapasztalatból tudja, milyen érzés a tizenévesek hullámvasútján utazni. A szülő nehezen megszerzett bölcsességét a tanácsadó szakértelmével egyesíti, és közvetlen, személyes hangvételű könyvében összefoglalja, hogyan érdemes támogatni a kamasz önállósodási törekvéseit az élet különböző területein az öltözködéstől kezdve az indulatkezelésen és a tanuláson át a spiritualitásig.
„Mivel a tizenéves agy befolyásolható, vagyis nagymértékben hat rá a környezete, a szülői szerep rendkívül fontossá válik ezekben az években. Ez nem a gyermekünk életéből való kiszállás ideje, hanem annak, hogy együtt menjünk vele végig a testi és lelki változások folyamatán.”
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.