Horn Gyula (1932–2013), a Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1994–1998).
"Így láttam én" – ez lehetne ennek a könyvnek a mottója, amelyben a korszak hiteles tanúja, a "Cölöpök" szerzője vall politikáról, emberekről, saját töprengéseiről, küzdelmeiről, amelyeket a parlamentben, a pártjában és a nemzetközi színtéren folytatott; ír azokról az eseményekről, tanácskozásokról, amelyeken személyesen részt vett, nyilatkozik az évtized azon szereplőiről, akikkel közvetlenül kapcsolatba került. Az újságolvasó állampolgár számtalan, eddig ismeretlen hazai és nemzetközi eseménnyel és történéssel találkozik ebben a rendkívül érdekes és olvasmányos visszaemlékezésben, amely 1999-ben heteken keresztül vezette a sikerlistát.
A könyv az 1920-as numerus clausus törvény történetének részletesen dokumentált, meghatározó feldolgozása. A törvény az I. világháború utáni Európa első antiszemita törvénye volt. Visszatekintve, Magyarországon a numerus clausus mintegy előzménye és bevezetője volt annak a folyamatnak, amely az 1930-as években számos zsidóellenes intézkedéshez, végül 1944-ben a Holokauszthoz vezetett. Kovács M. Mária professzor nélkülözhetetlen alapművet ad mindazok kezébe, akik a Horthy-korszak története és a magyar zsidóság sorsa iránt érdeklődnek. (Randolph L. Braham)
Kovács M. Mária a Közép-európai Egyetem professzora. Korábban az ELTE, a University of Maryland és a University of Wisconsin-Madison tanára volt. A zsidótörvényekről írott könyve (Liberal Professions, Illiberal Politics) angolul 1994-ben jelent meg az Oxford University Press, 2001-ben pedig magyarul (Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus) a Helikon Kiadó kiadásában.
Amennyire jól működött az amerikai propagandagépezet a nácikkal szemben, úgy vallott sokáig csúfos kudarcot a hidegháború alatt. Ronald Reagan elnökségéig, azaz a ’70-es évek végéig az ideológiai párharc győztesei a „jó szándékú”, „békepárti” és „modernizáló” kommunisták voltak. Az amerikai egyetemekről kitóduló értelmiségiek közül sokan „tették a dolgukat”, igaz, a szovjet titkosszolgálat rendíthetetlen szorgalma és tengernyi pénze nyomán, dicsőítették a „gonosz birodalmát”.Kivételt képez az 1945-ben alapított Commentary folyóirat, amely eleinte az amerikai zsidó értelmiség fóruma volt, majd az antikommunista küzdelem és a neokonzervatív eszmék legfontosabb műhelyévé nőtte ki magát. Kötetünk Joshua Muravchik, a Commentary állandó szerzőjének válogatásában több fontos szöveget tesz elérhetővé a magyar olvasóközönség számára. A könyvet Békés Márton történész, az amerikai neokonzervativizmus legjobb hazai ismerője szerkesztette. Minden győzelem szavakkal kezdődik. A kommunizmus feletti győzelem sok fontos mondata a Commentaryben látott először napvilágot.
Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn katolikus politikai gondolkodó az Osztrák–Magyar Monarchiában, I. Ferenc József császár és király alattvalójaként látta meg a napvilágot 1909-ben. Egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig hű próbált maradni az egykori kettős monarchiát jellemző eszmékhez: a régi vágású klasszikus liberalizmushoz, a királyság intézményéhez.
Egy 1943-as írásában így foglalta össze politikai krédóját:
„Nem habozok magamat reakciósnak nevezni. Nagyon is büszke vagyok erre a tényre. Nem látok több erényt az ismeretlen jövő iránti vágyakozásban, mint az ismert és kipróbált értékekre való nosztalgikus visszatekintésben. […] Mint reakciós, elvetem és opponálom annak a korszaknak a szellemét és irányulásait, amelyben élni vagyok kénytelen, és azt a szellemet szeretném magamban helyreállítani, amely legtökéletesebb kifejeződését a régmúlt korokban nyerte el…”
Nógrádi György, az ismert biztonság- és védelempolitikai szakértő – a 40 év alatt a Föld körül, a Szerencsénk volt, túléltük, a Városligettől Zanzibárig és az Érdemes érdekes korban élni című sikerkönyvek szerzője – legújabb művében tovább sorolja azokat a sokszor humoros történeteket, amelyek vele vagy barátaival és ismerőseivel estek meg.
2020-ban a koronavírus-járvány következtében sok minden megváltozott az életünkben. Hiányoznak a megszokott beszélgetések, a rokonok, a barátok, a társas összejövetelek, a külföldi utazások – de itt maradtak velünk hűséges társaink, az emlékek. Az otthonmaradás idején különösen jólesik visszagondolni az átélt kalandokra, a kellemes nyaralásokra a homokos tengerparton vagy a magas hegyekben, a hosszú hajóutakra vagy a rövid városnézésekre, és álmodozni arról, mi lesz majd a következő úti cél, ha újra kinyílik a világ.
A szerző nemcsak sztorizik, hanem áttekinti azokat az esményeket is 2020-ból, amelyek formálták a nemzetközi politikát. Emlékezetünkbe idézi a koronavírus-járvány néhány hatását, többek között az elnapolt CDU-kongresszust, a zűrös amerikai elnökválasztás fordulatait. A válogatás természetesen szubjektív, de segít eligazodni ebben a sokismeretlenes, kifordult világban.
Dr. Czóbel Ernő (1886–1953) irodalomtörténész, Marx-kutató, tanár. Öt testvére közül a legismertebb bátyja, Czóbel Béla festőművész volt. A Tanácsköztársaság idején annak bécsi követségét vezette. Bukása után hazai börtönökbe került, majd 1922-ben fogolycsere során a Szovjetunióba került. Felesége és lánya is követte őt az emigrációba. A sztálini rezsim koholt vádak alapján 1936-ban börtönbe, majd a gulagra száműzte, Szibériába. Családja igyekezett megkönnyíteni sorsát, levelekkel, időnként csomagokkal. A levelek tartották bennük a hitet, hogy újra találkozhatnak.
Az első, fennmaradt levél 1939-ből származik, az utolsó 1947. szeptember 26-án íródott. 1941-ben csak néhány, míg az 1942-es esztendőbe egy levél sem keletkezett. Sok levél elkallódott, de a kilenc év „levél-termése” ennek ellenére bőségesnek nevezhető.
Mi a levelek legfőbb értéke az utókor számára? A levelek bepillantást engednek egy szerelem, egy emigráns magyar család életébe, olyan korban és körülmények között, amelyről az interneten és nyomtatásban nem található személyes, megrázó és érdekfeszítő olvasmány.
Czóbel Anna, akinek a hagyatékából a levelek előkerültek, mindössze 4 éves volt, amikor szüleivel a Szovjetunióba került. Ott végezte iskoláit, s szerzett diplomát filmoperatőrként. A leveleket a cenzúra miatt oroszul kellett írni. Ő fordította magyarra és gépelte le azokat, az 1970-es években.
A gulagról a Czóbel-családban soha, senki nem beszélt. Czóbel Anna élete utolsó hónapjaiban említette meg, hogy semmi nem fontos abból, ami utána hátra marad, csak ez a levelezés.
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
