Esőváros borító
Beleolvasok

Esőváros

Bánki Éva első regénye 2004-ben jelent meg, most új, átdolgozott kiadásban veheti kezébe az olvasó. A több szálon futó, izgalmasan sokrétegű történet két csallóközi parasztcsalád tagjainak sorsát mutatja be a 20. századi világháborúk, rendszerváltások és áttelepítések árnyékában. A szereplők többsége nemcsak túlélni és gyarapodni, hanem polgárosodni is akar, ám nagy kérdés, létezik-e ennek Magyarországon bármiféle autonóm, nem felülről irányított útja-módja.Ebben a nagy ívű családregényben a Tormák és Bujdosók generációkon keresztül keresik a helyüket a világban, a társadalomban és a családban. A lelkes újító Tormákat és a misztikus hagyományaikat becsben tartó Bujdosókat időről időre elsodorják egymástól saját vágyaik és a könyörtelen történelmi fordulatok, de mi egyesíthet élőket és holtakat, a határ egyik oldalán élőket és a külföldre szakadtakat? Van-e egy regény tanúságán, azaz a szépirodalmon kívül bármi, ami egy nagy családot összetarthat?„…imádkoztam azért, hogy agóniám közben ne piszkoljam be az ágyat, ez nagyon fontos, életbevágóan fontos, mondtam az Úrnak. Az életbevágóan szótól elmosolyodtam, és tudtam, néhány másodperc múlva hallom a kivándorlóhajó kürtjét, felszállnak az ablakom mellől a Csallóköz 104, 105-ösök, a bátyám repülőgépei, és indulnak Amerika felé.”

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    400 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789635180561
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Esőváros borító

+

A világ közepén borító

+

A vasárnap koldusai borító
8 988 Ft

450 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud