Nógrádi György könyvében azoknak az eseményeknek a történetét idézi fel a 20. és a 21. századból, amelyeket vagy fontosnak tart, vagy valamilyen módon a résztvevője volt. A válogatás természetesen szubjektív. Írása nem történelemkönyv, hanem egyfajta gondolatébresztő, amely segít jobban eligazodni a mai globalizált világban, amelyben teljesen át kell értelmezni a védelem feladatait, a biztonság és a szabadságjogok kritériumait. "Szerencsénk volt, túléltük… Túléltük a viharos 20. századot, az első és a második világháborút, a hidegháborút, azt, hogy Európa elveszítette vezető helyét, szerepét a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. A békés időszak azonban nem az európaiak érdeme volt. A békét az amerikaiak és a szovjetek kényszerítették rájuk. Elképzelhető, hogy az Egyesült Államok további jelentős támogatása nélkül Európát gazdasági, társadalmi és politikai szétesés rendítené meg. Bár Thomas Jefferson óva intette nemzetét, hogy „soha ne vegyen aktívan részt Európa vitáiban. A politikai érdekeik teljesen különböznek a mieinktől. A kölcsönös féltékenységeik, az erőegyensúlyuk, a bonyolult szövetségeik, a kormányzatuk formái és elvei mind idegenek tőlünk. Az örökös háború nemzetei”. Ám az Egyesült Államok vezető akar lenni, és nincs vita az értékekről és az identitásról. Meghatározzák az érdekeiket, és mindent ennek rendelnek alá…" A szerzőtől megjelent: 40 év alatt a Föld körül

A Városligettől Zanzibárig… utazások földön, vízen, levegőben autóval, hajóval vagy helikopterrel és sok-sok sztorival. Pillanatképek Nógrádi György életéből a gyermekkortól a katonaságon át a hazai és külföldi elismertségig. A fáradhatatlan sztorizó ontja magából a sokszor humoros, de mégis elgondolkoztató történeteket, amelyek vele vagy barátaival és ismerőseivel estek meg. Az úti élményekről, élete fontosabb döntéseiről, eseményeiről szól ez a könyv, és azokról az emberekről, akikkel valahol, valamikor együtt dolgozott vagy összetalálkozott. A közkedvelt szerző könyvében nemcsak sztorizik, hanem felidézi azokat az eseményeket is 2017-ből, amelyeket fontosnak tart ebben a világban, amelyből továbbra is hiányzik a béke és a nyugalom. Rövid elemzéseket olvashatunk az amerikai elnökválasztásról, a németországi és az ausztriai választásokról és a koreai helyzet alakulásáról. A válogatás természetesen szubjektív, de segít eligazodni ebben a megváltozott világban.

Nógrádi György legújabb kötetében azokat az írásait gyűjtötte össze, amelyek 2019 eleje és 2022 vége között jelentek meg a Magyar Nemzet hasábjain. A mintegy hatvan cikkben az ismert biztonságpolitikai szakértő a megjelenést megelőző hetek nemzetközi fejleményeit, eseményeit tekinti át, a tőle megszokott módon globális világpolitikai kontextusba ágyazva a felmerülő helyi vagy regionális problémákat.

Az elmúlt – nehéz, sok mindenben válságos – évek éppen aktuális helyzetelemzéseit az eltelt idő igazolta, vagy éppenséggel megcáfolta. Visszanézve mindkét eset fontos tanulságokat kínál az olvasó számára.

Ki ​volt Talleyrand, ez a nyomorék herceg? Hogyan lehetséges, hogy korának legkitűnőbb elméi sem ismerték fel lényegét? Hogy érdemleges egyházi múlt nélkül, hírhedten híres életével – melyben a nők, a kártya és a szerencsejátékok, no meg a tőzsdézés játszották a főszerepet – előbb püspök lett, majd a forradalom javára lemondott az egyház földjeiről, természetesen egyházi felhatalmazás nélkül. Egy ember, akinek iskolai végzettsége minimális, diplomáciai gyakorlata nincs, nyelveket nem beszélt, évtizedeken keresztül a francia diplomácia vezetője, a francia és a világpolitika meghatározó figurája tudott maradni. Hosszú időn át kiválóan kiszolgálta külügyminiszterként Bonaparte Napóleont, majd – még szintén külügyminiszterként – fizetett ügynöke volt többek között Oroszországnak, később pedig Ausztriának. Ő volt az, aki meghatározó szerepet játszott nem csupán Napóleon, de az egész Bonaparte-dinasztia trónfosztásában, ő volt a kulcsszereplője a Bourbonok visszahívásának, majd 15 évvel később végleges eltávolításának. Hogyan volt mindez lehetséges? Erre keres választ e könyv.

Nógrádi György, az ismert biztonság- és védelempolitikai szakértő – a 40 év alatt a Föld körül, a Szerencsénk volt, túléltük, a Városligettől Zanzibárig és az Érdemes érdekes korban élni című sikerkönyvek szerzője – legújabb művében tovább sorolja azokat a sokszor humoros történeteket, amelyek vele vagy barátaival és ismerőseivel estek meg. 

2020-ban a koronavírus-járvány következtében sok minden megváltozott az életünkben. Hiányoznak a megszokott beszélgetések, a rokonok, a barátok, a társas összejövetelek, a külföldi utazások – de itt maradtak velünk hűséges társaink, az emlékek. Az otthonmaradás idején különösen jólesik visszagondolni az átélt kalandokra, a kellemes nyaralásokra a homokos tengerparton vagy a magas hegyekben, a hosszú hajóutakra vagy a rövid városnézésekre, és álmodozni arról, mi lesz majd a következő úti cél, ha újra kinyílik a világ.

A szerző nemcsak sztorizik, hanem áttekinti azokat az esményeket is 2020-ból, amelyek formálták a nemzetközi politikát. Emlékezetünkbe idézi a koronavírus-járvány néhány hatását, többek között az elnapolt CDU-kongresszust, a zűrös amerikai elnökválasztás fordulatait. A válogatás természetesen szubjektív, de segít eligazodni ebben a sokismeretlenes, kifordult világban.

Az elmúlt negyven évben többször bejártam a világot. Hatszor voltam Kínában, Amerikában, Európában Finnország és Albánia kivételével valamennyi államban jó néhányszor megfordultam. Húszéves koromtól idegenvezető voltam, főleg Jugoszláviában. Átutaztam Károlyvároson (Karlovac), amikor lőtték, és nyaraltam olyan luxusszállodában, melyben a háború miatt mindössze három család pihent. Megszámlálhatatlan előadást tartottam itthon és külföldön. Barátaim lettek a kilencvenes évek ismert európai vezetői, katonái, politikusai. Az érdekes találkozásokról, az úti élményekről, életem fontosabb döntéseiről, eseményeiről szól ez a könyv, és azokról az emberekről, akikkel valahol, valamikor együtt dolgoztam vagy összetalálkoztam. Amikor nekikezdtem emlékeim leírásának, el kellett döntenem: biztonságpolitika-elméletet vagy sztorikat szeretnék-e írni? Az utóbbiak mellett döntöttem. Remélem, jó döntés volt.

Az Egyesült Államok – amely 1914 óta nemzetközi bankárok által irányított szuperkorporációként működik, és amelynek vezető politikusait e szuperkorporáció éppen hivatalban lévő menedzsereinek tekinthetjük – 2001. szeptember 11-ét arra használta fel, hogy beindítson egy vég nélküli háborút általa tetszés szerint kiválasztott államok ellen azért, hogy felgyorsítsa az egy központból kormányzott új világrend kialakítását. Másrészt arra is kihasználta ezt az alkalmat, hogy korlátozza az amerikaiak alkotmányosan rögzített emberi jogait és politikai szabadságjogait. Ezt a terrorizmus elleni harccal és a nemzetbiztonság védelmével próbálta igazolni. A nemzetközi bankárok szuperkorporációjának a kongresszus (az amerikai törvényhozás) megkerülésével, elnöki rendeletekkel és utasításokkal bevezetett rendőrállami módszerekre volt szükségük ahhoz, hogy az Egyesült Államok szilárdan a háttérhatalom ellenőrzése alatt álljon. Ez ugyanis az egyik fontos előfeltétele annak, hogy az immáron háromszáz éve folyamatban lévő világstratégiai programjukat a következő két évtizedben befejezhessék.

A felgyorsításhoz egy Pearl Harbor-szerű sokkhatásra volt szükség, így lehetett rávenni a békés beállítódású és jó szándékú amerikaiakat arra, hogy támogassanak a hidegháború végeztével egy újabb – immáron vég nélküli – háborút, a „war on terror”-t, amelyhez egyébként semmilyen érdekük sem fűződik. A hivatalos fedőtörténetet az afganisztáni és később az Irak elleni háború igazolására használták, elősegítve így az egy központból irányított globális világdiktatúra megvalósítását.

A kommunisták által a nemzetközi munkásmozgalom ünnepévé tett május elseje azért volt kitüntetett nap, mert ezen a napon alakult meg Adam Weishaupt irányításával az illuminátusok titkos társasága 1776-ban. Az sem véletlen, hogy a kommunisták az ötágú csillagot, a pentagramot használják a saját jelképüknek. Ugyancsak az sem merő véletlen, hogy az immáron kommunistának nevezett illuminátusok a vörös színt is átvették saját forradalmi mozgalmuk szimbolizálására. A vörös szín bensőséges kapcsolatban állt azzal a nagy befolyásúvá vált nemzetközi bankárdinasztiával, amely a vörös színt a nevébe is felvette. A szupergazdag Rothschild (Vörös címer) család immáron több mint 200 éve hatalmas befolyást gyakorol nemcsak Európa pénzügyi, gazdasági és politikai életére, de az egész világtörténelemre.

A monográfia elsőként ad képet a magyar szociáldemokrata pártról és képviselőiről egy olyan időszakban, amikor hivatalosan nem létezett Magyarországon önálló szociáldemokrata párt. Az SZDP megszüntetése, képviselőinek üldöztetése ellenére tovább éltek azok a szellemi gyökerek, amelyek legitimációs bázisként még napjainkban sem elhanyagolhatók a politika porondján. Ez a vonulat már az emigráció 1948 utáni történetébe vezet.

A szerző fontos feladatának tekinti, hogy eddig még nem publikált iratanyagok alapján feltárja az emigráció belső életét és hazai kapcsolatait. Bemutatja egyfelől, hogyan próbálták lerombolni Magyarországon a szociáldemokrata látásmódot, ideológiát, s hogyan szakították ki konzekvens képviselőit a társadalomból, másfelől a szociáldemokrata párt tagjait ért jogtiprások – a hazai koncepciós perek történetének fontos része – részletező feltárására is vállalkozik.

MELLÉKLET

Az alábbiakban egy, a perekben érintettekkel foglalkozó adatbázis is elérhetővé válik a könyv olvasói számára, amely az elítélteket és internáltakat egyaránt tartalmazza:

A “szociáldemokrata ügyekben” elítéltek és internáltak adatbázisa

Ez egy még sehol nem publikált adatbázis, amelyet a szerző gyűjtött, többszörösen ellenőrzött levéltári források alapján. Egyetlen táblát, a tábla pedig 483 rekordot tartalmaz: egyfelől az igazságszolgáltatás elé állított szociáldemokratákról (192 rekord), másrészt az internált szociáldemokratákról (291 rekord). E két típushoz külön-külön beviteli űrlap tartozik.

(Az adatbázist Tasnádi Ákos, Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa az OpenOffice.org 2.2.0-s változatán, OpenOffice Base-ben készítette el.)

A parlamentarizmus - az elnöki rendszerhez hasonlóan - az emberi szellem nagy találmánya, amely - szemben a prezidenciális modellel - nem tervezőasztalon, mérnöki precizitással született, hanem súlyos idők során, nemzedékek tapasztalatainak és bölcsességének egymásra rakódásával alakult működőképessé. Magyarországon egykoron sokat tudtak erről a rendszerről - az elmúlt évtizedek alatt azonban e tapasztalatok olyannyira kihalványultak a közösségi emlékezetből, hogy olykor még a tudományos tudatban is csak tompa visszfényük pislákol. Ez a könyv tíz tanulmányban igyekszik bevilágítani a modern parlamentarizmus oszlopai közé, hogy hozzájárulhasson a napjainkban szerencsésen újraindított kormányformaviták eredményeinek elmélyítéséhez.

Erdély, a „magyarabb magyarok” földje, évszázadokig a „nemzeti állam” őrzője, a „magyarság védőbástyája”, a nemzeti mítoszok tündérkertje. Amikor a második bécsi döntést követően északi része újra magyar szuverenitás alá került, elképzelhetetlennek tűnt, hogy lakói ne kizárólag magyarként tekintsenek magukra, ne a nemzeti egység jegyében határozzák meg önmagukat. A mindennapok azonban hamar felszínre hozták azt is, ami nem összekötötte, hanem elválasztotta Erdélyt és az anyaországot. A kisebbségi lét, a két évtizedes külön történelem, az első világháborút követően megfogalmazott saját ideológiák, az „erdélyiség” – párosulva a regionális elit pozícióőrzésével – nem csak egy társadalmi monopóliumra törekvő pártot hívott életre, hanem egy határozottan megfogalmazott és képviselt ideológiát is, ez pedig egy elkülönülő erdélyi identitás megfogalmazását is céljául tűzte ki.

A kötet arra keresi a választ, hogy milyen módon próbálta enyhíteni-oldani ez a sajátos, a korszak jobboldali szociális reformeszméihez kapcsolódó ideológia és az „erdélyiség” mint identitás, a nemzeti egység és a tényleges „szétfejlődés” feszültségeit, hogyan viszonyult az anyaországhoz és a kisebbségekhez? Miként alakult ki az egykor demokratikus tartalmú erdélyiség „színeváltozásával” egy szuprematista, nagymagyar és paradox módon mégis elkülönülő eszmeiség az immár többséggé lett magyarság elitje körében?

Nógrádi György, az ismert biztonság- és védelempolitikai szakértő – a 40 év alatt a Föld körül, a Szerencsénk volt, túléltük, a Városligettől Zanzibárig és az Érdemes érdekes korban élni című sikerkönyvek szerzője – legújabb művében tovább sorolja azokat a sokszor humoros történeteket, amelyek vele vagy barátaival és ismerőseivel estek meg. 

2020-ban a koronavírus-járvány következtében sok minden megváltozott az életünkben. Hiányoznak a megszokott beszélgetések, a rokonok, a barátok, a társas összejövetelek, a külföldi utazások – de itt maradtak velünk hűséges társaink, az emlékek. Az otthonmaradás idején különösen jólesik visszagondolni az átélt kalandokra, a kellemes nyaralásokra a homokos tengerparton vagy a magas hegyekben, a hosszú hajóutakra vagy a rövid városnézésekre, és álmodozni arról, mi lesz majd a következő úti cél, ha újra kinyílik a világ.

A szerző nemcsak sztorizik, hanem áttekinti azokat az esményeket is 2020-ból, amelyek formálták a nemzetközi politikát. Emlékezetünkbe idézi a koronavírus-járvány néhány hatását, többek között az elnapolt CDU-kongresszust, a zűrös amerikai elnökválasztás fordulatait. A válogatás természetesen szubjektív, de segít eligazodni ebben a sokismeretlenes, kifordult világban.

A kötet egy átfogó politikai gazdaságtani elemzést nyújt a rendszerváltás utáni magyar pénzügyi kapitalizmusról. Legfontosabb gondolata szerint a magyar társadalmi-gazdasági átalakulás paradigmák fogságában zajlott le: két egymással szemben álló elitcsoport, ideológiai tábor és politikai irányzat vetélkedése határozta meg a legfontosabb döntéseket. A pénzügyi szabályozás és a bankrendszer tulajdonosi szerkezetének főbb irányait a rendszerváltás utáni első húsz évben alapvetően a modernizációs konszenzusként leírható paradigma határozta meg.

Ennek támogatói között megtalálhatók voltak piaci fundamentalisták (akiket gyakran neoliberálisnak is hívtak), és olyan mérsékelt, a szociális piacgazdaságban hívő modernizátorok, mint Horn Gyula egykori miniszterelnök. Ezen időszakban e két elitcsoport és ideológia koalíciója adott irányt a bankprivatizációnak vagy a pénzügyi szektor adóztatásának. A modernizációs konszenzus politikai támogatásának csökkenésével, valamint a 2000-es évek végi nemzetközi pénzügyi válsággal ugyanakkor egy új domináns paradigma emelkedett fel: a pénzügyi nacionalizmus. A könyv bemutatja, hogyan alakult ki a magyar pénzügyi kapitalizmus e két paradigma vetélkedéseként, elsősorban elit- és értelmiségi csoportoknak kedvezve – miközben a magyar állampolgárok érdekei háttérbe szorultak.

A SZERZŐRŐL

Sebők Miklós (1979) közgazdász, politikatudós. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa, az MTA TK Politikatudományi Intézetének igazgatója. Kutatási területei a politikai gazdaságtan, a közpolitikai döntéshozás és a kutatásmódszertan. Monográfiája jelent meg a pénzügyi válságra adott közpolitikai válaszok kapcsán (Hatalom szabályok nélkül, Új Mandátum, 2014) valamint Boda Zsolttal közösen A magyar közpolitikai napirenddel kapcsolatos tanulmánygyűjtemény szerkesztője (MTA TK, 2018).

A SOROZATRÓL

A Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye (PTI TEM) jelenlegi formájában 2015-ben jött létre 11 ösztöndíjas kutató bevonásával, akik azóta rendszeresen vitatják meg egymás és külsős szerzők kutatásait és írásait. 2017 folyamán a Politikatörténeti Alapítvány ismét ösztöndíjpályázatot írt ki, hogy lehetővé tegye új műhelytagok csatlakozását a közös munkához. A Társadalomelméleti Műhely célja, hogy hozzájáruljon a hazai társadalomelméleti, társadalomkritikai gondolkodáshoz, valamint a baloldali tudományos, közéleti diskurzushoz. A műhelyben nagyon sokféle témakör talált otthonra: ideológiák, a poszt-marxizmus, politikai gazdaságtan, demokráciaelmélet, populizmus, ökopolitika, a művészet és az emancipáció kapcsolata, társadalmi igazságosság és szolidaritás, nacionalizmus és így tovább. A tagokat az a társadalomelméleti keretrendszer köti össze, amely folytatni kívánja a valóság megértésének baloldali kritikai hagyományait.