Hányszor halljuk, hogy azt mondják valakire: "Igen kedves ember, de valóságos örömlegény." Beszéljünk nyíltan az örömlegényről, nemzetünk e rákfenéjéről. Mert mi, franciák, valamennyien örömlegények vagyunk, azaz változékonyak, szeszélyesek, ártatlan képpel komiszak, következetlenek a nézeteinkben, a szándékainkban, erőszakosak, és gyengék, akár a nők. De az örömlegények között kétségtelenül leginkább szemet szúr a párizsi flaszterkoptató, akiben a lelki sajátságok jobban kidomborodnak, és aki vérmérsékleténél fogva túlzott mértékben egyesíti magában a kedves kicsi nők minden vonzó tulajdonságát és hibáját.

Mi fér bele „egy asszony életébe”? Mi történik azokkal a reményekkel, amelyek egy fiatal leány szívét betöltik, amikor életörömmel telve kilép a zárdából? Csupa bizalom és lángolás, vágy és érzékiség, de nagyon hamar csalódnia kell romantikus álmaiban és reményeiben. Mindarról, amiben hisz, kiderül: illúzió csupán. Illúzió a szerelem, illúzió a házasság, és annak bizonyul az emberi tisztességbe vetett hite is. És amikor úgy érzi, hogy több fájdalmat már nem képes elviselni, csalódik a fiában is. Csalás, mohóság van minden mögött, s e vad erők még az emlékeiből is kifosztják az asszonyt. Jeanne életét fiatal leány korától sivár napjait tengető öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. S e reménytelennek tűnő világban Jeanne számára nem marad más vigasz, mint a kis cselédlány regényt záró búcsúszavai: „Látja, az élet nem olyan jó. De nem is olyan rossz, amilyennek hisszük.”

Hordubal, a kárpátaljai parasztember nyolc évig dolgozott egy amerikai bányában, aztán hazatért falujába. Felesége és kislánya elidegenedtek tőle, és egy napon az asszony meg a szeretője meggyilkolják. A rendőri nyomozás mindent kiderít és elítélik a bűnösöket. Čapeknek ez a regénye nem bűnügyi regény a szó szoros értelmében. Nem a gyilkosság momentuma és a nyomozás leírása a lényeges benne, inkább a falu légkörét, tragikus emberi sorsokat, az emberek lelkivilágát akarta ábrázolni az író ennek a történetnek a keretében.

A két veronai ifjú nyomtatásban először az 1623-iki folióban jelent meg; de már előfordul Meres 1598-iki lajstromában a Palladis Tamiában Shakspere darabjai közt, mint a költőnek egyik legismertebb vígjátéka. Származási ideje valószínüleg 1591-re tehető. Nyelve, verselése, szerkezete, jellemzése azt mutatja, hogy a költő ifjukori művei közé tartozik. Meséje részben a spanyol Montemayor „Diana” czímű regényének epizódjából van véve. E regény spanyolul először 1560-ban jelent meg, s azóta nemcsak több kiadást ért, hanem majd minden európai nyelvre lefordították. Angol fordításban is megjelent 1598-ban, de kéziratban már a nyolczvanas években forgalomban s így Shaksperenek is hozzá férhető volt. Ebből epizódja kivonatban s különösen azon vonásaiban, melyekben a Shakspere színművével való megegyezés félreismerhetetlenül szembe ötlik, így szól….