Egry József (1883-1951) A Piktor, így nevezték Badacsonyban Egry Józsefet, akit vagy tábori festőállványával láttak baktatni a szőlők közötti földutakon vagy horgászbotjával, szákjával felszerelkezve bandukolni a "magányát védő", keskeny pallós bejárójú Balaton-parti horgászstéghez. A suhancok és a kisdiákok Piktor bácsinak hívták. Sovány, szikár figurája, erős, ruganyos, férfias járása még hajlottabb korában is megmaradt. Mozgékony, nyugtalan ujjai sokszor babráltak hol cigarettával, hol ceruzával, valamivel. De ezek csak a külső, felületes szemlélő benyomásai a festőről. A róla készült fotók és a róla mintázott szobrok is akkor igazán figyelemre méltók, amikor - közelebb menve hozzájuk - sokhieroglifájú, ráncokkal barázdált arcáról, figyelő, felejthetetlen tekintetéről szólnak. Barátainak a visszaemlékezései is ezt a tekintetet, kutató szemeit idézik, és - ha odáig jutott az ismeretség - erős kézfogását, amely tekintetének figyelméről szólt.
A 20. század egyik legjelenősebb festőjével ismerkedhetünk meg a magyar festészet sorozat 16. kötetében. Kondor Béla 1931-ben született és 1972-ben halt meg. A Képzőművészeti Főiskola festő majd grafika szakán tanult művész rendkívüli sokoldalúságát jelzi, hogy a legkülönbözőbb grafikai technikák alkalmazása mellett festményeket alkotott, verset s prózát írt, a fényképezésben új utakat keresett s orgonálni is kitűnően tudott. Művészete az avantgarde irányzatok helyett a múlt nagy tradícióihoz tudott úgy kapcsolódni, hogy a stiláris, tematikus és ikonográfiai motívumokat szuverén módon olvasztotta sajátos kifejezőrendszerébe. Egyéni mitológiát megteremtő művészetében korunk kihívásaira válaszolva értelmezte újra a szimbólumokat. A repülés, a szárnyalás Kondornál gyakori témájában különös jelképeket teremtett rovarok (Darázskirály, 1963), madarak s repülő szerkezetek (A műtücsök felröppentése, 1960) képében. A klasszikus és keresztény mitológia jelképeit, ambivalens tartalmak forrásává változtatta. Az angyalok, a kerubok, a teremtés és a rombolás géniuszai a kondori ikonográfia legkülönösebb alakjai. Angyalai, szentjei, bibliai hősei a Jó és a Gonosz polaritását az ember megkísértésén keresztül tárják fel. Krisztust ábrázoló képein a keresztrefeszítés korunk számára szóló üzenete foglalkoztatja (Pléhkrisztus, 1964; Krisztus a kereszten, 1971). A földi szférában létező ember arcváltozásait, az emberi színjáték tragikus szerepeit gyakran az isteni-szellemi szféra angyalaival szembesítve tárja elénk többértelmű olvasatok, ambivalens jelentések felvillantásával. Önarckép sorozatához (Valaki önarcképe) az aszimmetriára épülő diszharmónia kinyilvánításán keresztül, az irracionálissal szembenéző magatartás a kulcs.
A kötetet 61 kép és 12 oldalnyi elemzés alkotja.
Mednyánszky László (1852-1919)
Mednyánszky László a századforduló magyar festészetének titokzatos, karizmatikus személyiségű festőzsenije volt. Egész nyugtalan életében folyton vándorolt, s a magányba menekülve kereste saját lelki megnyugvását, amelyet valójában sohasem talált meg. Az önkifejezés megtalálásának kényszere ösztönözte arra, hogy felrúgva a társadalmi szabályokat, arisztokrataként, a maga mélységében mutassa meg a nagyvárosok nincstelen szegényeinek sorsát, olykor életmódjukkal is azonosulva. Gondolatai, érzései, véleménye a világ nyomorúságáról és önmaga lelki-testi szenvedéseiről mérhetetlen súlyt helyeztek rá. Az egyetlen megnyugvást – jóllehet mindig csak átmenetileg – maga az alkotás folyamata jelentette számára. Ily módon némileg érthető az a különös jelenség, hogy – más művészekkel ellentétben – képeivel csak addig törődött, amíg dolgozott rajtuk, a művek sorsa nem érdekelte. Hiányzott belőle a pénz utáni sóvár vágy, a hiúság, a konszolidált életmód igénye, mindaz, amire mások oly sokat áldoztak: a jól felszerelt, elegáns műterem, a jómódú magánmegrendelők, az állami megbízások, kiállítások, kitüntetések, s bár mindez elérhető lett volna számára, őt nem érdekelte. Egész életében megszállottan dolgozott a maga által választott mostoha körülmények között, szegényesen berendezett, fűtetlen, többnyire külvárosokban bérelt műtermekben vagy a természetben, kilométereket gyalogolva, élményeit sebtében vázlatkönyvekbe rögzítve. A magyar festészet történetében az egyik legnagyobb életművet hozta létre, hiszen ezernél több festmény és rajz alkotójaként ismerjük. Minden motívum, amelyet felfedezett a maga számára, a mélységek felkutatását szolgálta, ezért válhatott ösztönösen a hagyományos műfajok megújítójává. Portréi az emberi lélek szemmel nem látható rétegeit kutatják, tájképei, saját lelkének misztikus tájait tárják fel, életképei és háborús képei pedig az emberi szenvedés formáinak megmutatását szolgálták. Saját lelkének önmaga számára is titokzatos rejtélyei késztették arra, hogy befogadjon mindent, ami új, legyen szó művészi stílusokról, számára ismeretlen vallási irányzatokról vagy akár divatos szellemi áramlatokról, tökéletesen azonosulni tudott ezekkel. Mindezeket az ismereteket – főként pályakezdő ifjú éveiben, arisztokrata származásának előnyeit felhasználva – művészekkel, művészettörténészekkel, filozófusokkal, költőkkel, írókkal folytatott társasági beszélgetések során szerezte meg. Ezek feldolgozásához azonban már magányra volt szüksége, s bár volt egy mély baráti-szerelmi kapcsolata, javarészt mégis magányosan barangolt a természetben vagy behúzódott nyomorúságos műtermeibe különös modelljeivel. Az extrém helyzetekhez való vonzódása és a benne rejlő olthatatlan alkotási vágy késztette arra is, hogy betegségektől gyötörve, 62 évesen a frontra „menekülve”, hadifestőként vállaljon munkát a háború poklában. Lelki és fizikai utazásai során szerzett élményei különlegesek voltak és azoknak látjuk ma is. Képei egyszerre elborzasztanak és felráznak, ugyanakkor megnyugtatnak és elkápráztatnak, ugyanolyan szélsőséges érzelmeket váltanak ki a nézőkből, mint amilyeneket ő maga élt át egész zaklatott élete során. Munkásságára korának számos áramlata közül talán leginkább a plein-air és az impresszionista irányzatok hatottak, bár ő maga tartósan egyikhez sem kötődött, a tanulságokat beépítette saját művészetébe, egyéni, bizonyos műfajokban senkihez sem hasonlítható formanyelvet kialakítva. Ahogy legutóbbi monográfusa, Markója Csilla írja: „lefaragott a romantikus festészet túlzásaiból, megtöltötte maradandó tartalommal az impresszionisták pillanatképeit, monumentálissá fokozta az intim paysage-ot, a zsánerből pedig expresszionista drámát csinált, a fölös szcenika elhagyásával”.
Szőnyi István (1894-1960) Az igazi művész minden korban megkísérli meghódítani az ismeretlen tartományt, ami szemmel nem látható, szóval el nem mondható, de a remekművekben mégis felsejlik, mint a tényeken túl a valóság. Pilinszky János szerint ez a valódi realizmus. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Szőnyi István epreskerti műtermének magányában a leányának, Zsuzsának Rómába írt, 1952. január 27-én kelt levelében: „Jóformán mindennap itt járok a Köröndön, hol van egy csodálatosan szép, óriás nagy platánfa. Ahányszor arra megyek, megnézem. Szép az, ha kopár, szép az, ha lombos, szép az, ha hullatja a levelét, s gyönyörű, ha bontja a rügyeit. Ezt a fát addig néztem, míg megtaláltam magamnak az Istent.” Ha Szőnyi István művészetének lényegét szeretnénk néhány szóban összefoglalni, akkor az általa megtalált teljes világról érdemes beszélni, melyre manapság oly sokan vágyunk. Számára a szűkebb és tágabb univerzum nem hullt darabokra, akkor sem, amikor az első világháborúban a Képzőművészeti Főiskoláról a frontra vonulva egész életre szóló betegséget kapott, amikor a második világégés alatt szinte mindent elveszített, ami fontos volt számára: Péter fiát, és lebombázott műtermében képeinek nagy részét. Majd az ötvenes évek abszurd korszakának túlélésére is volt elég belső tartaléka, pedig akkorra már Zsuzsa lánya is véglegesen elhagyta az országot. Passuth Krisztina egyik tanulmányában ennek magyarázatát abban látta, hogy Szőnyi István tudta magáról: „stílusirányzatoktól és tendenciáktól, változó korszakoktól függetlenül – egyszerűen jó festő”. Harmóniára törekvő, kiegyensúlyozott természete megóvta attól, hogy letérjen az általa kiválasztott útról.
H. Perruchot az 1967-ben elhunyt neves francia író és műtörténész jelentős szépirodalmi művek, esztétikai tanulmányok és művészettörténeti esszék alkotója. Legfontosabb hagyatéka egy hét kötetből álló, de szoros egységet alkotó sorozat, amely az impresszionisták és a posztimpresszionisták alkotótevékenységét: Manet, Cézanne, Renoir, Gauguin, Van Gogh, Toulouse-Lautrec és Seurat életművét mutatja be. A képzőművészet történetének egyik legizgalmasabb korszakát, a festészet megújításáért folytatott nagy jelentőségű küzdelmet választott fő kutatási témájának, s a hatalmas kutatómunkával összegyűjtött dokumentációanyagot a regényíró módszerével ötvözte művészi alkotássá. Életrajzai lebilincselő regények, amelyeknek minden adata bizonyíthatóan hiteles. Perruchot művei nemcsak az egyes nagy festők életét ismerteti meg az olvasóval, nemcsak festészetüket tanuljuk meg jobban érteni és szeretni Perruchot nyomán. Feltárul a körülöttük és mellettük kibontakozó, számunkra szinte érthetetlen harc, a kortársak ma már elképesztőnek tűnő értetlensége a nagyjelentőségű és jövőbemutató, napjaink művészetében is jelenlévő alkotók iránt.
Szinyei Merse Pál (1845-1920)
A XIX. század nagy találmánya a világkiállítás, ahol először szembesülhetett a Föld népessége önmaga képével. 1873-ban a soron következő, ötödik rendezvény helye Bécs volt, ahol majdnem félezer kiállító jelent meg Európa, Ázsia, Afrika és Észak-Amerika országaiból. Számunkra a bécsi világkiállítás különösen fontos volt, mivel a kiegyezés utáni Magyarország ekkor lépett először a világ elé önálló államként. Nagy várakozás előzte meg a képzőművészeti anyagot, amely az 1855-ös párizsi világkiállítás óta a tárlatok központi részévé vált. A kiállítások egyben művészettörténeti eseménynek is számítottak, ahol a világművészet fejlődése jól követhető volt. Magyar részről a kiállításra való felkészülés jelentős anyagi áldozatokkal már évek óta folyt a Kultuszminisztérium égisze alatt.
A Kossuth Kiadó és a Magyar Nemzeti Galéria közös, új sorozata a leghíresebb magyar festők munkáit, az alkotások születésének körülményeit mutatja be a képzőművészet iránt érdeklődő olvasóknak.
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
