"Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan idõkben, mikor a halál fenyegetõzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülõi házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetõk tövén, kéménykürtõben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendõrök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fû nõtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása. Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élõ emberek titkai. Talán eljön az az idõ, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról-napra feljegyeztem az eseményeket, idõ múlt felettünk és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézõek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei. Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amirõl nem fognak tudni a jövõ történetírók, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amirõl nem tudhat az idegenbõl behurcolt forradalmak felidézõi és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktõl távol állt minden, ami magyar."