Bölcs születés borító
Beleolvasok

Bölcs születés

A méhlepény elfeledett története

Minden ​újszülött egyszer jön a világra. Ezért nekünk, szülőknek és szüléssegítőknek, mindössze egy lehetőségünk van arra, hogy ezt az alkalmat a csoda és a meghatottság, ne pedig a trauma emléke övezze. Ismerjük fel, hogy nem lehet az erőszak alkalmazása a szülés során bevett gyakorlat, hiszen a baba és környezetének kapcsolata a szereteten, a békességen és a kötődésen alapszik.

Robin Lim a köldökzsinór-elvágás késleltetését, illetve a Lotus-szülést, azaz a baba és a méhlepény háborítatlan egységét tekinti a békés és szeretetteljes szülés legkívánatosabb módszereinek, amit nemcsak történeti és kulturális, de élettani szempontokat is figyelembe véve alaposan körüljár. A tudomány is lassan visszaigazolni látszik azt, amit a népi hagyományok és saját tapasztalatai alapján már felismert: a lehető leggyengédebb és legkevesebb beavatkozással járó szüléskísérés hozza a legcsodásabb élményt a kicsinek és az egész családjának.

A magyar közönség először az On the Spot születésről szóló évadában ismerhette meg a világhírű bábát, Robin Limet. Cseke Eszter és S. Takács András a film készítése során olyan közel került hozzá, hogy második gyermekük születésekor Balira utaztak, hogy a szülés és a gyermekágy időszakát Lim bábáskodása mellett tölthessék. Ez az út vezetett oda, hogy Robin Lim Gyermekágy című könyve után a Várandósság, majd ez a kötet, a Bölcs születés is eljuthat a magyar olvasókhoz.

További információk

Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Bölcs születés borító

+

Apakaland borító

+

Így neveld a lányodat, hogy elfogadja és szeresse önmagát borító
11 499 Ft

576 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud