„Európa ​csendes” – kezdte Guise Henrik herceg 1582. március 17-én kelt levelét azzal a franciás könnyedséggel, amely egészen természetesnek tartja, hogy ha a francia királyi udvarban nincs valami olyan hangos esemény – gyilkosság, lázadások, tömeges leszámolások például –, amely jelentősen eltérne a megszokottól, akkor egész Európát csendesnek, már-már unalmasnak tekintse…
Ezervalahány kilométerre a királyi udvartól pedig semmi nem csendes. Báthory István lengyel király éppen békét kötött az orosz cárral, történetesen Rettegett Ivánnal, aki lemondott a Baltikumról. Báthory egy nagy törökellenes háborúhoz keresztény szövetségre lépett a cárral, és követet küldött Erzsébet angol királynőhöz is, hogy megnyerje jóindulatú támogatását.
Ugyanebben az évben Habsburg Rudolf császár és király országgyűlést rendelt Pozsonyba, hogy a két év óta egyre elégedetlenebb magyar rendekkel találkozzék…
A regény főhőse, Batthyány Boldizsár minden hírről egyszerre értesült, szinte ugyanakkor, amikor Gergely pápa Rómában.
Európa tehát nem csendes. Szövetségek keresése, bonyolult gazdasági és hatalmi megfontolások tették zajossá, miközben az iszlám sötét árnyékától nagy területén nem látták a napot.
A pelikán vérében főként még csak szemlélődő magyar főúr, Batthyány Boldizsár a történetnek ebben a harmadik, lezáró részében a 16. századi magyar krónikának minden fontos színterén jelen van. Az ő alakja is bizonyítéka annak, hogy Magyarország török által meg nem szállt részén ugyanaz az európai kultúra létezett, mint a kontinens szerencsésebb országaiban.
„Sumonyi a történelemben talált magára. A történelmi ötletben. Az ötletnek mint olyannak még nem tapasztaltam akkora költői valőrjét, mint Sumonyi írásaiban.”