Bérczes László könyve életinterjú.
Beszélgetés - Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. „Majorelvtárs” és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba.
Beszélgetés - Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni...
Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem - ahogy Bérczes László mondja – „azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni.”
„Tudni kell szeretni.” (Törőcsik Mari)
A népszerű történelmi regényíró új kötetében a legendás francia színésznő, Sarah Bernhardt (1844–1923) életét mutatja be.
Egy holland zsidó kurtizán és egy ismeretlen apa leányaként látta meg a napvilágot. A vidéken töltött boldog gyermekkort zárdai élet váltotta fel, majd anyja nyomdokaiba kényszerül: ő is kurtizán lesz. Ám sohasem adja fel kamaszkora óta dédelgetett álmát, hogy színésznő legyen. És zseniális színésznő válik belőle.
Sarah Bernhardt volt az első színésznő, aki szakított a tradicionális klasszicista előadói stílussal, és teljesen új vonalat vitt a színjátszásba. Tehetségével, korszakalkotó játékával lenyűgözte a közönséget, amely magánéleti és szakmai botrányai és kudarcai ellenére is újra és újra a magasba emelte. Tehetsége nem ismert határokat, de irgalmat sem: lelkiereje segítette át a zajos ünnepléseket követő mély hullámvölgyeken.
A világhíres francia színpadok után nemzetközi elismerést is szerzett. A sikerek és kudarcok sorozata nem törte meg, szerelmi ügyeinek hangos kiteregetése sem késztette visszavonulásra. Soha nem tagadta, bárkivel is hozták hírbe a lapok: Victor Hugóval, Oscar Wilde-dal vagy a walesi herceggel. Alfons Muchának köszönhetően a szecesszió egyik legnagyobb múzsája lett, büszke alakja számos híres nyomaton szerepel.
Bajor Imre, a Kicsihuszár születésétől fogva játszott, mókázott, nevettetett, szórakoztatott, ameddig csak bírta erővel: megajándékozott minket a nevetés, az öröm, a búfelejtés csodájával. Sosem lehetünk neki eléggé hálásak ezért. A Bajorimi című életrajzi kötet 2001 áprilisában jelent meg a címszereplő április 23-i születésnapjára. Az utánnyomás a boltba kerülhetett volna Bajor Imre 80-ik, vagy 90-ik születésnapja alkalmából, esetleg a kerek 100-on, de az Élet másként hozta: 2014.augusztus 6-a óta már az Égi Kávéházban szórja fanyar humorú, csípős, ám mindig találó poénjait a régi és nem annyira régi művészkollégáknak. És még csak 57 éves volt Az elmúlt tizenhárom évben sok minden jó és rossz történt vele, körülötte és a szeretteivel. A legmeghatározóbb azonban mégiscsak az lett, hogy Imi elment. Örökre. Így született újjá és egészült ki fontos történésekkel a róla szóló könyv, amely emlékkönyvként mindörökre megmarad nekünk. Ahogyan Bajor Imre is az emlékezetünkben, a szívünkben, a lelkünk jobbik felében..
Ebben a kötetben Lauren Graham egy pillanatra megállítja az időt, és végignéz eddigi életén. Hangos nevetésre késztető történeteket mesél a gyerekkoráról, a karrierje beindításának időszakáról és arról, amikor évekkel később a Vásott szülők forgatásán a lakókocsijában ülve feltette magának a kérdést: „Te most… ööö… befutottál?”
"Máig beleborzongok, ha visszagondolok azokra az interjúkra, melyeket Stohl Andrással a Kozma utcai börtönben készítettem. Félelemmel és szorongással teli találkozások voltak ezek. Pokoli és ijesztő - csak ezekkel a jelzőkkel lehet kifejezni azokat a folyosókról gyakran beszűrődő indulatos, kéjes hangokat, a fojtogató szagot, és egy megmagyarázhatatlan érzést, amitől egy pillanatig sem tudtam szabadulni. Mintha a gonosz vett volna körül mindenütt bennünket. A bűn, a gonosz jelenlétét éreztem, és ez félelemmel vegyes undorral töltött el, és tölt el ma is. A magyar börtönök túlfűtött, fojtogató, kegyetlen világáról, az őrök brutalitásáról, a szexuális visszaélésekről sok mindent hallani, ám az igazságot eddig többnyire jótékony homály fedte. Stohl András, a sztárok csillogó világából érkező színész-műsorvezető öt hónapot töltött a Kozma utcai börtönben, ahol saját szemével tapasztalt meg olyan dolgokat erről a világról, melyek kegyetlenül beivódtak az emlékezetébe. Stohl a maga közvetlen, barátkozós stílusával pillanatok alatt sztár lett a börtönben is, még a legkegyetlenebb gyilkosok is bizalmukba avatták, s edzés közben vagy a zuhanyzóban olyan hajmeresztő titkokat osztottak meg vele, mint azelőtt soha, senkivel. Ez a könyv nem egy sztár börtönnaplója, sokkal több annál: igaz és kíméletlenül őszinte krónika a magyar börtönökben zajló sokkoló eseményekről." (Szalai Vivien)
„Miért írtam visszaemlékezést? – teszi fel magának a kérdést a neves színésznő. – Azért, mert anya ott van mindenütt, mert a szavaival akarta egyben tartani a családot, mert évtizedekbe telt, mire megértettem, mennyire összetett jellem, mert nem akartam, hogy eltűnjön, de így történt.” Diane Keaton, akinek nem ez az első megjelent könyve, tehát az eltűnt idő nyomába ered, ezt akarja újraélni, újra elevenné tenni, és főként, megérteni. Írása ezért nem magamutogatás, önreklám, netán önigazolás, hanem önismereti gyakorlat. Egy olyan embertől, aki kívül-belül ismeri önmagát.
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
