Befolyás alatt élünk. A 21. században sokak anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy megszerezzék és megtartsák figyelmünket, például az okostelefonok által. Mi pedig engedünk nekik, mint ahogy engedünk az egészségtelen, de finom ételek csábításának, a kényelemnek, a gombnyomásra vásárlásnak. Miért van ez így? Nem, nem azért, mert lusták vagyunk. Hanem azért, mert kihasználják agyunk szerkezetét, mely a túlélésre lett programozva. David és Austin Perlmutter – apa és fia – részletesen bemutatja, agyunk milyen funkcióit használják ki üzleti célból és hogyan; és eszközt adnak a kezünkbe, hogy ezt megakadályozhassuk. A könyv kiváló útmutató egy tudatosabb élet felépítéséhez, melyben mi irányítunk, nem pedig minket irányítanak.
130 pont
Pazarul illusztrált, felejthetetlen utazás immunrendszerünk csodálatos világába
Már kora reggel fura kaparást érzünk a torkunkban, fáj a fejünk, és kissé ingerülten indítjuk a gyerekeket az iskolába. A testünkben éppen ádáz háború zajlik. Milliók halnak hősi halált azért, hogy a reggeli készülődés közben nyugodtan panaszkodhassunk. A legtöbben mégsem tesszük fel soha a kérdést: mégis hogyan működik az immunrendszerünk.
Pedig az immunrendszernél csak az emberi agy összetettebb. Ez a földi élet egyik legrégebbi és legfontosabb alkotása. Nélküle néhány nap alatt meghalnánk. Philipp Dettmer, a YouTube legnépszerűbb tudományos csatornájának alapítója, az emberi test erődjébe, a védelmi vonalakon túli csodálatos világba vezeti el olvasóit. Odabent állandó és kíméletlen harc dúl, telis-tele végeláthatatlan inváziók, bámulatos stratégiák, bravúros győzelmek és a nemes önfeláldozás emlékezetes történeteivel. Miközben ezt olvassuk, az immunrendszerünk valószínűleg sikeresen azonosított és pusztított el egy tumorsejtet, amely éppen csak osztódásnak indult a szervezetünkben.
A könyv elénk tárja immunrendszerünk egy-egy elemét, például az antitestek és a gyulladás alkotta védelmi vonalakat, de kitér a baktériumok, az allergia és a rák fenyegető veszélyeire is. A szerző lerombolja az immunrendszer erősítésének mítoszát, bemutatja a paraziták leleményességét, a vírusok működését, vagy épp azt, hogy mi történik a sebben, miután megvágtuk magunkat.
A jó alvás titka című könyvében dr. Michael Mosley a legfrissebb, újszerű tudományos megállapítások összegzésével adja értésünkre, hogy miért is olyan fontos a rendszeres jó alvás. Személyes tapasztalatait kutatási eredményekkel alátámasztva elmagyarázza, hogy az alvás miért jelent sokunk számára kihívást, mi működik, és mi nem, valamint megismerteti velünk saját, az alvás körüli mítoszokkal leszámoló alvásprogramját.
Ez az egyszerű, hatékony és életmódváltást lehetővé tévő könyv elkalauzol minket az álmokat kutató tudományos világba, segít megértenünk, hogy miért is fontos az egészséges bélflóra és az étkezési időpontok. Tippekkel-trükkökkel segít nemcsak abban, hogy jobban aludjunk, hanem a stressz-szintünk csökkentésében is, valamint abban, hogy boldogabb és egészségesebb életet élhessünk.
Számtalan meglepő javaslatával – például kamaszoknak, éjszakai műszakban dolgozóknak és jetlagben szenvedőknek szóló tanácsaival – és a mély alvást a mikrobiom helyreállításával serkentő receptjeivel A jó alvás titka nélkülözhetetlen segítség a jobb éjszakai pihenéshez, a stresszcsökkentéshez és egy egészségesebb életvitelhez.
A nyugodt, pihentető éjszakai alvás nélkülözhetetlen az agy és a test egészsége szempontjából. Ha eleget és jól alszunk, az csökkenti a depresszió kockázatát, segít a krónikus betegségek legyőzésében, javítja a memóriát, és mindemellett egyszerűen csak jólesik.
Akkor mégis miért jelent sokunk számára ekkora kihívást a jó alvás?
A jó alvás titka című könyvében dr. Michael Mosley elmagyarázza, hogy mi történik, amikor alszunk, melyek az általános alvászavarok fő kiváltó okai, és miért nem működnek az általános tanácsok.
A szerző, aki régebben maga is szenvedett az álmatlanságtól, számtalan alváskísérletben vett részt, és minden ismert gyógymódot kipróbált. Ennek eredménye ez az újszerű, a legfrissebb tudományos tényeken alapuló négyhetes program, melynek segítségével eljuthatunk az egészséges, pihentető éjszakai alváshoz.
Dr. Michael Mosley a Böjtdiéta, A 8 hetes vércukordiéta, az Okos belek, a 800 kalóriás böjtdiéta és COVID19 című New York Times sikerkönyvek szerzője. Dr. Mosley a londoni Királyi Ingyenes Kórházban tanult orvosnak, majd a BBC-hez csatlakozva három évtizeden keresztül dolgozott tudományos újságíróként és producerként. Immár szabadúszóként jól ismert televíziós személyiség, és számos televíziós díj birtokosa, úgymint az RTS (Royal Television Award), a Brit Orvosi Társaság pedig az Év Orvosi Újságírójának választotta.
Az ismert orvos, televíziós személyiség és diétaszakértő ebben a könyvében egy olyan tudományos megalapozottságú alvásprogramot tár elénk, amelynek célja az agyműködés javítása, a súlycsökkentés támogatása, a kedély javítása és a stressz csökkentése.
Cameron Diaz új könyve a The New York Times listavezető bestsellere, amely világszerte a fiatal nők életmód tanácsadójává vált. Amikor Cameron Diaz betöltötte a harminckilencedik életévét, nem volt olyan interjú, amelyben az újságírók ne kérdezték volna meg, hogy fél-e a közelgő negyventől. „Ahogy a koromra vonatkozó kérdések állandó elemeivé váltak az interjúknak, rájöttem, hogy milyen nagyon félünk is az öregedéstől.” A test könyve című kötet folytatásában a világsztár az étkezés és a mozgás fontosságát helyezi új megvilágításba. A legfrissebb kutatások tükrében segít megérteni, hogyan befolyásolja az öregedés a testünk működését, milyen eltérő hatásokat gyakorol a férfiakra és a nőkre. Bemutatja a testi-szellemi hanyatlás lassítására vonatkozó kutatások eredményeit, és bebizonyítja, hogy a szerelemnek, a szeretetnek, a barátainkkal töltött időnek és a nevetésnek milyen jelentős szerepe van egészségünk megőrzésében. Nyomon követi a női test öregedésének folyamatát, és tanácsokkal lát el minket, hogy mindezt a lehető legjobban éljük meg. Sok más, a nők öregedéséről szóló könyvvel ellentétben A hosszú élet könyve nem arra koncentrál, hogyan nézzünk ki fiatalabbnak, hanem bemutatja, hogy az idő múlásával hogyan változik a női test a harmincas években felbukkanó első ősz hajszálaktól a negyvenes-ötvenes éveinkben kezdődő menopauzás átmenetig. Felhívja a figyelmet azokra a fokozott egészségügyi kockázatokra – emlőrák, Alzheimer-kór, szívbetegség, depresszió és más betegségek –, amelyekkel a hatvanas éveinkben és azon túl találjuk szemben magunkat. Várható élettartamunk hosszabb, mint valaha. Ám annak érdekében, hogy az életet minél tovább élvezhessük egészségesen, meg kell ismernünk az öregedés folyamatait, hogy időben felkészülhessünk rájuk.
Útmutató lépésről lépésre: hogyan győzzük le az élet kihívásait, kezeljük a negatív érzelmeket, nehézségeket bátran és higgadtan.
Birkózz meg a nehézségekkel, teljesíts nyomás alatt, és győzd le a kihívásokat könnyebben, mint valaha gondoltad!
Nyomasztanak a körülményeid? Kimerült vagy és túlterhelt? Hajlamos vagy feladni, valahányszor nehézségekbe ütközöl?
A tartós sikerhez vezető út akadályokkal van kikövezve. A viszontagságokkal szembeni kitartásunk mértéke azonban csak rajtunk múlik.
Senki sem születik mentális állóképességgel. Idővel fejlesztjük ki, az izomépítéshez hasonlóan. Ez pedig azt jelenti, hogy bárki képes rá – te is!
Az Amazon bestsellerszerzője, Damon Zahariades „edzésprogramjának” és praktikus tippjeinek köszönhetően megtanulhatod, hogyan tarts ki, amikor nehézségekbe ütközöl, és a dolgok nem a terveid szerint alakulnak. Megtudhatod, hogyan kezeld a stresszt, miként uralkodj az ösztöneiden, és hogyan viseld el az érzelmi nyugtalanságot. Önbizalmad fejlesztésével szó szerint átformálhatod az életed!
nagyobb ellenállás a negatív érzésekkel szemben * magasabb teljesítmény
* jobb stresszkezelés * nagyobb önbizalom * a félelmek eloszlatása
* elfogadás és elengedés
A mentális állóképesség kézikönyve valódi szellemi edzéstervet kínál:
· a mentálisan stabil emberek 7 legfontosabb jellemvonása;
· hogyan ne add fel soha;
· 5 könnyen bevethető napi rutin az elméd és az elszántságod megerősítéséhez;
· 5 egyszerű tipp az ösztöneid irányításához;
· 5 taktika a nehézségek kezelésére;
· 10 lépéses program az elme megszilárdításához;
· 8 gyakorlat a mentális állóképesség fenntartására és megerősítésére;
· 18 extra gyakorlat a könyvben megismert tanácsok és taktikák alkalmazására.
Kezdd el edzeni az elméd, hogy könnyedén elviseld a stresszt és a nyomást, hogy bátran szembenézz a nehézségekkel!
„Nem számít, hol tartasz az életedben, és jelenleg milyen nehézségekkel küzdesz, javíthatsz a körülményeiden. Nagyobb sikereket érhetsz el. Ez a tény pedig optimizmussal kell, hogy eltöltsön. Elvégre óriási befolyással vagy a látásmódodra, és ha ezt irányítod, a csatát már majdnem meg is nyerted.
A mentális állóképesség kézikönyve felkészít a küzdelemre. Biztosítja a szükséges eszközöket, a módszertani haditervet és azt a tudást, amelyre szükséged lesz ahhoz, hogy egyre ellenállóbbá válj a megpróbáltatásokkal szemben.” – Damon Zahariades
"Ez a könyv maradéktalanul képviseli mindazt, amit lelkünk mélyén mindannyian igaznak hiszünk. Lehet, hogy az agy gondolkodik, de a szív tudja az igazat.” – Dr. Joe Dispenza
Tudományos kutatások igazolták, hogy a szív szerepe messze nem korlátozódik arra, hogy vért pumpáljon a testünkben. Egyfajta információfeldolgozó központként is funkcionál, amely fontos üzeneteket küld szét és komoly hatást gyakorol az agyra. Kiemelkedő szerepe van többek között az érzelmi és a mentális egyensúly kialakításában, a hatékony döntéshozatalban, a kommunikációban, valamint az életvezetésben.
A HeartMath® Intézet tudósai azt tapasztalták, hogy a szívritmus elemzése egyedülálló betekintést nyújt a szív, az agy és az érzelmek között zajló kommunikációs folyamatokba. Az általuk kialakított technikák javítják a szív-agy kommunikációt, és lehetővé teszik egy rendkívül kedvező fizikális és érzelmi állapot kialakítását, amelyet szívkoherenciának hívunk. Tapasztalatuk azt mutatta, hogy az olyan pozitív érzelmek, mint a szeretet, a törődés és a megbecsülés, vagyis az olyan érzelmi tulajdonságok, amelyeket mindig is a szív fogalmához társítottunk, aktiválják ezt a koherens állapotot. A szív érzelmi és intuitív jeleire figyelve a stresszt és más káros érzelmeket jótékony, gyógyító érzelmekké alakíthatjuk át. A könyvben bemutatott, könnyedén elsajátítható technikák bizonyítottan csökkentik a stresszt, javítják az egészséget, alkalmazásukkal sikeresebben fenntarthatók a pozitív érzelmi állapotok. A megnövekedett szívkoherencia egyben elmélyíti az emberek közötti kapcsolatot.
A HeartMath® Intézet alapkönyve a szívkoherenciáról!
Ma már nem kell választanunk az agyunk és a szívünk hangja között. A HeartMath® Intézet megmutatja elménknek a legújabb tudományos kutatási eredményeket, miközben visszavezet minket a szív erejéhez, ezáltal kapcsolva össze a tudományt és az önismeretet. Munkánk során magánemberekkel és sikeres cégekkel egyaránt együttműködünk a stresszmentesebb, kiegyensúlyozottabb élet érdekében.
Nagy Szilvia
HeartMath® Certified Trainer
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.