Történetek. Mások történetei. A mi történeteink. Hat szóban és sokszor hatban elmesélve. Minden itt zajlik körülöttünk. Bevonódunk mások történeteibe, ismeretlenekébe is. Látjuk a családokat, a szerelmeket, a szakításokat, látunk mindenféle kapcsolódásokat. Így aztán sok mindent gondolunk az életről. Sok mindent gondolunk a kapcsolatokról. És nagyon sok mindent gondolunk egymásról.

Amit itt most közreadtunk, reményeink szerint segít meglátni mások történeteiben a saját kérdéseinket. Mások sorsainak pillanatfelvételeiből talán azt is, hogy mit jelent, hogy szabadon dönthetünk, hogy a fájdalmaink feldolgozásához, a félelmeink leküzdéséhez milyen utat választunk. És azt is, hogy van, amikor úgy döntünk, hogy nem akarunk gyógyulni. Mert esetleg nem hiszünk abban, hogy létezik olyan élet, amely számunkra is tartogat szépséget. Hiszen rengeteg a reménytelenség, az elhagyatottság, a magány körülöttünk, bennünk.

Vajon mit kezdenünk a történeteinkkel? Vagy mások történeteivel?

Annak idején amikor Michelangelót csodálták Dávid szobráért, ő valami olyasmit mondott: „Nem volt nehéz dolgom. Ránéztem a márványra, és megláttam benne Isten alkotását, Dávidot.” Mi mindketten úgy élünk és abban hiszünk, hogy valami ilyesmi segít átemelkedni magunkon. Befelé nézni és meglátni magunkban Isten alkotását. Ránézni a másik emberre és meglátni benne Isten alkotását. Ez nem spirituális kérdés. Még csak nagy felemelkedettség sem szükséges hozzá. Szeretünk élni. Ezért nincs mese, sokszor kínzóan őszintén nézünk rá a saját életünkre. Hogy tetten érjük magunkat, amikor előítéletesek vagyunk, elkülönülünk. Hogy észrevegyük, amikor már kezd elfogyni a levegőnk. És nagy barátságban vagyunk azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ezért nem is keresünk tökéletességet az emberi világban. Ez segít. Tényleg. Hagyni, hogy a másik az lehessen, aki, a világ legfelszabadítóbb tapasztalása. És segít túlemelkedni saját magunkon. Segít elengedni azokat, akiknek más az útjuk és mérlegelés nélkül átadni magunkat azoknak, akikkel van valami közös víziónk.

Nem vagy idegen. Talán ez a legfontosabb üzenet, amit mi, emberek egymásnak adhatunk, mert ebben ott van az egész lényegünk. És benne minden lehetőségünk önmagunk meghaladására. Hiszen sarokba szorítva mindig csak egy kicsi területet látunk. Lehet, hogy csak annyit, amennyi a támadáshoz elég. Miközben rálátni valamire, valakire egy másik nézőpontból, megérteni a történetünk addig rejtett üzenetét, valóban sorsfordító lehet. Világra jönnek a szavaink. Ezt áldásként fogadjuk és éljük. Mert a tiszta szándékok szerinti teremtés a pillanat teljességének ajándékát adja. És a teljességbe hajló pillanataink a legnagyobb ajándékaink.

Történetek, találkozások, sorsok. Közünk van egymáshoz. Mindannyiunknak.

A ​szociális fóbiával küzdő fiatal nő, Molly O'Hara úgy érzi, csak egy kis környezetváltozásra van szüksége, hogy úrrá legyen a félelmein. Az élete minden szempontból gyökeres fordulatot vesz, amikor Londonba költözik, ő mégis ugyanazokkal a kínzó problémákkal találja szembe magát. Talán túlzott félénksége nem csupán jellemhiba, ahogy korábban hitte, hanem valami egészen más áll mögötte? 

Molly szomszédságában egy rejtélyes férfi él, aki nem emlékszik a múltjára. Norman Harris napjai a jelen pillanat zűrzavarában telnek, melyben az egyetlen kapaszkodót egy régi, hű barát, Daisy jelenti. Ő azonban haldoklik, és vele együtt az emlékezés reménye is örökre eltűnhet. Amikor Molly a házba költözik, Norman élete hirtelen új értelmet nyer. 

A szálakat tovább bonyolítja a karizmatikus világfi, Mason Reid, aki boldogságot és szerelmet ígér a főhősnőnek, ám lehet, hogy egészen más szándékok vezérlik. 

Hármójuk sorsszerű találkozása nem csupán a jelent forgatja fel, de a múltat is megkérdőjelezi. A válaszokért Mollynak nemcsak saját eltemetett titkait kell felszínre hoznia, de Norman eltűnt emlékeit is meg kell találnia. Vissza kell mennie oda, ahol a százszorszépek nyílnak.

Sienna Cole a tőle megszokott elemző alapossággal ás a rejtély mélyére, miközben végigkalauzol egy trauma feldolgozásának folyamatán, és bepillantást enged egy hasadt elme működésébe.

„A kezembe vehettem az írást. Összefűzetlen lapokat, itt-ott még kusza, tisztázatlan szöveget kaptam. Megvallom, megizzasztott mire bizonyos történéseket, neveket kibogoztam benne, de kíváncsiságom töretlenül hajtott. Kitti egy gördülékeny, izgalmas történetet bújtatott napló-szerű köntösbe. Lujzi élete csajos, egyben nagyon mai. A főhős lehetnél Te vagy akár én. kendőzetlenül beszél saját naivitásáról, törésekről, csalódásokról, családi tragédiákról, szeretetről, szerelemről, karrierről és a legfontosabbról, az álmairól. Lujzi problémái ma, de akár a múltban is megállhatnák helyüket. Így az elénk táruló jellemfejlődése tinik, fiatal felnőttek számára is ugyanolyan izgalmas lehet, s az idősebbeknek is múltidéző pillanatokat szerezhet. A Lujzi élete könnyed olvasmány, sokszor mély érzelmekkel, kis humorral, jövőbe mutató gondolatokkal fűszerezve.”

Marosi Nikolett

„Az undorító, becstelen, ostoba államot, amely megfojtja a gyengéket, és az aljas, közönséges embereknek enged meg mindent - azt ugyan miért kellene eltűrni?” Szányka, akinek az apja halálra itta magát, az Alkotók Szövetségében találja meg élete értelmét: harcolni az aljas hatalom ellen, a hazáért, az egyszerű emberekért, az orosz földért. A dühös fiatalok, akiket a nagy filozófus és író, Kosztyenko szervezett párttá, rendszeresen összecsapnak a rendőrökkel, törnek-zúznak Moszkvában és más városokban is – az igazi, nagy, férfias történelmi tettre áhítoznak, és készen állnak a börtönre és a halálra éppúgy, mint arra, hogy átvegyék a hatalmat Oroszországban. Prilepin részben a mai orosz politikai folyamatok szuggesztív krónikása, aki sokak szerint egy olyan "robbanást" jósolt meg ebben a regényében, amely előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz – s ugyanakkor bámulatos életismerettel mesél az orosz kisvárosok és falvak embereiről, akik úgy érzik, becsapták őket. És ezt a regényt olvasva talán jobban megértjük a radikális, nacionalista fiatalokat akár Magyarországon is... Prilepin maga is részt vesz a politikai küzdelmekben, s bár nézeteivel a legtöbben nem értenek egyet az orosz irodalmi életben, mégis sorra kapja a díjakat – egy nemzedék és egy irodalmi csoport, az „újrealisták” vezéralakja lett, s művei lassan a világ minden fontosabb nyelvén megjelennek. Az orosz irodalom új világsztárja ő, sőt a Newsweek magazin szerint „korunk orosz Hemingwaye”.

Az ​amerikai Ella Durran mindig is arról álmodott, hogy az Oxfordon tanuljon. 24 évesen végre teljesül az álma, és ösztöndíjat kap Angliába. Ám ekkor váratlanul felajánlanak neki egy hihetetlen pozíciót egy felemelkedőben lévő politikai sztár elnöki kampányában. És ez a visszautasíthatatlan ajánlat azt jelenti, hogy a lánynak az oxfordi év végén azonnal vissza kell mennie D. C.-be. Ella próbálja minél jobban kihasználni és élvezni ezt a kevés időt, egészen addig, amíg találkozik egy goromba férfivel, akinek túl nagy a szája, és a kocsija már az első nap tönkreteszi a felsőjét.

Amikor Ella rájön, hogy az angol irodalmat nem más tartja, mint ugyanaz a férfi, akibe belefutott, Jamie Davenport, életében először arra gondol, talán mégsem az Oxford az ő helye. Azonban egy késő esti ital mellett rájönnek, olyan kapocs van köztük, amire sosem számítottak, és a kezdeti könnyed flörtből hamar valami komolyabb válik. Azonban Jamie-nek van egy fájdalmas titka, és amikor Ella kideríti, mit rejteget, azonnal érzi, hogy az egész élete meg fog változni.

A lány látszólag lehetetlen döntés elé kerül: fordítson hátat a férfinak, akit szeret, és kövesse politikai álmait, vagy maradjon Jamie-vel, együtt vészelve át a megpróbáltatásokat, amire egyikük sem készült fel. Az év vége azonban gyorsan közeledik, és Ellának el kell döntenie, hogy még mindig ugyanazok-e az álmai, mint az elején.