A tizenéves Julcsi osztályidegen szülők kisebbik gyermekeként az ötvenes évek Budapestjén nő fel. A zord, ellenséges világban szinte az egyetlen örömet a könyvek és az olvasás jelentik számára. Az ötvenhatos forradalom véres és zavaros napjaiban Julcsi menekülni kényszerül, és némi vargabetű után végül egy amerikai kisvárosban, távoli rokonainál köt ki. Az idegen országban nehezen találja meg a helyét, és a múlt árnyai is megnehezítik, hogy végre boldog lehessen. A rövid, ám annál mozgalmasabb Kennedy-korszakban a kamasz lány aztán lassan felnő, és megbarátkozik új hazájával. Julcsi-Julie-nak már otthon, Magyarországon is nagy vágya volt, hogy egyszer könyvesboltja lehessen. Vajon az álmok hazájában, Amerikában ez az álom is valóra válik?
kiadó
megjelenés
2023-12-26
hossz
12 óra 13 perc
műfaj
nyelv
magyar
ISBN
felolvasó
Ennél a könyvnél jöttem rá, hogy az ilyen típusú történeteket jobban szeretem hallgatni, mint olvasni. Rengeteg minden történik benne, de nem körömlerágósan izgalmas, nem csavaros a történet. A szerző viszont jól ötvözi a fikciót a valósággal, és ezáltal még tanít is az 50–60-as évek magyar és amerikai történelméről. A címszereplő viszont kissé elvész a sok karakter között. Összességében viszont tetszett a könyv, és remélem, a második kötetből is lesz hangoskönyv.
Ezekkel együtt is megveheted
Hajnalka
8 hónapja
4