A vietnámi anya és indiai apa gyermekeként született, Franciaországban nevelkedett Charles Sobhraj sehol sem jutott állampolgársághoz, így országról országra, kontinensről kontinensre vándorolva sodródott, miközben rendkívüli intelligenciájának és szexuális vonzerejének köszönhetően egyre több embert vont irányítása alá. Az ördögien karizmatikus férfi útleveleket hamisított, drogokat és drágaköveket csempészett Ázsia-szerte, többször is rács mögé került, de újra meg újra sikerült megszöknie. Ahogy egyre jobban elmerült a bűnözés világában, áldozatokat is hagyott maga után: nyugati turistákat ölt meg a hetvenes évek Ázsiájának „hippiösvényén”, az utána induló nemzetközi embervadászat során pedig az Interpol körözési listájának élére is felkerült.
A kígyó széles körű kutatómunkán alapuló, exkluzív történetet kínál, amelyhez a Neville–Clarke újságírópáros felhasznált vallomásokat különböző nyomozóktól, az áldozatok családtagjaitól és magától Sobhrajtól is. Az igaz történet alapján 2021-ben azonos című minisorozat készült, amely hamarosan a Netflixen is látható.
Gabo Életrajz, önéletrajz 100 pont
Dorie megrázó igaz története rávilágít, hogy mit képes véghezvinni Isten szeretete egy ember életében; az ő megbocsátása és kegyelme minden sérelmet és szomorúságot fölülírhat. Doris Van Stone végigvezeti az olvasót gyermekkora testi-lelki megpróbáltatásaitól a lenyűgöző misszionárius időkig, amikor férjével Új-Guineában a dani bennszülöttek között éltek.
„Valaki egyszer azt mondta, ha semmid nincs már, csak Isten, rájössz, hogy ő elég. Isten mellém állt, amikor senki másnak nem kellettem.”
Az elmúlt negyven évben többször bejártam a világot. Hatszor voltam Kínában, Amerikában, Európában Finnország és Albánia kivételével valamennyi államban jó néhányszor megfordultam. Húszéves koromtól idegenvezető voltam, főleg Jugoszláviában. Átutaztam Károlyvároson (Karlovac), amikor lőtték, és nyaraltam olyan luxusszállodában, melyben a háború miatt mindössze három család pihent. Megszámlálhatatlan előadást tartottam itthon és külföldön. Barátaim lettek a kilencvenes évek ismert európai vezetői, katonái, politikusai. Az érdekes találkozásokról, az úti élményekről, életem fontosabb döntéseiről, eseményeiről szól ez a könyv, és azokról az emberekről, akikkel valahol, valamikor együtt dolgoztam vagy összetalálkoztam. Amikor nekikezdtem emlékeim leírásának, el kellett döntenem: biztonságpolitika-elméletet vagy sztorikat szeretnék-e írni? Az utóbbiak mellett döntöttem. Remélem, jó döntés volt.
Üdv kétlábúak! Roxi vagyok. Egy négylábú a kétlábúak között. Internetes sztár. Mert mindig történik velem valami. És a falkámmal is. A gazdim, aki főállásban a szememfénye, mellékállásban logopédus, imádja a „sima” és „rövidebb” utakat, amelynek következtében hihetetlen és nyaktörő túrákon vehetünk részt ebtársaimmal együtt.
A gazdi három éve kezdett el beszámolni olyan kalandjainkról, az egyik közösségi oldalon. Olyanokról, amiket más mélyen eltitkolna, mert ékes tanúbizonyságul szolgálnak afelől, hogy a falkánkban senki sem egészen tiszta fialás. Az olvasóink viszont pont ezt szeretik bennünk.. Upsz! Azt meg majd’ elfelejtettem, hogy a napló amellett, hogy beszámol a kreténségeinkről, azért vastagon bővelkedik ízes, tájnyelvi szavakban, irodalmi utalásokban, és mindenféle „okosságokban”, mert csóri gazdim, a pedagógusok, azon belül is a gyógypedagógusok felekezetébe tartozik, és az Isten adta ragaszkodik azon elvéhez, hogy játszva és nevetve lehet a legkönnyebben tanulni és tanítani. Megjegyzem, az eredeti cél, egy gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyv megírása lett volna, és a közösségi oldalt csak egyfajta promócióként kezdtük el írni, de hamar kiderült, a felnőtt olvasókat sem hagyják hidegen a hihetetlen kalandjaink. Amúgy a könyvben állandó négylábú tettestársaim Szaffi, a mentett amstaff csajszi, Mogyi, a gazdi lányának, Kitti kölyökgazdinak a habajkabajka border collie-ja, és Zokni a tacskó- és franc tudja milyen keverék kutya. Jómagam pedig német juhász vagyok, fajtám büszkesége, és szépségemnél, okosságomnál csak a szerénységem a nagyobb. Egyébként az önfényezésemmel vigyázni kell, mert a gazdi seperc alatt befenyít olyan valagon billentéssel, hogy leolvashatom a Göncölszekér alvázszámát…
Pont ezért nem is dicsérem magunkat tovább. Dicsérjenek az olvasók! Az még jobb, mint a pocaksimi.
Szabó Zsuzsi igaz történetet mesél el a Dél-Jemen fővárosában, Ádenben 1986. január 13-án kitört törzsi polgárháborúról, amelybe váratlanul belecsöppenve volt kénytelen menekülni tizenegy hónapos kisfiával. Boldog kismamaként és az ádeni egyetem hallgatójaként kellett szembesülnie azzal, hogyan szabadult el hirtelen a pokol a fővárosban, hogyan vált valóságos rémálommá az élet a közel-keleti országban.
Eleinte a magyar rezidencia biztonságos földszintjére húzódva várták a híreket a békekötésről, mindhiába. A harcoló törzsek makacsul ragaszkodtak a területek fegyverrel való megszerzéséhez, illetve megtartásához. Félelemmel telve hallgatták az ágyúzást, a tankok zúgását és a géppuskák kelepelését. Keservesen teltek a napok folyóvíz és hírek nélkül, míg végül a sokadik evakuálási kísérlet során sikerült épségben kijutniuk az országból.
A személyes hangvételű, részletes napló a szerző édesapjának – az akkori jemeni magyar nagykövet – jelentéseivel, távirataival, édesanyja feljegyzéseivel, valamint egy magyar katonai csoport történetével kiegészülve hitelesen eleveníti fel az 1986-os drámai eseményeket.
Szia, Viki vagyok, és az eddigi életem nem volt egy leányálom: érzelmi bántalmazás, játszmák, pánikzavar, gyógyszerek, hízás és depresszió. Mégis túléltem az első negyven évet, összeraktam magam, és most minden fasza. Félreértés ne essék, ez a könyv nem arról szól, hogy a kis dundi, szerencsétlen lány hogyan találta meg a szerelmet, és miként zuhant a nagy Ő karjaiba. Ezeken a lapokon a saját tragédiáimon át lépkedek feléd, hogy megértsd és elhidd: nem vagy egyedül!
"Megdöbbentő történet az elveszett gyermekről, aki túljutott a megpróbáltatásokon akár a dzsungelben, akár az utcán nyomorogva, hogy aztán visszatérjen a korábbi életébe. 1954-ben egy távoli, dél-amerikai faluból elraboltak egy négyéves kislányt. Marina Chapmant az otthonából ragadták el, aztán sorsára hagyták a kolumbiai dzsungel mélyén. Csoda, hogy életben maradt. Két nappal később a rettegő és éhező kislány ráakadt egy csapat csuklyásmajomra, és ösztönösen utánozni kezdte a viselkedésüket. Ugyanazt ette, amit a majmok, ugyanúgy viselkedett, mint furcsa barátai. Marina öt évig élt a majmok között, ezalatt állatias vonásokat vett fel: nem beszélt, levetkőzte gátlásait, nem tekintette embernek önmagát, és az emberi közösség szabályai helyett a majomcsalád normáit követte. De ez még csak a kezdet volt szenvedéseinek és kalandjainak sorában… Marina Chapman jelenleg Angliában él férjével. Két felnőtt lánya van. Az élettörténetéből befolyó jövedelmet a gyermekmunka és az emberkereskedelem megfékezésére fordítja. „Marina Chapmannak most már nyugodt élete van, de amit a gyermekkoráról mesél, az felér egy tündérmesével… vagy inkább egy vad lázálommal.” – The Huffington Post „Az emberi kitartás igaz története, amely képes a legnagyobb akadályokat is legyőzni; a töretlen emberi szellemé, amely minden körülmények között győzedelmeskedik.” – Publishers Weekly „Marina Chapmannek brutális gyermekkora volt. A könyve egy páratlan fejlődéstörténet, amelynek horrorisztikus fordulatai is mindvégig emberközeliek maradnak.” – Booklist „Váratlan csavarokkal teli történet, amely újra igazolja: a valóság bizarrabb dolgokat szül, mint az emberi képzelet.” – Geelong Advertiser „A bátorság és a helytállás szívmelengető története. Micsoda nyomor, micsoda kiszolgáltatottság: vadállatok és ragadozóként viselkedő emberek. Emlékezetes beszámoló Kolumbia őserdőinek élővilágáról, egyben az utcagyerekek valóságának részletes krónikája.” – Media Culture (Australia) "
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
