A két steril pohár és Az úr pantallója után a Szeméremékszerek prózafolyamának harmadik kötetében tovább gyarapodnak az ÚJ TOLNAI VILÁGLEXIKON szócikkei. Köztük mindent átható jelentésével ott az irodalmi piercing fogalma: fájdalmasan felékszerezett, „új, ékes nyelv” ez, amelyen egy palicsi világpolgár, kisebbségi infaustus azonos regiszteren képes egybemesélni a helyi közösség csodabogarainak és az európai kultúra héroszainak eseteit. Úgy teszünk nagy utazást a világban, ahogy Tolnai egyik hőse: a szafari-lakókocsijával távoli kirándulásokat tervez a szélrózsa minden irányába, s amikor valóban elindulna, csak áthajtja járművét a tó mellé, a vitorlásklub és a halászcsárda közé. „Sosem szebb hajnalt”, mint ott. A Szeméremékszerek első kötetében a szerzőnek, úgy érezte, sikerült előre „fixálnia valamit” a folytatásból, s gondosan sorrendbe rakta várakozó iratmegőrzőit. Azóta ugyanilyen gondosan újra és újra szétszedte-összeállította őket (Fáy András nyomán: „a romankák egybekötött csokrát”), de az életben tartó történetek szépsége és tétje nem változott: „kihajolva mindig a kisebbségi stratégiákból”.