Az utolsó Mikszáth regény (1910) több társához hasonlóan korabeli feljegyzésekből bontja ki a nagy ívű mesét, mely ezúttal a Thököly-Rákóczi felkelések határolta időben játszódik. Bár nem ütközetekről, győzelmes, vagy éppen vesztes csatákról szól, méltán tekinthetjük történelmi regénynek abban az értelemben, hogy rengeteg ismeretet ad át a korról. Görgey Pál szepesi alispán és Lőcse városa évekig húzódó viszálykodásának, valamint Görgey leánya, Rozália és egy később bíróvá avanzsált lőcsei fiatalember szerelmének története fut párhuzamosan a regényben. A két szál át- meg átszövi egymást, és a mese tragédiába torkollik.
Mikszáth szövege sugározza az idős író bölcsességét, ahogy az egyes ember gyarlóságát, az embercsoportok manipulálhatóságát és a politikacsinálók kisszerű motivációit az irónia görbe tükrében vetíti elénk, hogy remekül szórakozzunk, miközben titokban magunkra és saját korunkra ismerünk. Székhelyi József remek előadása ezt az ironikus hangvételt csak kiemeli.