Dan Brown megasikerének az ifjúság számára átdolgozott változata Párizstól Londonba repíti az olvasót, híres műemlékeket ismerve meg a lélegzetelállító utazás során. A rajongók világszerte meggyőződhetnek arról, miért nevezte a New York Times „tökéletes sikerkönyvnek” A Da Vinci-kódot.
A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye az Inferno; lélegzetelállító versenyfutás az idővel…
Az elveszett jelkép az eltitkolt históriák, misztikus ikonok és kódok ragyogóan összecsómozott szőttese; intelligens, villámgyors tempójú thriller, amelyben egymást érik a meglepetések. Hiszen – miként azt Robert Langdon felfedezi – nincs páratlanabb vagy megrendítőbb, mint az a titok, amely mindvégig a szemünk előtt volt...
Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely „mindörökre megváltoztatja a tudományokat”. Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek. Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát. Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, amely minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt – egészen mostanáig.
Rotonder őrmester idegesen dobolt az íróasztalon és időnként futó pillantást vetett kedvencére.
– Ne vigyorogjon folyton, maga disznó! – szólalt meg végre hirtelen. – Ne vigyorogjon, mert a belébe gázolok! Mondja csak! Mit hallottam magáról megint?
– Mit hallott? – kérdezte ijedten Bayanne. -Megöltem valakit anélkül, hogy észrevettem volna?
– Hagyja csak! Ezeket a pimasz viccelődéseket már ismerem! Épp ez a baj, hogy nem ölt meg senkit!
A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitûzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel termelték a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.
Remenyik Zsigmond talán legkalandosabb és legművészibb regénye az Élők és holtak, túlzás nélkül mondhatjuk: modern regényírásunk egyik remekműve.
Bergen Fülöp urat, a vidéki birtokára visszahúzódott ültetvényest – Remenyik olvasóinak régi ismerősét – egy nyugodt délutánon telefonon Amszterdamba hívják. A közjegyző vaskos papírköteget nyom a kezébe, hajdani barátjának, van Buren hajóskapitánynak hátrahagyott levelét, és „Végső Akarat”-át. Az iratokból kiderül, hogy a feddhetetlen életűnek ismert kapitány négyszer nősült, különböző helyeken bár, de nagyjából egy időben, s így négy özvegyet hagyott maga után. Az iratokból megtudjuk az első feleség, Krisztina történetét, akit nyomorba és züllésbe juttatott a kapitány: vagyonát kicsalta, szüleit az aggok menhelyére, bátyját a börtönbe juttatta. Bergen hajóra ült, s Barcelonában felkeresi a második feleséget: Conchita Moralest. Conchita a kapitány régi szeretőjének leánya, kacér, szép leány, aki, nem tudni, a férfiakat vagy a pénzt szereti-e jobban, tovaj, hamiskártyás mint az egész családja. Van Buren kapitány szigorú, puritán erkölcsei és könyörtelen szigora ránehezedik a bohém társaságra, nemcsak megváltoztatja életüket, de kétségbeesésbe is kergeti őket. Bergen úr továbbhajózik – közben ő is mindenféle kalandokba keveredik: férfi és női kalandorok ellen kell védekeznie –, hogy felkeresse a kapitány harmadik feleségét, Barbara Watkins ápolónőt, aki kórházban ismerkedett meg a beteg, élhetetlen mulya van Burennel, s szánalomból, felébredt anyai ösztönei sugallatára férjhez ment hozzá. A kapitány őt is megcsalja, kifosztja, s a nő férje szökése után hosszú évekig nyögi a könnyelmű tengerész adósságait. A negyedik feleség, Helén, mint megesett lány ismerkedik meg a kapitánnyal, aki védelmébe vette, gyengéd szeretettel, otthont teremtett neki. Helén ma is várja vissza férjét, aki azzal szállt hajóra, hogy ez az utolsó útja, rövidesen visszatér… Négy ember volt van Buren kapitány vagy az emberi természet és emberi lélek szélsőségei ilyen irtózatosak? Művészi volt van Buren kapitány, aki művek helyett életéből formált művészetet?
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
