A regény cselekménye 1954-ben játszódik. Főhőse Valenta Guszti, aki vergődve keresi a gyermekközösségbe vezető utat, melyet apja disszidálása talán örökre elzárt előle. Egy zalai táborozás után kerül közel Bodnár Angélához, a csepeli munkáscsalád lányához. Thury Zsuzsa kitűnő lányregénye – amelynek első kiadása Zalai nyár címen látott napvilágot – kettőjük bontakozó szerelmének, Guszti magára találásának és egy kis közösség összekovácsolódásának finom művű rajza.

Thury Zsuzsa Ördögtánc címû regényében édesapja alakját elevenítette föl. Az Ördögtánc (1958), a századforduló világát idézi, egy korán kilobbant írótehetség – akinek Thury Zoltán lehetett a modellje – törekvéseit és környezetét jeleníti meg, majd azt a drámai fordulatot, amit halála jelentett a magára maradt család számára. Ekkor magasodik föl az anya alakja, aki önemésztõ munkával, áldozatot nem kímélve neveli gyermekeit, a szenvedésekre, megpróbáltatásokra ,hangolt négy árvát, akik e „szívszorító kor”-ban is teljes emberekké értek. A regény egy elhatározás hû dokumentuma is: azt a szellemi folyamatot követi végig, amint egy fiatal lányban végleges elhatározássá érik, hogy író lesz.

A Körülményes ifjúság érdekes újítása a naplóformával való kísérletezés: Zsófi különféle alkalmakkor kelt följegyzései nemcsak az íróságért folytatott harcának dokumentumai, hanem egy lélek, mégpedig bonyolult, a „bűvös kör”-ből kiszakadni kész lélek fejlődésének történetét is hitelesen mutatják meg. Zsófi folytonos súrlódásokban tanul meg alkalmazkodni, s szerzi meg azt a végső bizonyságot is, hogy önmagát sosem szabad feladni. A kudarcok csak erősítik, jelleme aránylag korán megszilárdul, s így szinte törvényszerű, hogy sikerül elérnie célját: karcolata nyomtatásban is megjelenik, s átéli az íróvá üttetés mámorító pillanatát. Ekkor egy nagy utazásra készül. Ezen az úton, illetve ennek végpontjában, Párizsban játszódik folytatása a „Tű a lemezen” című könyv.

Senki se hinné, hogy a cím nem egy szokványtörténetet jelez. Hiszen sok kitalált és valóságos históriát hallottunk már amerikai nagynénikről és nagybácsikról, akik egyszerre csak megjelennek, akár a mesében valami varázsló, és bámulatos készséggel teljesítik ifjú rokonaik legtitkosabb vágyait is. Ezúttal azonban minden tekintetben fordított a helyzet. Az ifjak az amerikaiak, ők teremnek váratlanul Pesten, és az ő cseppet sem rejtett kívánságaik teljesülnek egy „amerikai nagynéni” szerepébe kényszerült magyar hölgy által. Ez a magyar hölgy ugyan nem milliomos, de rangos színésznő lévén, fölöttébb alkalmas rá, hogy a kicsit „csóró” amerikai egyetemisták gátlástalanul áradó igényét kielégítse. Thury Zsuzsa sok iróniával, egyéni bájjal és hallatlanul szórakoztatóan írja meg a nem mindennapi történetet, két különböző korosztály és világ sajátos találkozását.

Az ​írónő öt és fél esztendőt, 1930-tól 1936-ig Kolozsváron töltött mint az Ellenzék című lap munkatársa. „Csupán apró mozaikkockák egymáshoz illesztésére készülök – írja Thury Zsuzsa –, célom újságíróélményemen keresztül képet adni a harmincas évek Kolozsvárának.”
Színes, eleven világ tárul fel az olvasó előtt a könyv lapjain, szerkesztőségi munka és barátságok, interjúk híres emberekkel és a város névtelen szegényeivel, a Németországból érkező egyre riasztóbb hírek és vidám kalandok, utazások. Vibráló változatossággal követik egymást az események, és hol komoly beszélgetések, hol oldott hangulatú vacsorák és kártyacsaták résztvevői között felvonul a kolozsvári irodalmi élet megannyi kiválósága: Gaál Gábor, Kuncz Aladár, Tamási Áron vagy a segítőkész Szentimrei Jenő és a hűséges barát, Gara Ernő. Bepillanthatunk a színház kulisszái mögé éppúgy, mint a kártyaasztalok újságíróbohémjainak társaságába vagy a korzó forgatagába.
A „mozaikkockák” gazdag tablóvá rendeződnek, amely azonban korántsem merevedik statikus képpé. Thury Zsuzsa izgalmas egyénisége, humora, magát sem kímélő iróniája villódzó, örökké mozgásban levő világot állít elénk.

A ​jó fiú családregény, a Zudor-família két nemzedékét mutatja be. Egy kisvárosi cukorgyár igazgatója az apa. Hal­doklik, amikor a regény kezdődik halálával megbillen a har­monikus életforma, a polgári kényelem és biztonság alapja. A család felköltözik Budapestre. A fővárosban a régi tekin­tély, a társadalmi rang tudata és a megmaradt kis vagyon ad alapot különben bizonytalan létezésüknek. Az anya, a származására büszke, személyi varázsát még idős korában is megtartó Szentgyörgyi Hanna fiában, Bélában látja a családi hagyományok folytatóját, a régi rend fennmaradásának illú­zióját is a fiú ósdi szemlélete táplálja. Az enervált, életkép­telen fiú morális hanyatlása, majd teljes züllése nem marad hatástalanul leánytestvérére, hármuk közül elsőnek ő talál rá, ha nem is könnyen, az új élet számára is változást bizto­sító útjára.
Thury Zsuzsa regénye egy kivételes történelmi forduló sok jegyét feltáró mű, melyben a család ábrázolása kiszélesül máshonnan jött és máshova tartó emberek rajzával.

  Meg kellett halnia, hogy újra kezdhesse elrontott életét. Közönsége már eltemette, gyászbeszéd és méltatások nélkül: erkölcsi hullaként kezelték. Eszméletlen tivornyákból sodródott a józanság partjai felé: fogadkozott, hogy dolgozni fog, nem iszik többé. Még részegen is fáradhatatlanul működött ironikus zöld szemének minden jelentős mozzanatot felvevő filmforgató-gépe; agyában párbeszédek és dallamok rögződtek. A született író csalhatatlan érzékével élményeit az idő szűrője nélkül is azonnal jelképpé oldotta föl. Alkoholtól reszkető kezével keresgélte, nem alkuvó szigorúsággal, az élménydarabkák legmegfelelőbb helyét a színes és művészi igazságú mozaikban, melyen élete utolsó évében dolgozott. Végül nem is ivott – csakhogy már késő volt. Szíve nem adott haladékot, hogy befejezhesse dédelgetett, igényes regényét, Az utolsó cézárt (The Last Tycoon). A végső szívroham 1940 decemberében érte. Érzelmi, erkölcsi, anyagi csődtömegnek tekintette magát: "Még tehetségemmel sem tudtam sáfárkodni" – mondta keserűen. Pazarolta magát, és ellobogott, mint a két végén meggyújtott fáklya. Mi maradt belőle? Olvasói már évek óta nem hallottak felőle; rajongói megdöbbentek halálhírére. Hát élt még Fitzgerald? Csakugyan, mi lett Scottból és ragyogó feleségéből, Zeldából? S a nevek ütemére már zene ébredezik tudatunkban: a boston, a shimmy, a charleston, a tangó ritmusa. Izzadságtól fénylő fekete arcok fáradt mosolya villan a zenekarban, vakító ingmell sötét ellentéteként, amint a kavargó cigarettafüst kék ködén át megszólal a szaxofon, és pergő dzsessz-ritmussal tölti meg a Plaza tánctermét. A parketten karcsú, fiús alakú, rövidre vágott hajú lányok simulnak partnerükhöz. Mosolyuk mindent ígér; körülrajongott elsőbálos lányok, akik már nem sütik le szendén a szemüket, hanem a flapper türelmetlen fölényével rázzák le magukról, a puritán szülők aggódó gondoskodását. Szabad szájúak, merészek, eszesek és szellemesek. New York-i szórakozóhelyeken, Yale, Princeton és Harvard diákbáljain, vidéki klubokban folyik a féktelenül vidám tánc, s a ragtime és a bor pezsgésétől lángolva szökdösnek ki a párok a parkoló kocsikba.

Írásaim változatosak: nevetsz vagy elgondolkodsz rajtuk, esetleg könnyet csalnak a szemedbe. De egy biztos: van tanulság! Kicsik és nagyok: jó szórakozást kívánok!

A szerelmes regény fõszereplõje Ingrid régi hercegi család huszonegyedik századi sarja, akit nem vonz az arisztokraták élete. Író akar lenni és nem is sejti, hogy amikor ezen az úton elindul, a szerelmet is megtalálja.

Egy angol kisváros nyugalmát rejtélyes rádióadások zavarják. Német kém lapul a városban és küldi haza jelentéseit. Vajon csakugyan merénylet készül a királyi család ellen is?...

A Fekete föld először 2001-ben jelent meg, ez az e-könyv a második kiadása. Bene Zoltán az önálló, kultúrájában és gondolkodásmódjában még egységes óegyiptomi állam utolsó évtizedeibe, a szaiszi fáraók korába vezeti az olvasót. A történet maga egy ál-memoár, amelyet Amenemhát, az írnok mesél el. A színtér elsősorban a Nílus partja, de az emlékíró sorsa elvezet a Földközi-tenger medencéjének több vidékére is. A szerző remekül azonosul „az utolsó fénykorát élő, majd összeomló Egyiptom egy kalandos sorsú írnokának befogadáshorizontjával – az adott szerepből logikusan következő elfogultsággal, előítélettel, fölényességgel, hittel és magyarázatokkal együtt – írja a regényről Tombácz Róbert. − Élvezetes, szemléletes, kiforrott stílus jellemzi a szöveget, melynek végére érve minden cselekményszálat elvarrva találunk. Az olvasás folyamán együtt derülünk, szomorkodunk, gondolkodunk és érzünk az elbeszélővel. Bene Zoltán művét azoknak az olvasóknak is ajánlhatom, akik egy szórakoztató, kalandos és informatív történelmi regényre kíváncsiak, és azoknak is, akik saját koruk filozofikusabb kérdéseire keresik a választ a mában. A regény mind stílusával, mind gondolataival, mind pedig szereplőivel bizonyosan a szívünkbe lopja magát!”

Bene Zoltán 1973-ban született, Szegeden él. 2001 óta publikál rendszeresen, ez alatt az idő alatt több prózakötete látott napvilágot, elbeszélései a legkülönfélébb irodalmi folyóiratokban, illetőleg antológiákban olvashatók.