Ötven év telt el azóta, hogy egy műholdszonda által a Földre hozott titokzatos, földön kívüli anyag néhány óra leforgása alatt kiirtotta egy arizonai városka majdnem teljes lakosságát, és kirobbantotta minden idők legnagyobb tudományos válságát. Az emberiség pusztulását csak egy maroknyi kutató önfeláldozó munkája akadályozta meg. Az azóta elmúlt fél évszázadban az egymással vetélkedő nagyhatalmak mind a Földön, mind a világűrben szigorúan titkos laboratóriumokban dolgoztak az Androméda-törzs megfejtésén és felhasználásán, miközben az Őrszem projekt fáradhatatlanul kutat egy esetleges új kitörés után. Amikor a brazil esőerdő mélyén egy furcsa anomália jelenik meg, hamar egyértelmű lesz: az Androméda-törzs új, minden korábbinál virulensebb mutációja szabadult el. Egy csapat tudósnak kell az idővel versenyezve a karanténzóna mélyére jutni, mielőtt túl késő lesz - mindenkinek. Az Androméda-törzs folytatásában Daniel H. Wilson bebizonyítja, hogy Michael Crichton méltó örököse, és Az Androméda evolúció éppúgy ébren tart minket, mint többek között a Jurassic Parkot és a Westworldot megalkotó Crichton feledhetetlen klasszikusa.

Hidegháború! A két szuperhatalom versengve küldi Föld körüli pályára kutató és kémműholdjait, melyek közül az egyik letér pályájáról, és maradványai egy poros Új-mexikói kisváros mellett érnek földet. A városka lakói a NASA-t megelőzve begyűjtik és felnyitják a roncsokat. Néhány óra múlva mindenki halott – egy csecsemőt és egy vén alkolholistát kivéve. A hadsereg titkos laboratóriumában az USA legkiválóbb tudósai próbálják kitalálni, hogyan fékezhetnék meg az űrből érkezett agresszív vírust, amely az emberi vért száraz porrá változtatja, és amely a kísérleteknek ellenállva, újabb és újabb mutációkkal cselezi ki a kutatókat. Michael Crichton regénye új műfajt teremtett: a techno-thrillert. Az elképzelt távoli bolygókon, galaxisokban játszódó hihetetlen űrhajós kalandoktól a valóságos földi veszedelmek és tudományos fenyegetések felé terelte olvasói figyelmét. Akkora sikerrel, hogy 1969-es megjelenésekor sokan tényirodalomként olvasták Az Androméda-törzset. A regény hatása már régen túlhaladta, hogy olvasóját tanítva szórakoztassa: a hetvenes évek óta az újonnan felfedezett biológiai ágenseket többnyire Androméda-törzsnek hívják. Ez a címke került az ebola, a madárinfluenza és az AIDS vírusára is, mielőtt saját nevet kapott. Az emberi fajt fenyegető veszedelmek közül talán a legkézzelfoghatóbb az ismeretlenségből felbukkanó újabb és újabb vírusok elterjedése. Nem vagyunk védtelenek. Erről szól Az Androméda-törzs.

A Csendes-óceán déli részén, 300 méterrel a felszín alatt az amerikai haditengerészet egy űrhajóra bukkan – egy legalább háromszázéves űrhajóra… Négy tudós siet a helyszínre: egy biológus, egy asztrofizikus, egy matematikus és egy pszichológus. Együtt szállnak le a tenger mélyére, hogy felderítsék a megdöbbentő leletet, s hogy választ kapjanak a miértekre és hogyanokra. Idegen világ küldötte? Egy másik univerzumból érkezett? Netán a jövőből? Mi történt a legénységgel, és a mi az a hatalmas ezüstgömb, amit a belsejében találtak? Megoldhatatlannak látszó rejtélyek. Aztán egyszer csak különös üzenetek jelennek meg a számítógép képernyőjén. Egyre fenyegetőbb hangú üzenetek… A sci-fiként induló regény az emberi lélek és képzelet mélységeit boncolgató pszichothrillerré válik.

Angelica, az újszülött kisbaba az egyetlen túlélője egy tragikus repülőgép-balesetnek. Mesésen gazdag apja a széltől is óvja, a világtól teljesen elzárva neveli fel a lányt, aki semmit nem tud a róla keringő pletykákról. Ám egy nap Darius, az ifjú műkereskedő mégis eljut a fényűző villába, és többet megért a lány és az apja közötti kapcsolatból, mint amennyit szabadna. Az életéért menekülve a Delfin nevű hajón szökik üldözője elől, aki meg akarja ölni őt… S ezzel megkezdődik az őrült, vér-, könny- és sós víz áztatta kaland, amely az elbeszélés hullámain napjaink Franciaországa, az ókori Görögország és a shakespeare-i Anglia között hánykolódik; amely majd elsüllyed a gyász sziklazátonyain, ám mégis partot ér; amelyben kalózok fosztogatnak, pestisjárvány tombol, és egy hercegnő kezét elnyeri egy birkózóbajnok – és amelyben egy kegyetlen világban egy szétszóródott család tagjai próbálják megtalálni az otthon felé vezető utat.

„A haramia” igazi újdonság és különlegesség. A Winnetout minden korosztály ismeri és szereti az egész világon. Csak kevesen tudják hogy Karl May eredeti Winnetou-történetei közül ez nem jelent meg immár egy fél évszázad óta. May most sem okoz csalódást! Old Shatterhand és hű barátja Winnetou életveszélyes kalandokba kerülnek a Sziklás-hegység katlanjában és a sivatagban egyaránt. Bosszúra éhes indiánok lelkiismeretlen kalandorok igazi kavalkádja között igazán nem könnyű barátainknak. Egy rablóbandával vívott harc folytán a banditák elrabolják Old Shatterhand Medveölő valamint Winnetou ezüstpuskáját. s ráadásul étlen-szomjan a sivatag közepén kiszolgáltatva a haramiáknak úgy látszik, hogy elveszett a remény… Történetünkben különleges szerepet kap egy titokzatos aranygyűrű, melyre dátum és monogramm is van vésve. Old Shatterhand még nem tudja, hogy milyen fontos lesz ez a látszólag parányi tárgy barátja számára…

„...Másnap az állomás bougainvillea-bokra mellett vártam a tízórai Micheline-re, ami Tillie-t is elvitte. Hajadonfőtt, a legviseltesebb öltönyömben, kezemben a kis fekete bőrönddel egy voltam a mozgósítottak közül. A világos vonatfülkében halálos csendben ült a sok barnára sült, fényes, fekete hajú fiatalember. Nekem is szorítottak helyet. Lenyújtottam a kezem, Louve a peronon állva megcsókolta, gyönyörű szemében könnyek csillogtak. Elindultunk. Louve a kezemet szorongatva futott még pár lépésnyit. Aztán felharsant a Micheline furán vidám kürthangja, és eltűnt a bougainvillea lila virága.Beléptem hát a történelem sűrűjébe” – ér véget (szakad félbe?) a szöveg, melyet Robert Merle több mint fél évszázadon keresztül titokban tartott, s amelyről, Merle legelső irodalmi alkotásáról tehát, sokmilliós olvasótábora így 2004-ben bekövetkezett haláláig mit sem tudhatott.A megkapó atmoszférájú kisregény a háború, a német hadifogság poklából visszatekintő, irodalmi igényű visszaemlékezés a máris messzi múltba hulló utolsó békeév, 1939 baljóslatúságában is nagyszerű nyarára. A későbbi nagy Merle-regények alaphelyzete ez: a személyt pusztán eszközévé tárgyiasítani akaró történelem, és a vele való egyenlőtlen küzdelemben őrlődő - edződő? - ember meséje.

Charleston ​- 1869. szeptember 27.

Délután három órakor indultunk el az üteg-rakpartról a nyílt tenger felé. Az apály gyorsan ragad magával minket ki a nyílt tengerre. Huntly kapitány valamennyi vitorlát fölvonatta s az északi szél sebesen hajtja ki az öbölből a Chancellort. A Sumter-erődöt csakhamar megkerültük és a partvédő ütegeket balkéz felől hagytuk el. Négy órakor haladt át hajónk a tengerszoroson, amelyből az apály erős folyással nyomul kifelé. A nyílt tenger ugyan még messze van innen és bizony odáig homokzátonyok közt szűk csatornákon át vezet az út. Huntly kapitány délnyugat felől kanyarodik be a hajóútra, a Semster-erőd balkéz felől eső csúcsán emelkedő világító-torony irányában haladván. A Chancellor vitorlái immár sűrűn egymás mellet vannak kifeszítve és esti hét órakor a legutolsó homokzátonyok is elmaradtak mögöttünk, s hajónk most már az Atlanti-tengeren evez. A Chancellor, ez a kilencszáz tonnás, háromárbócos hajó, a liverpooli dúsgazdag Leard-testvérek cég tulajdona. A hajó két év előtt teck-fából épült, réz páncéllal van borítva és a középső főárbóc kivételével, az árbóctörzsek és az árbócozat vasból való. A szilárd és szép hajó, mely a Veritas-irodában az első helyre van minősítve, most teszi meg harmadik útját Charleston és Liverpool közt. Amikor Charlestont elhagytuk, az angol lobogót vonták föl, ámde az igazi tengerész e nélkül is megismerte volna eredetét, minden tekintetben az volt, aminek látszott, azaz angol gyártmány, a vízvonaltól az árbóca hegyéig.

Az ​auschwitzi tetováló és a Cilka utazása szerzőjének új regénye, a trilógia befejező kötete a bátorságról és egy eltéphetetlen kötelékről szól, mely reményt adott a reménytelenségben

Cibi, Magda és Livi kislányként fogadalmat tesznek az édesapjuknak, hogy mindig vigyázni fognak egymásra, bármi történjék is. Amikor évekkel később, 1942-ben a tizenöt éves Livit deportálják a nácik abból a csehszlovákiai városkából, ahol élnek, az alig négy évvel idősebb Cibi állja a szavát, és elkíséri őt Auschwitzba, hogy megóvja vagy vele haljon meg. Mindeközben a tizenhét éves Magda otthon bujkál édesanyjával és nagyapjával, próbálja elkerülni, hogy a nácik őt is begyűjtsék, ám hamarosan rákerül a sor. 
A haláltábor borzalmai közepette az immár újra egymásra talált három testvér majdnem belehal az éhezésbe és a robotba, az őrök kegyetlenkedéseibe. Ám ekkor újabb ígéretet tesznek. Megfogadják, hogy egymásba kapaszkodva életben maradnak. Harcolni fognak, hogy túléljék Auschwitz-Birkenau poklát, majd a halálmenetet, át a háború sújtotta Európán, és mindent, ami még rájuk vár. 
A regény igaz történet alapján íródott, az események érintik Lale, Gita és Cilka történetét is. A Meller nővéreknek, akik közül ketten ma is Izraelben élnek rokonok és barátok körében, Heather Morrisra esett a választásuk, hogy elmesélje és újrateremtse a történetüket csodálatos új bestsellere, A három nővér lapjain.