Ippolit Matvejevics elhunyt anyósa ülõgarnitúráját üldözi, pontosabban az egyik székbe rejtett kincset. Önjelölt segítõje, Osztap Bender, a nagy kombinátor egy megnyerõ szélhámos. Hõseinknek nem szegi kedvét, hogy nem tudni, hová került a 12 szék és melyik is rejti az ékszereket, amelyekre más is vadászik. Kezdetét veszi egy városokon átívelõ komikus hajsza a húszas évek Szovjetuniójában, kincsvadászat a régi és az új rendszer különös figuráival, ahol nem csak a történet abszurd, hanem a hátteret adó valóság is.
Olyan, mintha Rejtõ Dosztojevszkijt olvasott volna
Ami a legjobban tetszett a könyvben, az az, hogy mennyiféle nagyszerû karaktert felvonultat.
És mindet kíméletlenül ki is parodizálja, nagyszerû stílusban. Le a kalappal a szerzõk elõtt.
A Tizenkét szék valóban korrajz igaz, nem a tényszerûség, inkább az abszurd oldaláról.
Az eredeti fõszereplõ saját maga karikatúrájává válik, miközben önjelölt segédje, Bender mint Rejtõ-karakter meghatározhatatlan közegben lebeg.
Fergeteges humora van, és szuper paródia.
(Idézetek a moly.hu-ról. A véleményezõ olvasók felhasználónevei sorrendben: pat, prumus, PozAko, ppeva)