Legelsõ dolgom lett most a meleg öltönyöket elszállítani az én embereim számára a katakombához.
A hajó párkánya egyenlõ magasságban állt a kikötõ partjával, úgyhogy gyaloghidat rögtönözhettem a kettõ között egyenes kijárásul.
Ezen keresztül kivontattam a szánkót, melyet igen természetesen Bábinak kellett a katakombáig elvontatni, melyet most annyival közelebb találtunk, minthogy a kiszabadult hajó mintegy kétezer méternyire haladva, az öböl túlsó feléig hatolt, s ezáltal egyúttal ki lettek kerülve a közbeesõ tavak is, amik idejövet utunkban álltak, s a szánnal haladástakadályozták volna.
Lámekhet és Nahámát még mindig a Káin sírboltjában találtam.
Éppen jókor jöttem, hogy az öreget megakadályozzam egy gyászos szándékában, ami ugyan magában igen dicséretes és istenes foglalkozás: áhítatosság fejében meg akarta gyújtani a serlegekben levõ gabonát égõ hálaáldozatul az Úrnak. Az nekem szép meglepetés lett volna.
Nagy nehezen tudtam lebeszélni róla, felvilágosítva, hogy innen a füst ki nem mehet, márpedig az áldozat kedvezõ fogadtatását az föltételezi, ha a füst egyenesen felszáll az égre.
Annál nagyobb örömét találta a velem hozott medvebõr bundában. Azt, amint egyszer fölvette, többet soha le nem tette a nyakából