A kötetben található mûvek: Az európai egyensúlyról és békérõl „...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergõdtek ki igét tanulni. Akiket ott a mûveltség mellett ezer lehetõség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felsõ iskolát. Nagy mûveltségû család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fõkönyvtárosának nagy tehetségû fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Hûséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbõl meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélõrendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betûértõ: tanár, pap, színész, régész, történész, festõ, költõ, orvos, fõleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az õ sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elsõ nagy tanulmányát már 1945 õszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejûleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fõtisztviselõje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézõ vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építõ erejû vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat keresõ, nagyrészt paraszt- és munkásgyökerû értelmiségnek, melytõl méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmûvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlõdésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késõbb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,